Lewandowski válogatottsági rekorder lett, és góllal ünnepelt (Fotó: AFP)

 

A lengyel válogatott hibátlan mérleggel és 4–0-s gólkülönbséggel érkezett meg negyedik meccséhez, míg az izraeli együttes három fellépés után hát pontot gyűjtve volt a második.

A vendégek a 35. percig állták a hazai rohamokat, akkor azonban Piatek óriási erővel kilőtte a rövid felső sarkot (1–0). A második félidő elején negyedóra alatt végleg eldöntötte a három pont kérdését a házigazda, előbb a 106. válogatottságával a lengyel örökranglista élén álló Jakub Blaszczykowskit beérő Lewandowski értékesített higgadtan egy büntetőt, majd Grosicki 15 méteres lövése kötött ki egy pattanást követően a kapu jobb oldalában (3–0). A hajrában még Milik passza után Kadzior is eredményesnek bizonyult, így a rangadónak induló összecsapásból lengyel gála lett (4–0).

ÖSSZEFOGLALÓ



Az osztrák csapat ezúttal sem kezdett jól, Hinteregger öngóljával még vezetett Észak-Macedónia, de a játékrész hajrájában Lazaro kapáslövéssel egyenlített, bő egyórányi játékot követően pedig Arnautovic lőtt elemi erővel a léc alá büntetőből (1–2). Az utolsó tíz perc osztrák örömjátékot hozott, előbb Sabitzer beadása után Arnautovic fejelt az üres kapuba, majd az újabb kontra végén Laimer lövése nyomán pattant a labda Bejtulairól a saját kapujába, így Ausztria 4–1-re nyert.

Ez amúgy a legszorosabb győzelem volt a csoportban, a szlovénok ugyanis 47 perc alatt ötször is mattolták a letteket (0–5).

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Észak-Macedónia–Ausztria 1–4 (Hinteregger 18. – öngól, ill. Lazaro 39., Arnautovic 62., 82. – az elsőt 11-esből, Laimer 86.)
Lettország–Szlovénia 0–5 (Crnigoj 24., 27., Ilicic 29., 44. – az elsőt 11-esből, Zajc 47.)
Lengyelország–Izrael 4–0 (Piatek 35., Lewandowski 56. – 11-esből, Grosicki 59., Kadzior 84.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lengyelország 4 4 8–0 +8  12
2. Izrael 4 2 1 1 8–7 +1  7
3. Ausztria 4 2 2 7–6 +1  6
4. Szlovénia 4 1 2 1 7–3 +4  5
5. Észak-Macedónia 4 1 1 2 5–7 –2  4
6. Lettország 4 4 1–13 –12  0