A vége sima lett: a spanyolok hármat vágtak a svédeknek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.10. 20:35
null
Sergio Ramos góljával szerzett vezetést Spanyolország (Fotó: AFP)
A labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában Spanyolország hazai pályán 3–0-ra legyőzte Svédországot, így továbbra is hibátlan mérleggel vezeti az F-csoportot. Románia és Norvégia egyaránt idegenben nyert, előbbi 4–0-ra Máltán, utóbbi 2–0-ra Feröeren.

Az F-csoport két hibátlan csapata találkozott egymással a hétfő este, így jó mérkőzésre volt kilátás a Santiago Bernabéu Stadionban. A spanyolok – akárcsak az előző két Eb-selejtezőjükön – ezúttal is a szövetségi kapitányuk, Luis Enrique nélkül voltak kénytelenek játszani – a szakember családi okokra hivatkozva hagyta ki a mai találkozót is.

A mérkőzést egyértelműen a hazaiak kezdték jobban, sokáig csak Robin Olsenen múlt, hogy nem szerezték meg a vezetést: a svédek kapusa Fabián Ruiz és Dani Parejo lövését, majd Sergio Ramos fejesét is védte. A 16. percben már Olsen is tehetetlennek bizonyult, ám a játékvezető kisegítette, hiszen Rodrigo – a visszajátszások alapján egyértelműen szabályos – gólját az asszisztens jelzésére érvénytelenítette a skót William Collum. A folytatásban is nagy mezőnyfölényben játszott a házigazda (már az első félidőben tíz szögletet végezhetett el), gólt azonban nem sikerült szereznie.

A fordulás után Isco szerezhette volna meg a vezetést kétszer is a spanyoloknak, ám mindkétszer célt tévesztett. A jeget a 64. percben sikerült megtörniük a házigazdáknak: egy kezezésért megítélt büntetőt Sergio Ramos váltott gólra. 1–0

Sergio Ramos gólja

A hátrányba kerülő svédek nem tudtak váltani, csak elvétve jutottak el Kepa Arrizabalaga kapujáig, a spanyolok viszont a hajrában biztossá tették győzelmüket: előbb Álvaro Morata értékesítette a saját maga által kiharcolt tizenegyest (2–0), majd Mikel Oyarzabal szerezte meg az első gólját a nemzeti csapatban. Így a spanyolok 3–0-ra nyertek, és továbbra is hibátlanul vezetik a csoportot.

Álvaro Morata gólja

Mikel Oyarzabal gólja

A csoport másik két mérkőzésén papírforma-eredmények születtek. Románia a duplázó George Puscas vezérletével hamar biztos előnyt épített ki, majd Alexandru Chipciu és Dennis Man góljának köszönhetően kiütéses győzelmet aratott Máltán. Norvégiának az első félidőben nem sikerült feltörnie a házigazda Feröer védelmét, a második játékrészben viszont Björn Johnsen két góljával kiharcolta a győzelmet.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
F-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Spanyolország–Svédország 3–0 (S. Ramos 64. – 11-esből, Morata 85. – 11-esből, Oyarzabal 87.)
Feröer–Norvégia 0–2 (B. Johnsen 49., 84.)
Málta–Románia 0–4 (Puscas 7., 29., Chipciu 34., Man 91.)

A SPANYOLORSZÁG–SVÉDORSZÁG MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 4 4 11–2 +9 12
2. Svédország 4 2 1 1 8–7 +1 7
3. Románia 4 2 1 1 11–5 +6 7
4. Norvégia 4 1 2 1 8–7 +1 5
5. Málta 4 1 3 2–10 –8 3
6. Feröer 4 4 3–12 –9 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik