Vettel volt a leggyorsabb szerdán

Vágólapra másolva!
2010.02.17. 18:02
null
Vettel volt a leggyorsabb (Fotó: Reuters)
Sebastian Vettel autózta a leggyorsabb kört az idei második jerezi Formula–1-es teszthét első napján. A Red Bull német pilótáját a mclarenes brit Lewis Hamilton és a Ferrarit erősítő Felipe Massa követi a sorban.

Ismét égi áldás nehezítette a Formula–1-es istállók tesztelését Jerezben. A száguldó cirkusz képviselői – a múlt hetihez hasonlóan – ezúttal is esőben gyakoroltak.

A nap csak néha kandikált ki a felhők közül, többnyire heves záporokkal kellett megküzdeniük a versenyzőknek és az autóknak.

A legjobban Sebastian Vettel alkalmazkodott a körülményekhez, aki a legjobb időt autózta. Az istálló a 2010-es teszteken most először zárt élen egy napot. Igaz, ilyenkor semmilyen messzemenő következtetést nem lehet levonni az eredményekből.

Azt azért érdemes megemlíteni, hogy ezúttal az első három helyen egyaránt elitbe tartozó istálló, illetve pilótája végzett.

Vettel mögött a brit Lewis Hamilton volt a leggyorsabb McLarenjével, míg a harmadik legjobb idővel a ferraris Felipe Massa fejezte be a gyakorlást.

A visszatérő Michael Schumacher töltötte a legtöbb időt a pályán: a hétszeres világbajnok 111 kört teljesített, s legjobb ideje a hatodik helyre volt elég.

Először tesztelt a Lotus, Fairuz Fauzy 76 kört meg az F1-be most visszatérő istálló versenyautójával.

F1-ES TESZT 
JEREZ, 1. NAP
  1.  Vettel Red Bull 1:22.593 99
  2.  Hamilton McLaren 1:23.017 72
  3.  Massa Ferrari 1:23.204 72
  4.  Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:23.322 79
  5.  De la Rosa BMW 1:23.367 76
  6.  M. Schumacher Mercedes 1:23.803 111
  7.  Sutil Force India 1:24.272 28
  8.  Di Resta Force India 1:25.088 74
  9.  Petrov Renault 1:26.237 55
10.  Barrichello Williams 1:27.320 109
11.  Fauzy Lotus  1:31.848 76
12.  Glock Virgin 1:32.417 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik