Eb 2020: Bénes László is ott van a szlovák keretben

DUDUCZ TIBOR (Pozsony)DUDUCZ TIBOR (Pozsony)
Vágólapra másolva!
2019.05.29. 12:04
Pavel Hapal szövetségi kapitány 29 játékost hívott meg a magyar csapattal azonos selejtezőcsoportban szereplő szlovák labdarúgó-válogatott két júniusi mérkőzésére, amelyek közül az egyik Eb-selejtező lesz.

„Elsősorban a tétmeccsre akarjuk felkészíteni a fiúkat. Kímélni akarjuk őket, mert hosszú utazás és nagy hőség vár ránk. Ez a modell Walesnek is bejött az Eb-selejtezők nyitányán” – mondta a cseh szakember.„Elsősorban a tétmeccsre akarjuk felkészíteni a fiúkat. Kímélni akarjuk őket, mert hosszú utazás és nagy hőség vár ránk. Ez a modell Walesnek is bejött az Eb-selejtezők nyitányán” – mondta a cseh szakember.

A szlovák válogatott június 7-én, pénteken Nagyszombatban Jordániával játszik felkészülési mérkőzést, majd – a keret 23 tagúra csökkentését követően – 11-én Bakiban lép pályára Azerbajdzsán ellen Eb-selejtezőn (három nappal korábban a mieink vizitálnak az azeri fővárosban).

Hapal behívta a válogatottba a felvidéki Bénes Lászlót, a Holstein Kiel légiósát is. A keretben egy DAC-futballista található: Lubomír Satka.

A szlovák kerettagok vasárnap, június 2-án találkoznak a somorjai X-Bionic Sphere sportközpontban.

A SZLOVÁK VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Martin Dúbravka (Newcastle United – Anglia), Matús Kozácik (Viktoria Plzen – Csehország), Marek Rodák (Rotherham United – Anglia), Dominik Greif (Slovan Bratislava)
Védők: Peter Pekarík (Hertha BSC – Németország), Lubomír Satka (DAC), Milan Skriniar (Internazionale – Olaszország), Denis Vavro (FC Köbenhavn – Dánia), Lukás Stetina (Sparta Praha – Csehország), Branislav Ninaj (Fortuna Sittard – Hollandia), Dávid Hancko (Fiorentina – Olaszország), Róbert Mazán (Venezia – Olaszország)
Középpályások: Stanislav Lobotka (Celta Vigo – Spanyolország), Patrik Hrosovsky (Viktoria Plzen – Csehország), Ján Gregus (Minnesota United – USA), Juraj Kucka (Parma – Olaszország), Matús Bero (Vitesse – Hollandia), Marek Hamsík (Talien Jifang – Kína), Bénes László (Holstein Kiel – Németország), Ondrej Duda (Hertha BSC – Németország), Martin Chrien (Santa Clara – Portugália), Albert Rusnák (Real Salt Lake – USA), Róbert Mak (Zenit – Oroszország), Jaroslav Mihalík (Zilina), Miroslav Stoch (Slavia Praha – Csehország), Lukás Haraslín (Gdansk – Lengyelország)
Csatárok: Pavol Safranko (Dundee United – Skócia), Samuel Mráz (Crotone – Olaszország), Róbert Bozeník (Zilina)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szlovákia 2 1 1 2–1 +1 3
2. Wales 1 1 1–0 +1 3
3. Horvátország2 113–3 0 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 2–3 –1 3
5. Azerbajdzsán 1 1 1–2 –1 0

Az Eb-selejtező nyolc hónapig tart. Az öt ötcsapatos és öt hatcsapatos csoportból az első két helyezett jut ki a kontinensviadalra, amelynek 11 ország 12 városa ad otthont, köztük Budapest. A selejtezőt követően a kijutásról lemaradó csapatok közül a Nemzetek Ligájában elért helyezések alapján további 16 válogatottnak lesz esélye kiharcolni a részvételt a rájátszásban, közülük négyen lesznek még szereplői az Eb-nek.
Az Eb-selejtezőben azonos pontszám esetén jelenleg a gólkülönbség szerint rangsorolunk, a végelszámolásnál azonban az egymás elleni eredmény dönt.

Március 21., csütörtök
Horvátország–Azerbajdzsán 2–1 (Barisic 44., Kramaric 79., ill. Sheydayev 19.)
Szlovákia–Magyarország 2–0 (Duda 42., Rusnák 85.)
Március 24., vasárnap
Wales–Szlovákia 1–0 (D. James 5.)
Magyarország–Horvátország 2–1 (Szalai 34., Pátkai 76., ill. Rebic 13.)
Június 8., szombat
15.00: Horvátország–Wales
18.00: Azerbajdzsán–Magyarország
Június 11., kedd
18.00: Azerbajdzsán–Szlovákia
20.45: Magyarország–Wales
Szeptember 6., péntek
20.45: Szlovákia–Horvátország
20.45: Wales–Azerbajdzsán
Szeptember 9., hétfő
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik