Eb 2020: 23 légiós a szlovák válogatott keretben

Vágólapra másolva!
2019.10.02. 09:38
null
Pavel Hapal, a szlovákok cseh szövetségi kapitánya (Fotó: Földi Imre)
Pavel Hapal szövetségi kapitány 23 légióst hívott be a szlovák labdarúgó-válogatott következő két mérkőzésére.

 

A mieinknek is fontos az október 10-én Nagyszombatban rendezendő Szlovákia–Wales Eb-selejtező kimenetele, ha ugyanis a hazaiak nyernek, még távolabb kerülhetünk a 2020-as Európa-bajnokságtól.

Pavel Hapal, a szlovákok cseh szövetségi kapitánya igyekezett a lehető legerősebb keretet összehívni a közelgő összecsapásra, valamint az azt követő, Paraguay elleni pozsonyi felkészülési mérkőzésre.

László Bénes, a Mönchengladbach középpályása ezúttal is kapott meghívót, s jó esély mutatkozik Kristián Kostrna, a DAC-ban futballozó jobbhátvéd első válogatottbeli pályára lépésére, posztriválisa, a herthás Peter Pekarík ugyanis sérüléssel bajlódik.

A Paraguay elleni találkozó előtt Martin Skrtellel, Adam Nemeccel és Tomás Hubocannal egészül ki a szlovák keret, e három labdarúgónak az lesz a válogatottbeli búcsúmeccse.

A SZLOVÁK KERET
KAPUSOK: Martin Dúbravka
(Newcastle United, Anglia), Matús Kozácik (Viktoria Plzen, Csehország), Marek Rodák (Fulham, Anglia), Dominik Greif (Slovan Bratislava)
VÉDŐK: Peter Pekarík (Hertha, Németország), Lubomír Satka (Lech Poznan, Lengyelország), Kristián Kostrna (DAC), Milan Skriniar (Internazionale, Olaszország), Dávid Hancko (Sparta Praha, Csehország), Róbert Mazán (Tenerife, Spanyolország), Martin Valjent (Mallorca, Spanyolország), Norbert Gyömbér (Perugia, Olaszország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Stanislav Lobotka (Celta Vigo, Spanyolország), Patrik Hrosovsky (Genk, Belgium), Ján Gregus (Minnesota United, Egyesült Államok), Juraj Kucka (Parma, Olaszország), Matús Bero (Vitesse, Hollandia), Marek Hamsík (Talien Jifang, Kína), László Bénes (Borussia Mönchengladbach, Németország), Ondrej Duda (Hertha, Németország), Albert Rusnák (Real Salt Lake, Egyesült Államok), Róbert Mak (Zenit, Oroszország), Lukás Haraslín (Lechia Gdansk, Lengyelország)
CSATÁROK: Pavol Safranko (Sepsi OSK, Románia), Róbert Bozeník (Zilina), Michal Duris (Anorthoszisz, Ciprus)

AZ E-CSOPORT HÁTRALÉVŐ PROGRAMJA

Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 5 3 1 1 10–5 +5 10
2. Szlovákia 5 3 2 9–7 +2 9
3. MAGYARORSZÁG 5 3 2 7–6 +1 9
4. Wales 4 2 2 4–4 0 6
5. Azerbajdzsán 5 1 4 5–13 –8 1
Az Eb-selejtezőben azonos pontszám esetén jelenleg a gólkülönbség szerint rangsorolunk, a végelszámolásnál azonban az egymás elleni eredmény dönt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik