Ricciardót kizárták szabálytalan autója miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.16. 13:55
null
Daniel Ricciardo nem sokáig örülhetett második helyezésének: kizárták az Ausztrál GP-ről (Fotók: Action Images)
Az Ausztrál Nagydíj sportfelügyelői kizárták a végeredményből Daniel Ricciardót, a Red Bull második helyen célba érő ausztrál pilótáját, mert az autójában az új szabályokban rögzített 100 kilogramm per óránál nagyobb volt az üzemanyag áramlása a futam során. Így Kevin Magnussen mellett Jenson Button is az első háromba került, míg Sergio Pérez pontszerzőnek mondhatja magát. A Red Bull fellebbez. Kobajasi Kamuit nem büntették meg, autója hibája miatt nem tudott fékezni a rajt után és ment neki Felipe Massának. Reakciók az Ausztrál Nagydíj után.

A téli tesztidőszak eredményeinek ismeretében Daniel Ricciardo második helyezése lélegzetelállító lett volna – ha megtarthatta volna. Ám hiába volt váratlanul gyors a Red Bull-Renault, az ausztrál pilótát kizárták, mert a csapata vétett az egyik új szabály ellen: a motorban az üzemanyag áramlása sohasem haladhatja meg a 100 kilogramm per órát, de az RB10-esben a futam alatt ez többször is megtörtént, így a sportfelügyelők kizárták az ausztrált.

Nem volt más választásuk, a szabálynak ez a része konkrétan leírja, mit lehet és mit nem, a Red Bull pedig kétségtelenül jogosulatlanul jutott teljesítménybeli előnyhöz azzal, hogy növelte az üzemanyag áramlásának mértékét. Ráadásul az FIA, azok után, hogy több, Renault-motort használó csapat (köztük a Red Bull) a 3. szabadedzésen is vétett eme szabály ellen, külön figyelmeztette az istállókat, hogy a versenyen szigorúan ellenőrzi az áramlást.

FELLEBBEZ A RED BULL

A Red Bull-istálló percekkel a kizárás kihirdetése után jelezte: fellebbez az ítélet ellen. „A Red Bull arról értesíti az FIA-t, hogy fellebbez Daniel Ricciardo Ausztrál Nagydíjról történt kizárása ellen. Az FIA áramlást mérő műszerével a hét végén számos probléma adódott, nemcsak a Red Bull-istállónál, hanem más csapatok esetében is. A csapat és a Renault is biztos benne, hogy az üzemanyag szabályos módon jutott a motorhoz” – állt a közleményben.

A Red Bull a verseny előtt kicserélte Ricciardo autójában az üzemanyag áramlását mérő műszert, mert szerinte korábban is hibásan történt a mérés.

Ez azért különösen kellemetlen, mert ahogy Ricciardo a futam után kiemelte, néhány héttel ezelőtt semmi esélyt sem látott arra, hogy ennyire jól kezdje a szezont, az is kiderült, hogy a riválisok nem csak udvariasságból nyilatkozták, hogy a szinte értékelhetetlen tesztek után is számolni kell a világbajnok csapattal.

„Két vagy három héttel ezelőtt nem fogadtam volna arra, hogy itt fogunk állni, de minden elismerésem a csapaté ezért a hihetetlen fordulatért. Ezen kívül szeretnék köszönetet mondani az ausztrál szurkolóknak, elsöprő erejű volt a támogatásuk – nyilatkozta Ricciardo még a dobogón. – Abban sem nagyon bíztam, hogy eljutok a célig, nagyon biztató ez a folytatásra nézve.”

A büntetésre már nem tudott reagálni, rég elhagyta a pályát, mire több mint ötórányi tanakodás után döntöttek róla… Nem csoda, hogy eddig kellett várni, hiszen egy expilóta (Emanuele Pirro), egy ügyvéd és egy versenyszervező próbálta megfejteni az üzemanyag-áramlás rejtelmeit.

Az előző idény utolsó kilenc versenyét megnyerő Vettel ezúttal korán kiesett, de csapattársa teljesítménye reménnyel töltötte el.

„Azzal a céllal jöttünk ide, hogy az élmezőnyben legyünk, és Daniel teljesítménye a bizonyíték rá, hogy ez nem csak álom. Gyors az autó, legalább a garázs felében boldogak az emberek. Mit tehetnék?” – kérdezte Vettel.

Nico Rosberg pazar rajtja után a Mercedesszel külön kategóriát képviselt a mezőnyben, köszönhetően Lewis Hamilton korai kiesésének és a Williams problémáinak. Végül majdnem fél perccel nyert úgy, hogy a verseny közben jókora előnyt veszített el biztonsági autós időszak miatt.

Már kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 
100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, 
a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok 
hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével
Már kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével

„A szurkolók fantasztikusak voltak, Danielt jobban támogatták, de ez teljesen normális. Lenyűgöző napunk volt, a csapatnál mindenki nagyon keményen dolgozott a télen, hihetetlen volt vezetni az »ezüstnyilat«. Tökéletes szezonkezdés volt – nyilatkozta a Mercedes 100. győzelmét arató Rosberg nagyon boldogan a versenyt követően. – Nem tudom, mi történt Lewis autójával, de láthattuk, hogy a megbízhatóságunk még közel sem tökéletes. Tennünk kell valamit, két hetünk van rá a következő versenyig.”

Lewis Hamilton érthetően csalódott amiatt, hogy máris 25 pontos hátrányba került csapattársával szemben. Az istálló szerint a motorja csere nélkül javítható, ami azért fontos, mert a motor minden egyes eleméből öt-öt használható büntetés nélkül a 19 futamon.

„Amikor elindultam a felvezető körre, sokkal kevesebb ereje volt a motornak, mint megszoktam. A rajt után behívtak a boxba, de erre azt mondtam, még tudok menni. Utána viszont elkerülhetetlenné vált a kiállás, tehetetlen voltam a többiekkel szemben – mondta Hamilton. – Tudtuk, hogy baj lehet még az autóval, de általában abban bízik az ember, hogy elkerülik a műszaki hibák, ezért természetesen nagyon csalódott vagyok. Stresszes hétvége volt, végig jónak tűnt a kocsi, aztán történt egy ilyen balszerencse. Nico győzelmének örülök, nagyon gyors az autó.”


Kevin Magnussen újoncként állt a dobogóra Melbourne-ben
Kevin Magnussen újoncként állt a dobogóra Melbourne-ben

Kevin Magnussen ugyanúgy kezdte újoncként mclarenes karrierjét, mint 2007-ben ugyanitt Lewis Hamilton, a negyedik helyről rajtolva harmadikként ért célba – csakhogy a dán utólag még egy helyezést előrelépett. Az F1 első dániai dobogós helyezését szállító versenyzőnek édesapja, Jan Magnussen a tévé előtt szurkolt, miután szombaton ő maga is versenyzett a floridai Sebringben – majd a Twitteren közölte, nagyon várja a Malajziai Nagydíjat, amelyre már ő is elutazik.

Bejárta a kép az internetet: Jan Magnussen elsírta magát Floridában a tv előtt ülve
Bejárta a kép az internetet: Jan Magnussen elsírta magát Floridában a tv előtt ülve

Magnussen ráadásul az első versenyén visszajuttatta a dobogóra a McLarent, amely 2013-ban egy versenyen sem tudott oda jutni.

„Nehéz elhinni, ami történt, kicsit szürreális a helyzet. Az autó sokkal jobb volt, mint korábban bármikor, és nekem csak pontosan azt kellett csinálnom, amire szükségünk volt. Ez volt az első Formula–1-es versenyem, és csak keveset tesztelhettem, szóval gratulálok a csapatnak a remek munkájáért” – mondta Magnussen a pódiumon állva.

Bottasnak kétszer kellett felzárkóznia, nagy csatákat vívott honfitársával, Räikkönennel
Bottasnak kétszer kellett felzárkóznia, nagy csatákat vívott honfitársával, Räikkönennel

A McLaren mellett a Williams is meggyőző volt, de a balszerencse a grove-iak útjába állt: a téli teszteken és a melbourne-i szabadedzéseken mutatott tempó alapján jobbal bízhatott a csapat jó versenyben, de Felipe Massát már a rajtnál kilökték, a váltócsere miatt csak a 15. helyről rajtoló Valtteri Bottas pedig hiába mutatott kiváló tempót és vitt színt az egyébként szürke versenybe, defektje miatt kétszer kellett visszakapaszkodnia, és hatodik lett.

„Nem tudom, hányadik lettem, de mérges vagyok magamra a hibám miatt. Tanulnom kell belőle, és többé nem szabad ilyet elkövetnem. Mindent megtettem, hogy visszazárkózzak, de túl sokat vesztettem. Így is már majdnem kétszer annyi pontunk van, mint tavaly, a csapat előrelépett” – mondta a finn.

Massa dühösen nyilatkozott az őt kilökő Kobajasiról. „Nagyon jól kezeltem a helyzetet a rajtnál, ura voltam az autónak, amikor valaki belém jött hátulról, nem is akárhogy. Pedig biztos vagyok benne, hogy a dobogóért csatázhattam volna. Hiába rajtolok jól, ha Kamui megint ezt csinálja, esélytelen, aki előtte halad. Képtelenség ilyenkor 50 méterrel a kanyar előtt fékezni és befordulni, Grosjean ugyanezért eltiltást kapott. Remélem, Kobajasit is keményen megbüntetik, mert ilyet nem lehet tenni” – mondta Massa, akinek karambolja tükrözte az alacsonyabb orrok miatt keletkezett félelmeket: Kobajasi Caterhamje a Williams alá futott, amitől a fehér autó hátulja a levegőbe emelkedett.

Kobajasi a Twitteren üzent: „Sajnálom a történteket, az én hibám volt, Felipétől és a csapatom minden tagjától elnézést kell kérnem” – mondta a japán, de a Caterham a verseny után jelezte, nem kell vezekelnie a japánnak, a mozgásienergia-átalakító és a fékrendszer hibája miatt ugyanis csak az első fékjei fogtak, ami nagyon kevés volt ebben az esetben.

Ezzel a futam sportfelügyelői is egyetértettek, és nem büntették meg Kobajasit.

Kobajasi megúszta büntetés nélkül, az autója volt műszaki hibás
Kobajasi megúszta büntetés nélkül, az autója volt műszaki hibás

A Ferrarinál sem lehetnek elégedettek, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen autója nem volt versenyképes a Mercedeshez viszonyítva, sőt a Red Bulltól, a McLarentől és a Williamstől is elmaradt sebességben. A verseny hajrájában kiszivárgó hírek szerint mindkét versenyzőnek vissza kellett fognia az autóját, mert hiba támadt az elektronikus rendszerben.

„Voltak problémáink, de nem tudom, ezek nélkül hol végeztünk volna – mondta Räikkönen. – Túl sok minden történt a futamon, alaposan meg kell vizsgálni az autót, hogy kiderüljön, előrébb jutottunk volna a hibák nélkül vagy sem. A rajtnál nekem jöttek hátulról, de ettől még jól ment a kocsi. Egy helyezést veszítettem, amikor egyszerre ketten mentünk kereket cserélni, aztán hibáztam, és még egy valaki megelőzött. Csak annak tudok örülni, hogy végigmentem, és pontokat szereztem.”

Alonso is a dupla célba érést emelte ki. „Mindkét Ferrari végigment, ami jó hír, szép munka a csapattól. Ám Rosberg harmincöt másodperccel megelőzött, ami nem fest túl jó képet. Ez túl sok, Malajziában erősebbnek kell lennünk” – mondta a spanyol.

A két Toro Rosso pontszerző helyen ért célba, a 10. helyezett Danyiil Kvjat 19 évesen és 325 naposan minden idők legfiatalabb pontszerzője lett, 24 nappal megelőzve Sebastian Vettelt, aki a 2007-es Amerikai Nagydíjon a BMW-vel lett nyolcadik a Kanadában nagyot bukó Robert Kubica helyére beugorva.

Nico Hülkenberg is örülhet, hiszen azután, hogy az eddigi három melbourne-i futamán az első kört sem tudta teljesíteni, pontokat szerzett.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Jenson Button (3.): – Nagy lökést fog adni nekünk ez az eredmény, régen vezettük már a konstruktőri világbajnokságot (a 2012-es Kínai Nagydíj óta először – a szerk.). Ez remek érzés, mindig többre vágysz, de ez jó kiindulópont, és előrébb is léphetünk még a következő versenyig. Nem mi vagyunk a leggyorsabbak, de aránylag jó a tempónk, és mindkét kocsit célba tudtuk juttatni. Érzelmileg nagyon kemény hétvégén vagyok túl, de nem vagyok az a magamutogatós fajta a kamerák előtt. A csapat tagjai megemlékeztek az édesapámról, ami nagyon sokat jelent nekem.
Nico Hülkenberg (6.): – Nagyon örültem, amikor megláttam a kockás zászlót, itt, Melbourne-ben még egyszer sem sikerült versenyt befejeznem. Jó volt a rajtom, és az első két etapban a negyedik helyen voltam, az egyetlen gond az volt, hogy a bal első kerekem folyton szemcsés volt, ettől nem tudtam megszabadulni. Kár, hogy a második kerékcserémet követően Button és Alonso is megelőzött, de úgy látszik, most még néhány kocsi gyorsabb nálunk.
Jean-Éric Vergne (8.): – Nyilvánvalóan jó eredményt értünk el, annak ellenére, hogy végig problémánk volt a fékekkel, ami sok időnkbe került. A verseny végén hibáztam az utolsó kanyarban, a kigyorsítás során rámentem a fűre, de szerencsém volt, és nem pördültem meg.
Danyiil Kvjat (9.): – Nagyszerű érzés, hogy pontszerző helyen tudtam befejezni az első versenyemet. A rajtot kicsit elszúrtam, de utána elkaptam a ritmust, és úgy tűnt, fel tudjuk venni a versenyt a körülöttünk lévőkkel. A végén közel kerültem Vergne-hez, de spórolnom kellett az üzemanyaggal, emiatt nem támadtam meg.
Sergio Pérez (10.): –
A versenyem ott vált komplikálttá, amikor a rajt után Gutiérrez nekem jött a hármas kanyarban, emiatt defektet kaptam, és csak nagyon lassan tudtam visszamenni a boxba. A biztonsági autóval szerencsém volt, mert egy-két pozíciót így vissza tudtam venni, de a pontszerzés már nem jöhetett össze, mert hosszú ideig beragadtam Adrian mögé.
Adrian Sutil (11.): – Izgalmas volt a rajt, de szerencsére átvészeltem mindenfajta incidens nélkül. Az első etapban gondunk támadt a hajtáslánccal, de az első kiállást követően ez is megoldódott, bár cserébe így sok időt elveszítettünk. A stratégiánk bevált volna, ha nem küldik be a biztonsági autót, végül sikerült teljesítenünk a fő célunkat, vagyis be tudtuk fejezni a futamot mindkét kocsival.
Esteban Gutiérrez (12.): – Nem volt jó a sebességünk, így nagy kihívás volt felvenni a versenyt az élmezőnnyel. Ugyanakkor nagyon boldogak lehetünk azzal, hogy mindkét autó célba ért, ez nagy előrelépést jelent.
Max Chilton (13.): – Nem volt tökéletes a versenyünk, de elégedettnek kell lennünk vele, hiszen mindkét kocsink végigment. A felvezető kör után minden leállt, attól féltem, véget is ért a futamom. Ugyanakkor a csapat remek munkát végzett, így vissza tudtam menni a pályára, onnantól pedig tudtam, hogy az a legfontosabb, hogy célba érjek.
Jules Bianchi (helyezetlen): – Nem számítottam rá, hogy versenyezni fogok a rajt előtti rémisztő problémák miatt, de a csapat vissza tudott küldeni a pályára. Igazából ez a nap inkább teszt volt nekem, ami nem ideális, ám a mérnökök számára ez fontos, hogy előrébb tudjunk lépni.
Marcus Ericsson (feladta): – Összességében nagyon nehéz hétvégénk volt, az egyik legnehezebb a pályafutásom során, de az első etapban megmutattuk, hogy az autóban van potenciál. Megelőztem Sutilt, és a 12. helyig feljöttem, ugyanakkor az olajnyomás meghibásodása miatt fel kellett adnom a versenyt. Nem tudjuk, mi idézte elő, de ha nincs ez a probléma, szerintem a Marussiák előtt végeztünk volna.
Romain Grosjean (feladta): – Bizonyos szempontból nagyon jó verseny volt, tizenöt-húsz körre számítottam, és több mint negyven lett belőle. Sokat tanultunk, a beállításokkal is haladtunk, és tudjuk, min kell javítani.
Pastor Maldonado (feladta): – Lehangoló idénykezdet volt, de legalább több kört mentünk, mint a teszteken, és alakul az alap, amire építhetünk.

AUSZTRÁL NAGYDÍJ (57 KÖR, 302.271), A VÉGEREDMÉNY
1.
Nico Rosberg
német
Mercedes
1:32:58.710
2. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 26.777 mp h.
3. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 30.027 mp h.
4. Fernando Alonso spanyol Ferrari 35.284 mp h.
5. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 47.639 mp h.
6. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 50.718 mp h.
7. Kimi Räikkönen finn Ferrari 57.675 mp h.
8. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:00.441 p h.
9. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:03.585 p h.
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:25.916 p h.
11. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1 kör h.
12. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1 kör h.
13. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 2 kör h.
HELYEZETLEN
Jules Bianchi
francia
Marussia-Ferrari
6 kör h.
FELADTA
megtett körök
Romain Grosjean francia Lotus-Renault 43
Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 29
Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 27
Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 3
Lewis Hamilton brit Mercedes 2
Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 0
Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 0
KIZÁRVA
Daniel Ricciardo
ausztrál
Red Bull-Renault
a 2. helyről
Leggyorsabb kör: Rosberg (19. kör) 1:32.478
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 1 1 1 25
2. Kevin Magnussen 1 1 18
3. Jenson Button 1 1 15
4. Fernando Alonso 1 12
5. Valtteri Bottas 1 10
6. Nico Hülkenberg 1 8
7. Kimi Räikkönen 1 6
8. Jean-Éric Vergne 1 4
9. Danyiil Kvjat 1 2
10. Sergio Pérez 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. McLaren-Mercedes 33
2. Mercedes 25
3. Ferrari 18
4. Williams-Mercedes 10
5. Force India-Mercedes 9
6. Toro Rosso-Renault 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik