Vettel: Webber ma legyőzhetetlen volt

Vágólapra másolva!
2010.05.08. 18:21
Bár Sebastian Vettel alig több, mint egy tizedmásodperccel volt csak lassabb Mark Webbernél, a Red Bull német pilótája szerint csapattársa teljesen megérdemelten szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es világbajnokság Spanyol Nagydíján.

Vettel ezúttal háttérbe szorult (Fotó: Reuters)
Vettel ezúttal háttérbe szorult (Fotó: Reuters)
Vettel ezúttal háttérbe szorult (Fotó: Reuters)
Vettel ezúttal háttérbe szorult (Fotó: Reuters)
Vettel ezúttal háttérbe szorult (Fotó: Reuters)

Az idény ötödik nagydíján is a Red Bull pilótája indulhat az első rajtkockából, ám ezúttal nem Sebastian Vettel, hanem Mark Webber. Az ausztrál második pole-ját könyvelhette el a 2010-es szezonban, így 3:2-re felzárkózott ebben az összevetésben Vettellel szemben.

„Ez a pole a csapat érdeme. Az istálló mindkét fele csak néhány órát aludt az utóbbi két éjjel – utalt rá Webber, hogy a szerelőik éjt nappallá téve dolgoztak a sikerért. – Rettentő kemény munkát végeztek, de a köridőink alapján nem hiába."

Webber azonban hozzátette, hogy már a vasárnapra koncentrál, mivel akkor osztják a pontokat.

„Gratulálok Marknak! Verhetetlen volt ma" – jelezte Vettel, hogy szerinte teljesen megérdemelten lett a pole pozíció a csapattársáé.

„Szoros volt, azt hiszem, végig jó időket mentem, főleg a végén, de ez is kevés volt. Egy tizedmásodperc nem sok, nekem azonban ma az volt – folytatta Vettel, aki több mint hét tizeddel volt gyorsabb a harmadik helyet megszerző Lewis Hamiltonnál. – Pillanatnyilag nagyon kényelmesnek tűnik a helyzetünk, de tudjuk, milyen gyorsan tudnak változni az események, így holnap is oda kell figyelnünk."

Hamilton szerint a McLarenek egyetlen esélye, hogy az egyenesben gyorsabbak a Red Bulloknál.

„Nem hiszem, hogy bárki is számított volna rá, hogy ilyen gyorsak lesznek ezen a hétvégén. Tudtuk, hogy nagyon jók, de ez a különbség elég jelentős – nyilatkozta Hamilton az időmérő után. – De legalább megpróbálhatjuk felvenni velük a versenyt, mivel az egyenesekben talán nem olyan gyorsak, ami előnyt jelent számunkra. Holnap minden kiderül."

A negyedik helyről startoló Fernando Alonso meglátása szerint csak extrém körülmények között lehet megverni Vettelt és Webbert.

„Ha két-három tizeddel vagy lassabb, még harcban lehetsz a győzelemért, de ha egy másodperccel gyorsabbak nálad, csak az lehet a célod, hogy ne szakadj le túlságosan – érzékeltette a Ferrari spanyolja, hogy kis esélyt lát a futamgyőzelemre. – Normális körülmények között a Red Bullok a holnapi futam esélyesei."

SPANYOL NAGYDÍJ 
IDŐMÉRŐ
  1. WebberRed Bull-Renault1:21.4121:20.6551:19.995
  2. VettelRed Bull-Renault1:21.6801:20.7721:20.101
  3. HamiltonMcLaren-Mercedes1:21.7231:21.4151:20.829
  4. AlonsoFerrari1:21.9571:21.5491:20.937
  5. ButtonMcLaren-Mercedes1:21.9151:21.1681:20.991
  6. SchumacherMercedes1:22.5281:21.5571:21.294
  7. KubicaRenault1:22.4881:21.5991:21.353
  8. RosbergMercedes1:22.4191:21.8671:21.408
  9. MassaFerrari1:22.5641:21.8411:21.585
10. KobajasiSauber-Ferrari1:22.5771:21.7251:21.984
11. SutilForce India-Mercedes1:22.6281:21.985 
12. De la RosaSauber-Ferrari1:22.2111:22.026 
13. HülkenbergWilliams-Cosworth1:22.8571:22.131 
14. PetrovRenault1:22.9761:22.139 
15. BuemiToro Rosso-Ferrari1:22.6991:22.191 
16. AlguersuariToro Rosso-Ferrari1:22.5931:22.207 
17. LiuzziForce India-Mercedes1:23.0841:22.854 
18. BarrichelloWilliams-Cosworth1:23.125  
19. TrulliLotus-Cosworth1:24.674  
20. KovalainenLotus-Cosworth1:24.748  
21. GlockVirgin-Cosworth1:25.475  
22. Di GrassiVirgin-Cosworth1:25.556  
23. ChandhokHispania-Cosworth1:26.750  
24. SennaHispania-Cosworth1:27.122  

A MÓDOSÍTOTT RAJTSORREND 
  1. Webber Red Bull-Renault 
  2. Vettel Red Bull-Renault 
  3. Hamilton McLaren-Mercedes 
  4. Alonso Ferrari 
  5. Button McLaren-Mercedes 
  6. Schumacher Mercedes 
  7. Kubica Renault 
  8. Rosberg Mercedes 
  9. Massa Ferrari 
10. Kobajasi Sauber-Ferrari 
11. Sutil Force India-Mercedes 
12. De la Rosa Sauber-Ferrari 
13. Hülkenberg Williams-Cosworth 
14. Buemi Toro Rosso-Ferrari 
15. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 
16. Liuzzi Force India-Mercedes 
17. Barrichello Williams-Cosworth 
18. Trulli Lotus-Cosworth 
19. Petrov Renault 
20. Kovalainen Lotus-Cosworth 
21. Senna Hispania-Cosworth 
22. Glock Virgin-Cosworth 
23. Di Grassi Virgin-Cosworth 
24. Chandhok Hispania-Cosworth 

Petrov, Glock, Di Grassi és Chandhok ötrajthelyes büntetést kapott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik