Hamilton retteghet a győzelmeitől - Szingapúr számokban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2012.09.25. 13:44
null
Lewis Hamilton az idén háromszor nyert, s mindhárom győzelme után feladta a következő versenyt (Fotó: Reuters)
Bár a 2012-es Formula–1-es idény az első hét verseny hét különböző győztese óta nem adott új futamelsőt, és a pole pozíciók tekintetében is kisebb a változatosság az idény elejihez képest, a leggyorsabb köröket továbbra is szépen elosztják egymás között a pilóták, Nico Hülkenberg immár a 10. ebben a kategóriában. A McLaren pole-sorozatára 13 éve nem volt példa, míg Jenson Button hetedszer csatlakozott Sebastian Vettelhez és Fernando Alonsóhoz a dobogón – ez Lewis Hamiltonnak még egyszer sem sikerült.

 

Sebastian Vettel kilenc sikertelen verseny után nyert futamot, ez még annál a „kényszerszüneténél” is hosszabb időszak volt, amely a 2008-as Toro Rossó-s monzai győzelmét követte. Akkor négyszer a Toro Rossóval és kétszer a Red Bull-lal indult, mielőtt harmadik Red Bull-os versenyén győzni tudott.

Pályafutása 23. győzelmével feljött az örökranglistán a legjobb tízbe, a pozíción a következő sikeréig Nelson Piquet-vel osztozik. A 23-ból ez a második Vettel-győzelem, amely nem az első rajtsorból született, de továbbra is a 3. rajtkocka a legrosszabb, amelyből indulva F1-es futamot nyert.

CIKKEINK A SZINGAPÚRI NAGYDÍJRÓL
CIKKEINK A SZINGAPÚRI NAGYDÍJRÓL

Érdekesség, hogy Lewis Hamilton a 24. pole pozíciójával szintén a vonatkozó örökranglista 10. helyére lépett előre, és szintén a háromszoros világbajnok brazillal áll holtversenyben – no meg az ugyancsak 24-szer rajtelső, szintén háromszoros világbajnok Niki Laudával.

Hamilton pole-ideje két másodperccel volt gyengébb Vettel tavalyi legjobbjánál, ennek oka a befújt diffúzorok betiltásában, néhány szingapúri kerékvető átalakításában és a pálya egy részének újraaszfaltozásában keresendő.

A McLaren Mika Häkkinen 1999-es hatos sorozata óta először szerzett négy pole pozíciót zsinórban. A McLaren első rajtkockáit értelemszerűen brit pilóták jegyezték, a szigetországnak 1995 óta nem volt ilyen jó sorozata. Akkor Damon Hill és David Coulthard is össze tudott rakni egy-egy négyes sorozatot. Nagy-Britannia 210 rajtelsőséggel vezeti az örökranglistát – a 125 pole-t jegyző Brazília a 2.

Bár Fernando Alonso a boxkiállások időszakait leszámítva egyetlen kört sem töltött el a McLaren valamelyik pilótája előtt a Német Nagydíj megnyerése óta, a legutóbbi két dobogós helyezését 2007-es csapatának is köszönheti. Monzában Button, Szingapúrban Hamilton esett ki előle műszaki hiba miatt. A spanyol az élen töltött körök tekintetében is teljesen leállt, Hockenheim óta nem vezette a mezőnyt, de azóta, hogy a Valenciában aratott győzelmével átvette a vezetést a pontversenyben Hamiltontól, sikeresen építgeti előnyét. A legutóbbi hat nagydíjon csak egyszer fordult elő, hogy közvetlen üldözője előtte ért célba, az elmúlt két versenyen kiesett az, aki a tabella 2. helyéről várta a rajtot.

ALONSO ELŐNYÉNEK ALAKULÁSA AZÓTA, HOGY AZ ÉLRE ÁLLT
Verseny előny előtte 2. helyezett Alonso eredménye rivális eredménye
Brit Nagydíj 20 Webber 2. 1.
Német Nagydíj 13 Webber 1. 8.
Magyar Nagydíj 34 Webber 5. 6.
Belga Nagydíj 40 Webber kiesett 6.
Olasz Nagydíj 24 Vettel 3. kiesett
Szingapúri Nagydíj 37 Hamilton 3. kiesett
Japán Nagydíj 29 Vettel ? ?

Alonso továbbra is az egyetlen, aki a győzelmét követően is dobogóra tudott állni (Valenciát követően lett második Silverstone-ban), de a győztesek átka a többiekre ugyanúgy vonatkozik, ahogy eddig. Alonso egyszeri bravúrját leszámítva senki sem végzett az 5. helynél előkelőbb pozícióban a diadala után, sőt a legutóbbi három versenyen kiesett az előző győztes – mindháromszor önhibáján kívül.

Kattintson a képre a futamról készült galéria megtekintéséhez!
Kattintson a képre a futamról készült galéria megtekintéséhez!

Hamilton ráadásul mindhárom idei győzelmét követően feladta a rá következő viadalt. Kanada óta a sormintája: gőzelem, kiesés, 8. hely, kiesés, győzelem, kiesés, győzelem, kiesés. (Alonso és Vettel mellett Button már hetedszer állt dobogón, de Hamilton még egyszer sem pezsgőzött együtt a két kétszeres világbajnokkal.)

Duplázás nélküli szezon eddig csak egyszer fordult elő, 1974-ben senki sem tudott ismételni rögtön a diadala után.

Nico Hülkenberg a 10., aki az idén leggyorsabb kört jegyzett versenyen. Ezzel az idei szezon beállította az F1-es rekordot, amelyet 1954-ben (ekkor csak kilenc versenyt rendeztek, de az akkori órákkal csak másodpercet mértek, 1:50 perces kört pedig heten is elértek a silverstone-i Brit Nagydíjon), 1975-ben, 1976-ban, 1981-ben, 1982-ben és 2009-ben is elértek.

Mark Webber három év után először maradt pont nélkül két egymást követő versenyen. Ez volt a kilencedik futam az idén, amikor a győztes csapattársa nem szerzett pontot. A rekord 12 alkalom, még 1993-ból.

Timo Glock a Marussia (és a Virgin) legjobb eredményét jegyezte a 12. pozíciójával, a csapat eddigi legjobbja a 14. pozíció volt, amelyet hatszor is elért. A mezőnyhöz 2010-ben csatlakozott három csapat közül a Caterham ért el még 12. helyezést, 2010-ben még Lotusként Heikki Kovalainen zárt itt a Japán Nagydíjon.

A szingapúri volt Michael Schumacher 300. hivatalos nagydíjrajtja – bár ezt már Belgiumban megünnepelte, a statisztikák nem számolják az 1996-os Francia Nagydíjat (a felvezető körben lerobbant a Ferrarija) és az 1999-es Brit Nagydíjat (leállították és újraindították a futamot, miután nekiment a falnak és kettős lábtörést szenvedett).

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik