Nem csak morzsák hullottak a középcsapatoknak

Vágólapra másolva!
2012.11.27. 13:52
null
Sergio Pérezt idei teljesítménye láttán a Ferrarival is szóba hozták, de aztán a McLarenhez került (Fotó: Reuters)
A 2012-es idényben nem csak morzsák hullottak a Formula–1 középcsapatainak: a szezon során hat istálló nyolc pilótája nyert futamot, s hét alakulat 13 versenyzője állhatott fel a dobogóra. A számok is azt mutatják, a világbajnoki címekért csatázók mellett másoknak is megadatott, hogy élvezzék a dicsőség mámorát – az élgárdák pilótái pedig nem tehették meg, hogy hibázzanak, mert bizony többen is ott vártak a „lepattanóra”. Egyedül a Toro Rosso nem jutott a dobogó közelébe, de az olaszok így is bőven megtartották az előnyüket a három kiscsapattal szemben.

 

A Formula–1 középmezőnyének csapatai a 2009-es idényt megelőző átfogó szabályváltoztatások óta nem kaptak annyi kiugrási lehetőséget, mint ebben a szezonban. Az évad előtt Renault-ból Lotusszá átnevezett csapat Kimi Räikkönennek (és az Abu-Dzabiban aratott győzelmének) köszönhetően ki is nőtte ezt a kategóriát, úgyhogy csak későbbi cikkünkben foglalkozunk vele.

A Mercedesnek viszont a biztató idénykezdése után itt a helye, akárcsak a négyszeres dobogós Saubernek, az idényzárón a győzelem közelébe kerülő Force Indiának, a barcelonai futamelsősége ellenére a konstruktőr-vb-t 7. helyen záró Williamsnek és az idény során szinte végig a középmezőny végén, de jóval a három kiscsapat előtt száguldó Toro Rossónak.

Kezdjük a sort a Red Bull második csapatával, amely Daniel Ricciardo személyében egy kevés F1-es rutinnal rendelkező, Jean-Éric Vergne révén pedig egy teljesen újonc pilótával vágott neki a szezonnak. Legfőbb céljuk futamról futamra a pontszerzés lehetett, ami az első két alkalommal sikerült, ám utána kilenc versenyen át kudarcba fulladtak a próbálkozások.

A hiábavaló kísérletezésbe belefáradt Giorgio Ascanelli technikai igazgató, aki nem látott kiutat a Sebastian Vettel Olasz Nagydíjon aratott 2008-as győzelme óta tartó lejtőről. A helyére James Key érkezett, aki összeszedte a csapatot, és nemcsak a 2013-as autó előkészítésével törődött, hanem a versenyhétvégéken is hatékonyabbá tette a gárdát: az augusztusi szünet utáni kilenc versenyből haton sikerült a pontszerzés.

Bár 26 pontja ötvennel kevesebb az előtte záró Williams termésénél, az, hogy elérhetetlen maradt a három kiscsapat számára, pontosan mutatja, mennyire komoly munka folyik Faenzában is. Ricciardo és Vergne közül nehéz megmondani, melyikük volt a jobb: az ausztrál kiegyensúlyozottabban szerepelt, de Vergne csúcspontjai magasabban voltak: négyszer lett nyolcadik, társa egyszer sem.

A Williams Pastor Maldonado Spanyol Nagydíjon aratott diadalával együtt is csak 7. lett a csapat-vb-ben. Ennyire hátul 2003 óta nem végzett futamgyőztes team, kilenc évvel ezelőtt a Jordan-istálló 9. volt. Maldonado pedig az egyéni összetett 15. helyén végzett, amire még nem volt példa az adott idényben versenyt nyerő versenyző esetében (az eddigi – negatív – rekordot az 1979-es kísérleti turbómotoros Renault-val versenyző Jean-Pierre Jabouille és az 1958-as indianapolisi 500 mérföldest megnyerő Jimmy Bryan tartotta 13-13. pozícióval).

Maldonado csúcsa a barcelonai győzelem volt
Maldonado csúcsa a barcelonai győzelem volt

A rossz vb-helyezés nem az autó valós képességeit tükrözi, hanem Maldonado rapszodikusságának a folyománya. A venezuelai ugyanis a hazájából hozott támogatáson túl nagyszerű teljesítményre is képes, ami Bruno Senna mellett különösen látványos volt. A brazil kiegyensúlyozott, de megnyerőnek nem mondható produktuma mellett a rengeteg büntetést összeszedő Maldonado hullámzó idényében a mélypontból volt több. Ugyanakkor ő az a pilóta, aki ideális egy középcsapatnak: bár nem képes egy egész idényen át tartani a jó formáját, ha adódik egy nagy lehetőség, azt kihasználja.

A folyamatos jó teljesítményt talán Valtteri Bottastól várhatják, az idén 15 szabadedzésen szereplő finn valószínűleg jövőre Sennát váltja.

A Force Indiának nagyon nehéz szezonja volt, az idény első felében irigykedve figyelték, amint a Sauber és a Williams dobogós helyezést ér el, de állították: ha adódik rá lehetőség, ők is élni tudnak vele. Paul di Resta és Nico Hülkenberg egyformán erős teljesítményt nyújtott, bár a németet üldözte a balszerencse, kétszer is kiesett a rajt után.

Az időmérőkön erős volt a csapat, ám a versenyeken ritkán jutott az élmezőny közelébe. Egy-egy negyedik helyezés összejött a párosnak, és Hülkenberg az idényzárón egyenesen a győzelemért csatázott, amikor megcsúszott és összeütközött Lewis Hamiltonnal. A Sauberhez távozó Hülk így is ötödik helyezéssel búcsúzott el a csapatától.

Di Resta marad, miközben Vijay Mallya tulajdonos súlyos anyagi nehézségei – légitársasága a megszűnés szélére került – a csapatra is kihatottak: az istálló munkatársai, így a pilóták sem kaptak fizetést hetekig, de Mallya ígéretet tett arra, hogy a 2013-as költségvetést 80 millió dollárral megemeli.

GYŰLIK A PÉNZ A KOBAJASIT SEGÍTŐ SZÁMLÁN
Néhány nap alatt félmillió font (több mint 170 millió forint) gyűlt össze Kobajasi Kamui alapítványában, amely a japán pilóta Formula–1-es karrierjének meghosszabbítása reményében gyűjt. A Saubertől kitett versenyző már tárgyal más istállóval, amely csak akkor szerződteti, ha fizet az állásért.
Kobajasi nem árulta el, melyik csapattal tárgyal, de valószínűleg a Caterhamről vagy a Force Indiáról van szól. A Brazil Nagydíj előtt (ezen az internetes oldalon) meghirdetett akcióban eddig összegyűlt pénz önmagában kevés, de egy szponzor csatlakozásával elég lehet.
„Egy istállóval tárgyalok, de nem egyeztünk még meg semmiről sem. Az biztos, hogy pénz nélkül nem fog összejönni a szerződés, nagyon köszönöm az eddigi segítséget – mondta Kobajasi. – Ha ez a lehetőség elúszik, az azt jelenti, hogy vége az F1-es pályafutásomnak.”

A Force India az idény végén a Saubert üldözte a vb-n, de annak ellenére nem tudta utolérni, hogy Sergio Pérez az utolsó hat futamon hibát hibára halmozott, és nem szerzett pontot. A csapat egyetlen dobogós helyezését a szezon hajrájában Kobajasi Kamui szállította, méghozzá Szuzukában, ami után honfitársai hősként ünnepelték.

Ám addigra eldőlt, hogy a japán nem marad az alakulatnál, hanem Esteban Gutiérrez lép előre a helyére a tartaléksorból. A másik versenyző Hülkenberg lesz, Pérez pedig a McLarenhez szerződik. Utóbbi érkezését a Szingapúri és a Japán GP között jelentették be a wokingiak, egyszerre Hamilton távozásával.

Sokan furcsállták, hogy a McLaren az egyik Force India-pilóta helyett a mexikóit választotta (akit pedig nagyon emlegettek Felipe Massa lehetséges utódjaként a Ferrarinál), de az Olasz GP-ig elért három dobogós helyezése önmagáért beszélt, még akkor is, ha ezekhez merész stratégiai húzásokra is szükség volt.

Pérez képességeit eme szezon után is sokan megkérdőjelezik, a Ferrari szerint még nem állt készen arra, hogy nagy csapatnál versenyezzen. Jövőre a mély vízbe kerülve kiderül, megérett-e a feladatra.

A Sauber egy év eleji-közepi Pérezzel nagyon könnyen megelőzhette volna a Mercedest az idény végén, az utolsó hat futamból csak egyszer eredményes német istálló óriási mázlival tartotta meg ötödik helyezését a konstruktőrök között.

Pedig nagyon jól indult az idény, Nico Rosberg Kínában nyert, Monacóban második lett, Michael Schumacher pedig csak amiatt nem indult a pole-ból a hercegségben, mert egy versennyel korábban rajtbüntetést kapott, amelyet magával vitt a következő viadalra. Miután a valenciai Európai Nagydíjat Schumi a 3., Rosberg pedig a 6. helyen zárta, a csapatnál elkezdtek arról beszélni, hogy a pontversenyben 5., a végső győztes Sebastian Vetteltől akkor tíz pontra lemaradva álló Rosberg a vb-esélyesek közé tartozik.

Ám ugyanakkor azt is elismerték, hogy még arra sem igen találnak magyarázatot, ha megy a szekér a csapatnak – a Pirelli-gumik kiismerhetetlenek maradtak, a Mercedes még a szezon hajrájára sem értette meg az abroncsokat. Ez volt az oka, hogy lemaradt a négy élcsapattól, no meg az, hogy az év közben zsákutcába jutott a fejlesztéseivel.

Schumi visszavonult, de a még a folytatásról is elgondolkozó Mercedes jövőre új korszakot kezd meg: Hamiltonnal a fedélzeten újra a nagyok közé emelkedne, ám a szabályok állandósága miatt ezt nagyon nehéz lesz elérnie.

A VB VÉGEREDMÉNYE
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 5 10 17 281
2. Fernando Alonso 3 13 18 278
3. Kimi Räikkönen 1 7 19 207
4. Lewis Hamilton 4 7 14 190
5. Jenson Button 3 6 14 188
6. Mark Webber 2 4 15 179
7. Felipe Massa 2 14 122
8. Romain Grosjean 3 10 96
9. Nico Rosberg 1 2 10 93
10. Sergio Pérez 3 7 66
11. Nico Hülkenberg 11 63
12. Kobajasi Kamui 1 9 60
13. Michael Schumacher 1 8 49
14. Paul di Resta 9 46
15. Pastor Maldonado 1 1 5 45
16. Bruno Senna 10 31
17. Jean-Éric Vergne 4 16
18. Daniel Ricciardo 6 10
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 460
2. Ferrari 400
3. McLaren-Mercedes 378
4. Lotus-Renault 303
5. Mercedes 142
6. Sauber-Ferrari 126
7. Force India-Mercedes 109
8. Williams-Renault 76
9. Toro Rosso-Ferrari 26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik