Megtalálták Ross Brawn méltó utódját?

Vágólapra másolva!
2011.01.05. 17:19
null
Pat Fry fél évet ismerkedett a Ferrarinál, és most bekerül a mély vízbe
A Ferrari nagy kockázatot vállalt azzal, hogy a tavaly nyáron a McLarentől „szerződtetett" Pat Fry kezébe adta a vezető versenymérnöki tisztséget. A Formula–1 egyik legnagyobb felelősséggel járó megbízatása a Scuderia stratégájának lenni, s most olyan ember kapta meg az állást, aki eddig a McLarennél csapatban végezte el ugyanezt a feladatot – most sokkal nagyobb a felelőssége, többen és szigorúbban is figyelik majd a tetteit. Nem véletlen, hogy Ross Brawn távozása óta ő a harmadik ebben a pozícióban.

Pat Fryra élete legnagyobb kihívása vár. A 46 éves angol versenymérnök lesz a következő a sorban, akivel a Ferrari megpróbálja betölteni a Ross Brawn 2006-os távozása óta keletkezett űrt a versenystratégia kidolgozásában (a Mercedes csapatfőnöke további feladatainak ellátása a jelek szerint könnyebben megoldódott).

Brawn távozását követően Luca Baldisseri kapta meg a feladatot, a Michael Schumacherrel csodákat művelő angol mellett edződő olasz szakember akkor vált híressé, amikor a 2004-es Spanyol Nagydíjon kitalálta, hogy a Renault-k legyőzéséhez Schuminak nem kétszer, hanem háromszor kell kiállnia a boxba. A stratégia sikerességéhez Schumacher is kellett, de Baldisseri nevet szerzett magának, és Brawn távozása után magától értetődő volt, hogy ő veszi át ezt a szerepet.

Kimi Räikkönen világbajnoki győzelme után 2008-ban már követett el hibákat, de a pohár 2009 elején telt be, a finn és Felipe Massa többször a csapat túlzott óvatossága miatt nem tudott továbbjutni az időmérő első fázisából, és ennek Baldisseri látta kárát: még tavasszal leváltották, és a versenyhelyszínekről áthelyezték a maranellói főhadiszállásra.

Az ausztrál Chris Dyer lett az utódja, a Schumacher, majd Räikkönen versenymérnökeként dolgozó szakember 2010 végéig dolgozhatott vezető versenymérnökként, az abu-dzabi taktikai melléfogást neki sem bocsátotta meg az istálló vezetősége. A következő napokban kiderül, hová helyezik át – a csapaton belüli hierarchiában biztosan nem kerül feljebb.

Dyer leváltását alaposan átgondolta a csapat vezetősége, Stefano Domenicali csapatfőnök a bejelentés előtt bevallotta, az Abu-dzabi Nagydíjat követően két napig nem tudott aludni, és kis híján beadta a felmondását. Ám úgy vélte, összességében jó munkát végzett az idényzárót megelőző hónapokban, ezért a helyén maradt.

Dyer vitte el a balhét, s a pozíciója most Fry kezébe került. Az angol 1993-ban olasz segítséggel, Giorgio Ascanelli ajánlására került a Benettontól a McLarenhez, amelynél 1997-től 2000-ig David Coulthard versenymérnöke volt, majd a stratégiáért felelős főmérnök lett. Azonban tudni kell, hogy a McLaren wokingi főhadiszállásán egy csendes szobában ül egy társaság (távol a helyszín feszült légkörétől), amelynek a futamok alatt ki kell dolgoznia a taktikai döntéseket.

Ezzel szemben a Ferrarinál láthatóan szinte minden teher a vezető versenymérnök nyakába szakad, s mivel a Scuderiáról van szó, hatalmas figyelmet kap a tevékenysége – a hibákért pedig meg kell fizetnie. Hogy mennyire bírja elviselni ezt a nyomást a júliusban a Ferrarihoz kerülő Fry, nagyban meghatározhatja a Ferrari 2011-es vb-szereplését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik