Még a McLarent is meglepte, hogy ennyire versenyképes

Vágólapra másolva!
2011.04.09. 14:33
null
Ha esik, ha nem, nagy csatát ígér a vasárnapi Malajziai Nagydíj (Fotók: Reuters)
A McLaren is meglepődött azon, hogy hirtelen az időmérőn is versenybe tudott szállni a Red Bull pilótáival, a címvédő pedig megkönnyebbült, hogy vissza tudta verni a wokingiak támadását. A Ferrari és a Mercedes csalódott autója vártál gyengébb teljesítményében. A két élcsapat nem szeretne esőt, a mögöttük állók viszont örömmel vennék, ha valami felborítaná az erőviszonyokat. Ha már önerőből nem megy…

Sebastian Vettel hatalmas csatában szerezte meg szombaton a Malajziai Nagydíj első rajtkockáját, a Red Bull német pilótája az utolsó pillanatokban taszította le az első helyről Lewis Hamiltont. A Red Bull ezzel a legutóbbi 21 versenyből a 17.-en is a pole pozícióból rajtolhat.

„Hihetetlen, hogy meg tudtuk nyerni ezt a hatalmas csatát, a McLaren alaposan feladta a leckét – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. – Óriási szerepe volt ebben a KERS-nek, amely nélkül nemigen reménykedhettünk volna a pole megszerzésében. A rajtnál is fontos szerepe lesz, számításaink szerint tizenhét métert jelent a startnál. Mark KERS-e miatt kicsit aggódtunk, akadozva működött, de remélem, vasárnap rendben lesz."

SZAVAZÁS

Ön szerint ki nyeri meg a Kínai Nagydíjat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A McLaren-istálló ismét megszerezte a második és a negyedik rajtkockát, de az Ausztrál Nagydíjhoz képest kisebb volt a különbség a Red Bullhoz képest. Pedig a csapat a hétvége előtt attól tartott, hogy a gyors kanyarok miatt a jobb aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkező Red Bull-Renault-k nagyobb fölényben lesznek.

„Az F1-ben nincsenek csodák, minden arról szól, ki dolgozik a legkeményebben, és ki milyen sikerrel tudja megvalósítani fejlesztéseit. Úgy vélem, mi Wokingban kiváló munkát végzünk, és ezért tartunk itt – mondta Whitmarsh. – A versenyen is csatába szállhatunk a Red Bull-lal, bár a tizenhat órai kezdés miatt nagy az eső valószínűsége, és ez nagy szerepet játszik majd a versenyen. A héten többször is éppen ekkor jött a zivatar, bár pénteken és szombaton pont elmaradt. Reméljük, még egy napig kihúzza ez az időszak eső nélkül, mert szárazon nagyobb az esélyünk a győzelemre."

A Ferrarinál a megdöbbenés heteit élik, a tesztek után a Red Bull legnagyobb riválisának kikiáltott csapatnak azért kell küzdenie, hogy a Renault-t és a Mercedest megelőzze, és a harmadik legjobb gárda legyen. A barcelonai versenyre ígért fejlesztések előtt csak a csodában bízhat a gárda.

„Jelenleg nem küzdhetünk a pole pozícióért, két csapat sokkal jobb nálunk. Annak kell örülnünk, hogy a rajtrácson közvetlenül mögöttük leszünk – ismerte el Stefano Domenicali, az olaszok csapatfőnöke, aki szerint most olyan a Ferrari, mint egy kis futballklub, amely úgy lép pályára egy sztárcsapat ellen, hogy tíz emberrel védekezik. – Vasárnap az eső felboríthatja az erősorrendet, ha észnél leszünk, és az autó is megbízhatóan működik, kiharcolhatunk valami jó eredményt."

A Mercedes-istálló mindkét pilótáját hátráltatta, hogy a hátsó légterelőn beragadt a felső, mozgatható elem, és alapállásban maradt. A szakértők szerint ez körönként hét tizedet is ér a Mercedesnek, amely talán a leghatékonyabban alakította ki a légellenállás-csökkentő rendszerét.

Schumachert már a második szakasz végén betolták a boxba
Schumachert már a második szakasz végén betolták a boxba

Michael Schumacher autóján az időmérő második szakaszában ragadt be a légterelő, és pont hét tizedet kapott Rosbergtől, akivel addig közel azonos időeredményeket ért el, ha nem jobbakat. Ross Brawn csapatfőnök szerint a rendszeresen előforduló apró meghibásodások nagyban hátráltatják a csapat előrelépését.

„Nehéz időmérőnk volt, az autó még mindig nem elég kiegyensúlyozott,és sajnálom, hogy nem tudunk olyan feltételeket biztosítani Michael és Nico számára, ami garantálná számukra, hogy versenybe szállhassanak a dobogós helyezésekért vagy akár a futamgyőzelemért – mondta Brawn. – Néha jó az autó, de az esetek többségében közbejön valami, és nem tudjuk kihozni belőle a maximumot. Közel sem járunk még ahhoz a szinthez, amelyre el szeretnénk jutni."

A PILÓTÁK VÁRAKOZÁSAI A MALAJZIAI NAGYDÍJ ELŐTT
Sebastian Vettel (1.): – Az időmérő olyan, mint amikor az ember megáll, letolja a nadrágját, és megmutatja, mekkora az övé. Itt már senki sem sumákolhat. Nagyon köszönöm a csapatnak, hogy erre a hétvégére használható állapotba hozta a KERS-emet, enélkül nem sikerült volna megszerezni a pole pozíciót. A hétvégén nem nagyon találtam a ritmust, de végül csak meglett a kör, még ha messze is volt a tökéletestől.
Mark Webber (3.): – Tudtam, hogy ennyire szoros lesz az időmérő. Amennyire egyszerű volt, annyira bonyolult: a lágy gumikon az első kör volt az egyetlen esélyünk a jó időeredményre, mindenkinek oda kellett tennie magát. Amikor ilyen szoros a versenyfutás, már nem tudod irányítani a történéseket. Melbourne-höz képest javult a helyzetem,és a tiszta oldalról rajtolok, ami biztató.
Lewis Hamilton (2.): – Nem hiszem, hogy most a csalódottságról kellene beszélnem. Az előző futam előtt remélni sem mertük, hogy egy szinten leszünk a Red Bull-lal, és most még több fejlesztést hajtottunk végre. Már kezdtem hinni benne, hogy meglehet az első rajtkocka, de ezeknek a srácoknak még mindig van egy kis előnyük. A köröm nem volt tökéletes, de jó, hogy most nem tudtak újat mutatni – nem húztak elő semmit a cilinderből, és vertek meg minket fél másodperccel.
Jenson Button (4.): Bárcsak a második szakasz lett volna a harmadik, akkor az enyém lett volna a pole. Közelebb kerültünk a Red Bullhoz annál, amire az emberek számítottak, és nőtt az előnyünk a többiekkel szemben. Élvezetes csatát vívunk vasárnap, remélem, jobban rajtolunk majd, mint Ausztráliában. Száraz versenyen ott leszünk a Red Bull mellett, az eső viszont mindent felboríthat.
Fernando Alonso (5.): – A szabadedzésen egyértelművé vált számunkra, hogy nem szállhatunk versenybe az első rajtkockáért, de még a negyedikért sem, ezért a záró szakaszban csak egy menetet vállaltunk be. Stresszes volt a helyzet, hiszen az ötödik helyért kockáztatnom kellett, de nem annyit, hogy véletlenül kicsússzak. Az egy másodperces hátrány túl nagy, a versenyen közelebb kerülünk. Nem tudom, hogy az eső kedvez-e nekünk.
Felipe Massa (7.): – Ha az első négy időeredményét nézem, azt kell mondanom, nagyon nehéz feladatok előtt állunk. A versenyen is inkább magunk mögé kell néznünk, mint előre. Száraz pályán három vagy négy boxkiállásra lesz szükség, esőben pedig bármi lehet.
Michael Schumacher (11.): – Már a szabadedzésen is gondok voltak a hátsó légterelőnkkel, néha nem nyílt ki az egyenesekben, és emiatt a végsebességem alacsonyabb volt a reméltnél. Az utolsó gyors körömben visszatért a probléma, ezért nem sikerült a köröm. Abban bízhatunk, hogy Ross Brawn kitalál valamilyen jó stratégiát a versenyre.
Nico Rosberg (9.): – Tovább tart a fejlődésünk, és a második szakaszig éreztem is ezt. A harmadikban azonban elveszítettem a ritmust, és a hátsó légterelő is rakoncátlankodott. Nem tudom, hogy a versenyen mennyire leszünk versenyképesek, két hete voltak gondjaink.
Nick Heidfeld (6.): – A hatodik rajtkocka bizonyítja, hogy az ausztráliai 18. pozíció csak kisiklás volt. A pénteki problémáink után nagyon örülök ennek az eredménynek, aminél jobbat nem is nagyon remélhettem. A McLaren hatalmasat lépett előre, meglep, hogy versenyre kelt a Red Bull-lal. A hatodik rajthelyről azonban mindig lehet reménykedni a dobogós helyezés megszerzésében, és bízom is benne, hogy sikerül oda jutni.
Vitalij Petrov (8.): – A pénteki gyengélkedésünk után nagy siker az első tízbe jutás, a szabadedzésen sikerült jól beállítani a kocsit, élvezet volt a száguldás. Nem érdekel, milyen idő lesz, szárazon a kerekekre kell figyelni, esőben pedig arra, hogy ki ne csússzak.
Rubens Barrichello (15.): – Nincs meg a remélt sebességünk az időmérőn, még a melbourne-i szintnél is alacsonyabbra kerültünk. Életem egyik legjobb körét autóztam ezen a pályán, mégis csak 15. lettem, a pontszerzésről azonban nem mondtam le.
Pastor Maldonado (18.): – Rémálmaimban sem gondoltam arra, hogy kiesem az első szakaszban, de az autó nem úgy reagált a vezetési stílusomra, ahogy a szabadedzésen, és tiszta köröm sem volt.
Adrian Sutil (17.): – Az első etapban meglepően jól ment az autó, de sajnos a másodikban semmit sem javult, sőt a váltóval volt némi problémám. Remélem, sikerül megjavítani a hibát a versenyig.
Paul di Resta (14.): – Remek munkát végzett a csapat, és úgy érzem, én is nagyon jó kört futottam. Talán nem is számítottunk ilyen jó köridőre, felzárkóztunk a riválisainkra. A verseny hosszú lesz és nehéz, de most annak örülök,hogy biztató jeleket láttunk a folytatásra nézve.
Kobajasi Kamui (10.): – Örülök az eredményemnek, ennél többet nem lehetett volna kihozni a kocsiból. Tavaly itt jutottam először az időmérő harmadik szakaszába, most hasonló teljesítménnyel ünnepeltem meg az évfordulót. Pontokat kell szereznünk a forró versenyen.
Sergio Pérez (16.): – Kicsit csalódott vagyok, mert úgy érzem, bejuthattam volna az utolsó etapba. Ám a második szakaszban a gyors köröm végére elkopott a gumim, és alulkormányozottá vált az autó. Jó versenystratégiával fel lehet jönni a pontszerző helyekre, bár tudom, hogy ez nehéz lesz.
Sébastien Buemi (12.): – Elégedett vagyok, egymás után a második versenyen nyújtottam olyan teljesítményt, aminél jobbat nemigen lehet ezzel az autóval. Az első szakaszban leesett egy karosszériaelem a kocsiról, de megszerelték, és megint sikerült közel kerülnünk a Mercedesekhez. A versenyen esni fog, a célba érés lesz a legfontosabb.
Jaime Alguersuari (13.): – A 12. és a 13. rajthelyünk azt mutatja, hogy nagyon jól felkészítettük a kocsit. Sébastien megint kis különbséggel győzött le, szép munkát végzett. Jó lenne, ha esne az eső, de ha száraz lesz a pálya, a hátsó gumikra kell a leginkább figyelni.
Heikki Kovalainen (19.): – Óriási időmérőnk volt, a pénteki problémáink után azt sem tudtam, mit reméljek, de remekül felkészítették a srácok a kocsit, élvezet volt vezetni. Kíváncsi vagyok, a versenyen mennyire tudunk közel kerülni az előlünk rajttolókhoz.
Jarno Trulli (20.): – Erre a teljesítményre vártunk, majdnem megmutattuk, mit is tud valójában az autó. Ha a versenyen kiegyensúlyozott tempót tudunk mutatni és kihasználjuk a lehetőségeinket, még előrébb kerülhetünk.
Narain Karthikeyan (24.): – A legfőbb célunkat teljesítettük, indulhatunk a versenyen, és akár egy egész versenytávon át tesztelhetjük a kocsit. A szezon előtt arra gondoltunk, hogy itt lesz talán a legnehezebb a százhét százalékos határon belülre kerülni, és akkor még azt sem tudtuk, hogy ez csak a második futam lesz.
Vitantonio Liuzzi (23.): – Óriási, hogy ilyen kényelmesen kvalifikáltam magam, ez is azt mutatja, hogy Ausztráliában nem az autóval volt baj, hanem azzal, hogy nem készültünk el időben. Ez a háromszáz kilométer aranyat érhet, végig kell mennünk a versenyen. Az első lépésen túl vagyunk, jöhet a következő.
Timo Glock (21.): – Szombatra eltűnt az autóból az a teljesítmény, amely pénteken még megvolt, és szép eredményekkel kecsegtetett. Az időmérőn Karthikeyan kicsit feltartott, de persze enélkül sem tudtam volna feljebb jönni a listán, csak a saját eredményemen javítottam volna. Remélem, esni fog, és ezt kihasználva előrébb tudok jönni.
Jérome d’Ambrosio (22.): – Egy verseny rutinja is rengeteget ér, sokkal céltudatosabban hajtottam végre a feladataimat, mint legutóbb Melbourne-ben. Örülök a fejlődésemnek, és esőt várok vasárnapra, érdekes lesz tőle a verseny.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik