Eb 2020: feltartották a török válogatottat az izlandi reptéren

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.10. 21:06
Törökország válogatottja kedden Izland otthonában játszik Európa-bajnoki selejtezőt, hétfőn pedig meg is érkezett Reykjavíkba, a 357 ezres északi ország fővárosába, ám a reptéren kellemetlen incidens érte, az izlandi hatóságok ugyanis órákig feltartották.

A beszámolók szerint csaknem három órát várakoztak a repülőtéren a török válogatott játékosai, továbbá több futballista csomagjait kipakoltatták az illetékesek.

A válogatott csapatkapitánya, Emre Belözoglu szerint szükségtelenül tartották fel őket a hatóságok, míg az együttes csapatkapitány-helyettese, Burak Yilmaz sokkal mérgesebb volt.

„Amit tettek, az rendkívül tiszteletlen. Órákig vártunk itt feleslegesen. Sokak táskáját elvették, újra és újra átkutatták. Hat és fél órát repültünk Franciaországból, és még itt várattak minket három órán keresztül” – nyilatkozta a Besiktas támadója.

Az indulatokat fokozta, hogy miközben Emre nyilatkozott, egy izlandi férfi mosókefét tartott a szája elé.

İzlandalı vatandaştan Emre Belözoğlu'na çirkin hareket

İzlanda - Türkiye Kanalımıza buradan abone olmayı unutmayın: https://bit.ly/2Qo7pso " Ajansspor.com: https://bit.ly/2oZpjoT " Twitter: https://bit.ly/2p2fqH0 " Facebook: https://bit.ly/2ObSwb5 " Instagram: https://bit.ly/2Qo63hi


Mint ismert, szombaton a törökök hatalmas meglepetésre 2–0-ra legyőzték a világbajnok franciákat, így továbbra is százszázalékosan vezetik csoportjukat. Izlanddal kedden 20.45-től csapnak össze.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik