Néhány mozdulat, amiért járt a büntetés (Fotó: AFP)

 

A szófiai találkozót először a vendégek 2–0-s vezetésekor, a 28. percben kellett félbeszakítani, mert a hazai drukkerek folyamatosan huhogtak, amikor az angolok színes bőrű játékosainál, köztük Tyrone Mingsnél és Raheem Sterlingnél volt a labda.

 
Az angolok megfontolták a levonulást
Ceferin háborút indít a lelátói rasszizmus ellen
Eljárás indult Bulgária, sőt Anglia ellen is!
Lemondott a bolgár szövetség elnöke
A szövetség elnöke után a kapitány is távozott

A nézők egy része náci karlendítést mutatott be, mások UEFA-emblémás pólókat emeltek a magasba, de az európai szövetség mottójának számító „respect” (tisztelet) helyett „no respect” felirattal. A műsorközlő többször felszólította a közönséget a rasszista megnyilvánulások befejezésére, de a 43. percben ismét félbeszakították a játékot egy időre. A második szünetnél több tucat bolgár huligán távozott a lelátóról. Ezt követően be tudták fejezni a mérkőzést, amelyet az angolok 6–0-ra nyertek meg.

A nagy közfelháborodást keltő selejtezőmérkőzés után lemondott a balkáni ország futballszövetségének elnöke, Boriszlav Mihajlov, majd a válogatott szövetségi kapitánya, Kraszimir Balakov is.

Az UEFA az ítélet keddi bejelentésekor közölte: a bolgár szövetség mellékbüntetésként 75 ezer eurós bírságot kapott a szurkolói rasszista viselkedése miatt, valamint azért, mert a drukkerek tárgyakat dobáltak a pályára. További 10 ezer eurós bírságot kaptak a bolgárok az ellenfél himnuszának megzavarása – kifütyülése – miatt.

A bolgár labdarúgó-válogatott legközelebb november 17-én lép pályára hazai környezetben, akkor a cseheket fogadja Eb-selejtezőn.

Az angol szövetség sem úszta meg büntetés nélkül: ötezer eurós büntetést kapott szintén az ellenfél himnuszának megzavarása miatt.