Hamilton: Sokkal jobbak vagyunk, mint a teszteken

Vágólapra másolva!
2014.04.04. 20:33
null
Lewis Hamilton figyelmeztette a riválisokat: erősebb a Mercedes, mint eddig (Fotók: Action Images)
Lewis Hamilton élvezte az éjszakai száguldást Bahreinben, már csak azért is, mert szerinte sokkal jobb a Mercedes, mint egy hónappal ezelőtt az idény előtti teszteléseken. Sebastian Vettel belátta, a Red Bullnak még van mit fejlesztenie a Mercedes utoléréséhez, Christian Horner szerint a címvédő 65 százalékos felkészültségben van. Fernando Alonso viszont biztos benne, hogy a Ferrari versenyben lesz a vb-címért – talán nemcsak azért mondta, hogy a McLarenről szóló pletykákat csillapítsa. A GP2-es mezőny a 107 százalékos határon belül teljesített.

A pénteki szabadedzések alapján a Mercedes továbbra is kiemelkedik a mezőnyből, egy másodperces előnye van az üldözőbollyal szemben. A mezőny azonban mögötte igenis szoros, a Ferrari, a Red Bull, a McLaren, a Williams, a Force India és a Toro Rosso négy tizeden belül van egymáshoz képest.

A 10. BAHREINI NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
1. szabadedzés: Bahreinben is a Mercedes a leggyorsabb
2. szabadedzés: Villanyfényben is maradt a Hamilton, Rosberg, Alonso élboly
SZOMBAT
14.00–15.00: 3. szabadedzés
17.00–18.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
17.00: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők, az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
Jó hírek, Schumacher az ébredés jeleit mutatja
Hamilton csodálja, mi hajtja még a jubiláló Buttont

Lewis Hamilton volt mindkét edzés legjobbja, s annyira elégedett az autójával, hogy nem is fecsérelt rá sok szót, inkább a pályával foglalkozott.

„Óriási ez a kivilágított pálya, sokkal jobb így este, mint nap közben. Az autóban nem sok a különbség, jól látunk, de a hűvösebb időben könnyebb megóvni a gumikat és az autót. Nagyszerű munkát végeztek a pálya tulajdonosai" – mondta Hamilton, aki azért elmondta, hogy sokkal jobb az autó, mint a téli teszteken, és bizakodva tekint az időmérő és a verseny elé. Az angol jó szereplése jótékony hatással van a Brit Nagydíj jegyeladásaira, amelyek az elmúlt három hétben nagyon megugrottak, Silverstone sokkal jobban áll, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor.

Csapattársa, Nico Rosberg megrovással megúszta, hogy a második szabadedzésen Sergio Pérez előtt cikázott az egyik egyenesben, és kis híján nekiment a Force India pilótája.

Fernando Alonso úgy ébredt, hogy Spanyolországból azt hallhatta, szárnyra kapott a pletyka, miszerint újra napirendre került a McLarenhez szerződése. A Marca legújabb elképzelése szerint a Movistar mobilvállalat főszponzori szerződést kötne a McLarennel, amelyhez jövőre csatlakozik motorszállítóként a Honda. A spanyol vállalat és a japán autógyár is szívesen látná Alonsót, és csak olaj volt a tűzre, hogy a McLaren csütörtökön olyan képet tett ki a Twitterre, amelyen 2007-ben Bahreinben együtt nevetett Alonso Ron Dennisszel.

A pletykát erősítette, hogy Alonso és a Ferrari idénye nem jól kezdődött, ezért a spanyol talán szükségét érezte, hogy hízelgő szavakkal szóljon csapatáról.

„Mindenképpen hiszek benne, hogy jó évünk lehet, nagyon szomorú lenne, ha már a harmadik versenyen leírnám az esélyeinket – mondta Alonso. – Az autó még nagyon kezdetleges, és minden lépés, amit a motor vagy az aerodinamika terén megteszünk előre, össze sem hasonlítható azokkal, amelyeket az előző években megszoktunk. Régebben legfeljebb egy tizedet nyerhettünk egy nagyobb fejlesztéssel, most viszont minden kis lépés két-három tizedet jelent körönként. Persze nagy kár érte, hogy hátrányból indultunk, de még Abu-Dzabiba, az idényzáróra is úgy utazunk, hogy esélyünk lesz a vébécímre. Ebben biztos vagyok.”

Fernando Alonso biztos benne, hogy versenyben lesz a világbajnoki címért
Fernando Alonso biztos benne, hogy versenyben lesz a világbajnoki címért

Kimi Räikkönennek rossz napja volt, egyik edzésen sem érezte kényelmesnek a Ferrarit, a napot a 14. helyen zárta.

Sebastian Vettel szerint a Red Bullnak is szüksége van a fejlesztésekre, méghozzá sokkal többre, mint máskor.

„Jó napunk volt, szerencsére semmi gond sincs az autóval, ami megnyugtató. Nagyon gyors a Mercedes, ami nem meglepő, hiszen a teszteken is nagyon gyors volt. Nagyon sokat kell még tennünk azért, hogy felzárkózzunk. Most a McLaren és a Williams is nagyon erős lesz" – mondta a világbajnoki címvédő, akinek csapattársa, Daniel Ricciardo azt emelte ki, hogy túlságosan kipörögnek a kerekek kigyorsításkor, ezen a téren kell javulni. Az ausztrálnak a verseny előtt számolnia kell azzal, hogy tíz rajthelyes büntetést kap, azaz kapaszkodnia kell a vasárnapi rajt után.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azt mondta, az RB10-es most 65 százalékos felkészültségben van.

Még kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 
100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, 
a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok 
hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével
Még kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével

Vettel az ébredező Michael Schumacherről is beszélt. „Nagyon jó híreket kaptunk ma Michaelről, ami örömmel tölt el, de még mindig nagyon hosszú út áll előtte" – mondta a négyszeres világbajnok.

A nap rejtélye a Williams-istálló volt, Felipe Massa az első edzésen csak a második 45 percben körözött, és este ugyanígy tett, akárcsak Valtteri Bottas, aki az első tréning kihagyása után is csak kilenc körig jutott.

„Ez van, ilyen a szabadedzés, kétszer mentem ki, az bőven elég volt. Sokat teszteltünk itt, mindent tudunk a pályáról, csak finomhangoltuk az autót – mondta Bottas. – Este ugyanolyanok a körülmények, mint februárban nap közben, semmi értelme nem lett volna körözni. Biztosak vagyunk a dolgunkban.”

Ugyanezt mondta Massa is, aki szerint itt jobb lesz az autó, mint Malajziában volt, ezért bizakodhat a csapat a kiemelkedő eredményben. A Williams óvatoskodott, de a többiek az ausztráliai és malajziai gondok után sokat köröztek, és a Williamsnél is ez lesz a helyzet a következő versenyeken, hiszen csak itt teszteltek télen a nagydíjhelyszínek közül.

Végül vessünk egy pillantást a GP2-es betétverseny eredményeire, az időmérőt megnyerő Jolyon Palmer 1:38.865-ös körrel szerezte meg a pole pozíciót, ő és három riválisa is gyorsabb volt, mint Marcus Ericsson a Caterhammel. Az F1-es csapat becsületét a más dimenziót képviselő Kobajasi Kamui mentette meg 1:38.2-es körével. A GP2-es mezőny egyébként a pályáról kicsúszó Artyom Markelovot leszámítva befért az F1-es szabadedzés 107 százalékos zónájába.

BAHREINI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:34.325 átlag: 206.553 km/ó 28 kör
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:34.690 0.365 mp h. 31
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:35.360 1.035 28
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:35.433 1.108 28
5. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:35.442 1.117 13
6. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:35.528 1.203 21
7. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:35.606 1.281 30
8. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:35.640 1.315 31
9. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:35.662 1.337 22
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:35.802 1.477 40
11. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:35.920 1.595 9
12. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:35.972 1.647 33
13. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:35.998 1.673 18
14. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:36.366 2.041 33
15. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:36.962 2.637 13
16. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:36.975 2.650 35
17. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:37.259 2.934 25
18. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:37.599 3.274 23
19. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:37.800 3.475 15
20. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:38.247 3.922 10
21. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:38.257 3.932 33
22. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:39.136 4.811 30
1. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:37.502 átlag: 199.823 km/ó 14 kör
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:37.733 0.231 mp h. 13
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:37.953 0.451 17
4. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:38.122 0.620 10
5. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:38.636 1.134 16
6. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:38.783 1.281 12
7. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:38.949 1.447 15
8. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:39.056 1.554 24
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:39.102 1.600 21
10. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:39.389 1.887 16
11. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:39.533 2.031 11
12. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:39.862 2.360 26
13. Luiz Felipe Nasr* brazil Williams-Mercedes 1:40.078 2.576 14
14. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:40.406 2.904 19
15. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:40.652 3.150 20
16. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:40.793 3.291 31
17. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:40.889 3.387 20
18. Giedo van der Garde* holland Sauber-Ferrari 1:40.913 3.411 20
19. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:41.036 3.534 24
20. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:41.794 4.292 20
21. Robin Frijns* holland Caterham-Renault 1:42.417 4.915 35
22. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:42.711 5.209 21
*tartalék pilóták, csak ezen az edzésen vettek részt
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 1 2 2 43
2. Lewis Hamilton 1 1 1 25
3. Fernando Alonso 2 24
4. Jenson Button 1 2 23
5. Kevin Magnussen 1 2 20
6. Nico Hülkenberg 2 18
7. Sebastian Vettel 1 1 15
8. Valtteri Bottas 2 14
9. Kimi Räikkönen 1 6
Felipe Massa 1 6
11. Jean-Éric Vergne 1 4
12. Danyiil Kvjat 2 3
13. Sergio Pérez 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 68
2. McLaren-Mercedes 43
3. Ferrari 30
4. Williams-Mercedes 20
5. Force India-Mercedes 19
6. Red Bull-Renault 15
7. Toro Rosso-Renault 7

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik