Konzolkényszerben? – Zsoldos Barna jegyzete

Vágólapra másolva!
2020.03.22. 23:01

Ha egy hónappal ezelőtt a Formula–1-es tesztidőszak kellős közepén valaki azt állítja, hogy a Bahreini Nagydíj versenynapján szimulátoros online versenyek jelentik majd a fénypontot a rajongóknak, biztosan őszinte döbbenet ült volna ki az arcokra.

De a világ akkorát fordult az elmúlt harminc napban, ami korábban legvadabb rémálmainkban sem jött elő, és ma már szép lassan ott tartunk, hogy az a sportág mondhatja magát szerencsésnek, amely legalább a virtuális térben a felszínen tudja tartani magát. A különböző jogdíjak és szponzorációs támogatások kiesése miatt a globális sorozatok és sztársportolók óriási bevételkieséssel számolhatnak 2020-ban – és ebben a kritikus helyzetben előbb-utóbb tényleg felértékelődhet az e-sport szerepe.

Persze ne legyenek illúzióink, a megnövekedett érdeklődés csak annak köszönhető, hogy a sportélet gyakorlatilag megszűnt, és az emberek úgy vannak vele, ha más nincs, akkor már miért ne néznénk, ahogy a McLaren versenyzője, Lando Norris előbb a Real Madrid kapusával, Thibaut Courtois-val, aztán a kerékpáros-legendával, Sir Chris Hoyjal csap össze a virtuális bahreini F1-es pályán? Ezzel őket máris nagyságrendekkel többen figyelték, mint bármelyik más sportolót, hiszen a vasárnap késő este véget ért hivatalos F1-es online versenyt olyan televíziós társaságok is élőben sugározták, mint a brit Sky Sports, és a videomegosztó felületeken is tízezrével kapcsolódtak be a közvetítésbe világszerte. A nézettségi adatokat ráadásul biztosan megsokszorozná néhány aktuális topversenyző csatlakozása, de elegendő gyakorlás és játékismeret híján egyelőre senki sem akarja lejáratni magát azzal, hogy a virtuális térben esetleg a mezőny végére szorul.

Ha azonban a járvány még hosszú hónapokig megbénítja a sportéletet, a sztárjátékosok, sztárpilóták, sztárcsapatok az eddigi marketingérték és bevételek fenntartása érdekében lehet, hogy előbb-utóbb rákényszerülnek a most még egyszerű bohóckodásnak tartott internetes viadalokra. Gondoljunk csak bele, mekkora nézettséget – vele együtt reklámbevételt – generálna, ha Cristiano Ronaldo és Lionel Messi a szponzorok kedvéért lejátszana egymás ellen akárcsak egy tízperces online futballmeccset!

Nos, ez ma ugyanolyan képtelenségnek tetszik, mint egy hónappal ezelőtt az F1-es virtuális Bahreini Nagydíj – amely vasárnap este a „sportvilág” csúcseseménye lett…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik