Eb 2020: „Ezt tízből kilencszer Bale belövi” – így látták a meccset a britek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.12. 12:20
null
Gareth Bale (jobbra) budapesti meccse ugyanolyan felejthetőre sikerült, mint a teljes idénye (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott Pátkai Máté góljával 1–0-ra legyőzte Walest Európa-bajnoki selejtezőn. A szigetországi sportsajtó a vereség egyik legfőbb okaként Gareth Bale kihagyott ziccerét említi meg.

„Magyarország megverte Walest, miután Gareth Bale ordító helyzetben rontott” – szól a TheGuardian összefoglaló cikkének címe. A brit lap az alábbi módon írja le a Real Madrid támadójának 60. percben, még 0–0-s állásnál kimaradt óriási lehetőségére.

„Brooks ragyogóan indította Tom Lawrence-t, aki középre adott a jobb oldalról, és úgy tűnt, Bale biztosan gólra váltja a helyzetet. Hogy miért a jobb lábát használta, csak ő tudja, de a lövés »ízetlen« volt. És a csapat megfizette ennek az árát” – olvasható a The Guardianon, amely Pátkai Máté találatára erőteljes, mégis hidegvérű befejezésként emlékszik vissza.

A The Times szintén úgy írja le az eseményeket, hogy a walesi válogatott megfizetett Bale bődületes helyzetéért, míg a Wales Online tudósításában az szerepel, hogy a Real Madrid sztárja „kegyelmesen Gulácsi kezébe emelte a labdát”.

Az egyik legnagyobb brit sportportál, a Sky Sports arról ír, hogy „más eredmény is születhetett volna, ha a formán kívül futballozó Gareth Bale közelről betalál a tátongó kapuba, ám nagyot bakizott, így Ryan Giggs csapatára hegymászás vár a selejtezősorozat hátralévő részében”.

James Collins, a Sky Sports szakírója úgy véli, Bale az ehhez hasonló helyzeteinek a 90 százalékát értékesíti

„Óriási helyzet volt. Ezt tízből kilencszer belövi. Bale hosszú ideje klasszis játékosa a walesi válogatottnak, ha ez bemegy, másképp alakult volna a mérkőzés. A labda a rosszabbik lábára érkezett, és sajnos beragadt alá” – elemzett a szakember.

BALE ZICCERE

A Sky Sportsnál minden walesi játékos – beleértve a cseréket is – legalább 5-ös osztályzatot kapott, kivéve Bale-t, aki csak 4-est, míg a magyar csapatból Willi Orbán, Pátkai Máté és Szalai Ádám teljesítményét is 8-as érdemjeggyel értékelték, és Szalait jelölték meg a meccs legjobbjaként.

A portál hozzáteszi, a walesi válogatott 2013 szeptembere óta először veszített el egymást követő két tétmérkőzést, továbbá Giggs irányítása alatt a legutóbbi öt idegenbeli meccséből négyet elbukott.

EB 2020, SELEJTEZŐ
E-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Magyarország–Wales 1–0 (0–0)
Budapest,
Groupama Aréna. Vezette: Jug (szlovén)
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics G., Baráth, Orbán, Korhut – Pátkai, Nagy Á. – Dzsudzsák (Kleinheisler, 70.), Szoboszlai (Bese, 83.), Holender (Varga R., 59.) – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Wales: Hennessey – Gunter, A. Williams, J. Lawrence, B. Davies – Allen, Ampadu (M. Smith, 84.) – T. Lawrence (Vokes, 79.), Brooks (H. Wilson, 73.), D. James – Bale. Szövetségi kapitány: Ryan Giggs
Gólszerző: Pátkai (80.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósította: SOMOGYI ZSOLT (riport), BACSKAI JÁNOS (percről percre), KONCZ GYÖRGY, SZABÓ MIKLÓS, TÖRÖK ATTILA, TUMBÁSZ HÉDI (fotó), PÓR KÁROLY, NAGY-PÁL TAMÁS, PUSZTAI VIOLA (videó), MURÁNYI DOMONKOS (sajtóvisszhang)

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Azerbajdzsán–Szlovákia 1–5 (Seydayev 29., ill. Lobotka 8., Kucka 27., Hamsík 30., 57., Hancko 85.)

Szabadnapos: Horvátország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 4 3 1 6– 4 +2 9
2. Szlovákia 3 2 1 7– 2 +5 6
3. Horvátország 3 2 1 5– 4 +1 6
4. Wales 3 1 2 2– 3 –1 3
5. Azerbajdzsán 3 3 3–10 –7 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik