Hamilton: Nekem égi próbatétel, Nicónak ajándék

Vágólapra másolva!
2014.07.19. 19:51
null
Lewis Hamilton csak annak örülhet, hogy nem a versenyen történt a fékhiba (Fotók: Action Images)
Lewis Hamilton szerint különleges próbatétel számára az idei F1-es szezon, s ennek újabb jele a Német Nagydíj időmérőjén történt fékhiba, amely miatt csak a 15. rajtkockából vághat neki a vasárnapi 67 körös versenynek. Nico Rosberg a pole pozícióból rajtol, de nem ünnepel, hiszen még csak a munka felét végezte el. A Mercedes arra törekszik, hogy Hamilton autójába olyan féktárcsákat tegyenek, amelyeket Rosberg is használ, de az FIA ezt büntetheti.

 

Lewis Hamilton zsinórban a harmadik időmérő edzésén szorult ki nemcsak az első sorból, hanem az első ötből is. Az Ausztriában a 9., Silverstone-ban pedig a 6. helyről startoló angol ezúttal Mercedese jobb első fékjének meghibásodása miatt csak a 16. helyen zárta az időmérőt, Esteban Gutiérrez visszasorolása után indul a 15. helyről, miközben Nico Rosberg az első rajtkockát megszerezve jelentős előnybe került.

„Nem hiszem el, hogy megint ez van, de előfordulnak az ilyen esetek az időmérőkön. Mintha valami égi próbatétel lenne, Nicónak pedig újabb ajándék – mondta Hamilton. – A srácok remek munkát végeztek a kocsival, végre nagyon jól ment minden. A fékeket rengetegszer teszteltük, de erre nem lehet felkészülni. Az autóban pláne nem, ez az egyik pillanatról a másikra történik. Csak úgy lehetsz gyors, ha teljesen megbízol az autódban, ezért az ilyen hiba sokkoló."

Az angol szerencséje, hogy nem a versenyen, hanem az időmérőn történt a meghibásodás, azaz még bőven van esélye rá, hogy sok pontot gyűjtsön, s akár a dobogóra álljon.

„Kicsit zsibbadok itt-ott, de rendben vagyok – mondta a rajtelsőséget legutóbb Barcelonában megszerző angol. – Ilyen baleset után természetes, hogy fáj ez-az, de akkor is beülnék az autóba vasárnap, ha eltört volna valamim. Valamit kihozok a versenyből, ráadásul az idényből is sok futam van még hátra."

A Hamilton legutóbbi pole pozíciója óta negyedik rajtelsőségét megszerző Nico Rosberg elmondta, nem aggódott Hamilton fékhibája miatt, mert amíg Hamilton saját kérésére Brembo féktárcsákat használ, Rosberg a Carbon Industries eszközeit kapja az autójába. A Mercedes a verseny előtt Hamilton autójában is lecserélné a féktárcsákat, de a szabályok szerint ez azzal járna, hogy a boxból rajtol a pilóta. A csapat célja, hogy meggyőzze az FIA-t, a váltásra biztonsági okokból van szükség, nem a teljesítmény miatt – ez esetben szabad lenne a csere.

„Hallottam, hogy Lewis kicsúszott, de igyekeztem a saját feladatomra összpontosítani. Amikor kiderült, hogy a fékjével volt gond, tudtam, hogy ugyanez a hiba nálam nem fordulhat elő – mondta Rosberg. – Persze jobb lett volna tiszta csatában megszerezni az első rajtkockát, ez így nem tölt el akkora megelégedéssel, mintha Lewis is végig nyomta volna."

A vb-éllovas a napokban megnősült, a német fociválogatott vb-címének örült, szerződést hosszabbított a Mercedesszel, most pedig a hazai versenyén indulhat úgy, hogy egyértelmű esélyes a győzelemre. Ez volt Silverstone-ban is, de most más a helyzet, hiszen Hamilton a 15. rajtkockából indulva talán a dobogóra sem biztos, hogy felér.

„Nagyon jól ment eddig a hétvége, az első rajtkocka is fantasztikus, de ezért még nem kapok pontokat. Lewis biztosan átverekszi magát a mezőnyön, nem lehet megjósolni, mi lesz – folytatta Rosberg. – Csak a saját versenyemre kell figyelnem, hogy jól kijöjjön a stratégiám, és megtartsam az első helyem. Még nem lehetek elégedett, hiszen csak a munka felét végeztem el."

Rosberg mellől Valtteri Bottas indulhat, a finn Ausztriában a harmadik helyről rajtolva a 3., Angliában a 14. helyről startolva a 2. lett, és jó esélye van rá, hogy zsinórban a harmadik versenyén is dobogóra álljon. Az időmérőt követő sajtótájékoztatón Rosberg büszkén mosolygott azon, hogy Bottasszal az F1 történetének első finn első sorát szerezték meg (Rosberg apja, Keke Rosberg finn).

„Szemmel látható a fejlődésünk, versenyről versenyre egyre jobbak vagyunk, nagyon jó érzés, hogy részese vagyok ennek a folyamatnak. A Mercedes még mindig túl gyors nekünk, nem volt esélyünk ellene. A pénteki edzések után tudtuk, hogy nincs miért aggódnunk, lehet, hogy mások a szabadedzéseken több időmérős szimulációt futnak, mint mi, de most itt vagyunk. Jó lenne megint sok pontot szerezni, megvan rá az esélyünk" – mondta Bottas, de ő is tudja, hogy esőben a Williams az idény elején nehezen vezethető volt, vasárnap pedig akár eshet is a versenyen.

Felipe Massának ezúttal nem sikerült a tökéletes kör
Felipe Massának ezúttal nem sikerült a tökéletes kör

Felipe Massa szerint az lenne az ideális, ha lehűlne a levegő, de nem esne az eső.

„Ideális esetben hűvösebb lesz az idő, és a gumikat sokkal könnyebb lesz kezelni, mert, valljuk be, a lágy és a szuperlágy gumi kijelölése merész húzás volt erre a versenyhétvégére. Az autó teljesen máshogy fog viselkedni, de nekünk nagyon kedvezhet, ha lehűl a levegő és az aszfalt" – mondta a brazil, aki a gumik kiszámíthatatlansága miatt nem tudott olyan jó kört összerakni, mint Bottas.

Kevin Magnussent így is megelőzte, a McLaren dán pilótája azonban nagyon elégedett lehet, hiszen az idénynyitó Ausztrál Nagydíj óta először rajtol a 4. rajtkockából.

„Tökéletesen beállítottuk az autót, az időmérőn mindent jól csináltunk, ilyen eredményt érhetünk el, ha minden ideális – mondta Magnussen, aki Melbourne-ben dobogóra váltotta második rajtsoros indulását. – Nem a mienk a leggyorsabb autó, de nagyon jól kezelhető, kényelmes vezetni, sok munkával jutottunk idáig. A verseny más lesz, hűvösebb időre számíthatunk, de a hosszú meneteink nem annyira jók, mint az egykörös tempónk, nem hiszem, hogy van esélyünk a dobogóra."

Daniel Ricciardo abban bízott, hogy közelebb lesz a Mercedesekhez, de legalább ismét legyőzte csapattársát.

„A pénteki edzések után azt hittem, tényleg közelebb kerültünk a Mercedeshez, és a mienk a második legjobb autó, de a Williams nagyon erőssé vált, ráadásul Kevin Magnussen is befurakodott elém. Pedig nagyon jó köröm volt, nemigen lehetett többet kihozni a kocsiból. A versenyt eső zavarhatja, és ha esik, akkor zivatar lesz, ami érdekessé teheti a futamot" – így Ricciardo.

Sebastian Vettel a németországi időmérőt is csalódottan zárta
Sebastian Vettel a németországi időmérőt is csalódottan zárta

Sebastian Vettel már pénteken jelezte, hogy a Williamsszel számolni kell, és igaza lett. Ezzel együtt természetesen nem boldog a 6. rajthellyel.

„Mi leragadtunk egy köridőnél, miközben a többiek képesek voltak továbblépni, javítani ahhoz képest – fogalmazott Vettel csalódottan, miután a Renault előrelépést ígért, amit ő nem érzékelt. – A verseny hosszú lesz, a dobogó elérése sem lehetetlen, igaz, előttünk csak Mercedes-motoros autók vannak, amelyeket az idén nagyon nehéz megelőzni. Daniellel kiegyenlített csatát vívtunk az időmérőn, az utolsó köre neki összejött, az enyém nem. Valahogy nem éreztem a pálya változásait."

Fernando Alonso a 7. rajthely megszerzése után a két Red Bull és Magnussen megelőzését tűzte ki céljául.

„A hétvégénk nagy része a tesztelésről szólt, de az időmérőn a maximumot nyújtottuk. A hetedik helyezés csalódás, de a Mercedes és a Williams jelenleg elérhetetlen messzeségben van – mondta a spanyol. – A mi kategóriánkba a Red Bull és a McLaren tartozik, őket kell legyőznünk a versenyen."

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Danyiil Kvjat (8.): – Elégedett vagyok, de a körülmények kegyetlenek voltak. Sok mindenre kellett figyelnünk, jól alkalmazkodtunk mindenhez, a nyolcadik rajthely a jutalom.
Nico Hülkenberg (9.): – Elégedett vagyok, erre számítottunk. Nagyon jó kiindulási alap ez a versenyre, amelyen nagyon jó lehet a tempónk. Mindkét autóval pontot kell szereznünk.
Sergio Pérez (10.): – A második szakaszban volt egy kisebb problémánk a kocsival, az is kisebb csoda, hogy a harmadik szakaszba jutottam. A versenyen a gumikat kell óvni, abban jók vagyunk.
Jenson Button (11.): – Ezen a hétvégén semmi sem akar sikerülni. A második szakaszban Grosjean feltartott, de nem ezen múlt a továbbjutás, egész hétvégén küszködtem a kocsival. Talán a hűvös idő segíteni fog.
Kimi Räikkönen (12.): – A szabadedzésen megint gond volt az autóval, nem tudtam rendesen felkészülni az időmérőre. Nem tudom, meddig tart ez a rossz sorozat, egy jó eredmény biztosan véget vetne neki.
Jean-Éric Vergne (13.): – A péntekihez képest sokkal jobb volt az autó. Egy tizeddel maradtam le a harmadik szakaszról, ezt sajnálom. A második szakaszban Danyiil kétszer ment új gumikon, én előbb a használtakon, aztán az újakon. Akár ez is dönthetett, de a versenyre megmaradt az a készlet abroncs, ami még jól jöhet.
Romain Grosjean (14.): – Az volt a célunk, hogy a második szakaszba jussunk, sikerült, gratulálok a csapatnak. A Lotus találta fel azt a felfüggesztési rendszert, amit most ki kellett venni az autóból, mi jártunk így a legrosszabbul.
Adrian Sutil (16.): – A szabadedzésen elromlott az autó, az első szakaszban a legjobb körömet kellett megszakítanom a piros zászlóval. Kár érte, az idén először hittem benne, hogy meglehet a harmadik szakasz.
Esteban Gutiérrez (17. – büntetés után): – Nagyon jó munkát végeztünk, siker a második szakaszba jutás, és végre látható az előrelépés az autóval.
Jules Bianchi (18.): – Egy tized maradhatott a kocsiban, elégedett vagyok. Az idő kegyetlen volt, vasárnap más lesz, ezúttal az eső miatt lehet kegyetlen, de ez nekünk jól is jöhet.
Pastor Maldonado (19.): – Sokat veszítettünk a felfüggesztés átalakítása miatt, keményen dolgozunk, hogy visszaszerezzük az elveszített teljesítményt.
Kobajasi Kamui (20.): – Egy gyors köröm volt az időmérőn, ebben kihoztam a kocsiból, amit lehetett. Remélem, a verseny kaotikus lesz, ebben az esetben lehet esélyünk bármire.
Max Chilton (21.): – Jobb eredményre számítottam, de miután a szabadedzésen csak a lágy gumikon mentem, nem vagyok csalódott. A versenyen próbálok javítani.
Marcus Ericsson (22.): – A gázpedál hidraulikus rendszeréből kiürült a folyadék, ezért nem lehetett megoldani, hogy elinduljak az időmérőn. Ezek után tiszta versenyre vágyom.

NÉMET NAGYDÍJ, A RAJTSORREND
1. Nico Rosberg német Mercedes
2. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
3. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
4. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault
6. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
7. Fernando Alonso spanyol Ferrari
8. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
11. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
12. Kimi Räikkönen finn Ferrari
13. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault
14. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
15. Lewis Hamilton brit Mercedes
16. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari
17. Esteban Gutiérrez* mexikói Sauber-Ferrari
18. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari
19. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault
20. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault
21. Max Chilton brit Marussia-Ferrari
22.
Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault
*három rajthelyes büntetés baleset okozásáért
AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:16.540 átlag: 214.520 km/ó
2. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:16.759 0.219 mp h.
3. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:17.078 0.538
4. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:17.214 0.674
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:17.273 0.733
6. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:17.577 1.037
7. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:17.649 1.109
8. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:17.965 1.425
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:18.014 1.474
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:18.035 1.495
11. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:18.193
12. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:18.273
13. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:18.285
14. Esteban Gutiérrez* mexikói Sauber-Ferrari 1:18.787
15. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:18.983
16. Lewis Hamilton
brit
Mercedes
idő nélkül
17. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:19.142
18. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:19.676
19. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:20.195
20. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:20.408
21. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:20.489
Marcus Ericsson
svéd
Caterham-Renault
nem indult
*három rajthelyes büntetés baleset okozásáért
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 3 8 8 165
2. Lewis Hamilton 5 7 7 161
3. Daniel Ricciardo 1 4 7 98
4. Fernando Alonso 1 9 87
5. Valtteri Bottas 2 8 73
6. Sebastian Vettel 2 6 70
7. Nico Hülkenberg 9 63
8. Jenson Button 1 5 55
9. Kevin Magnussen 1 6 35
10. Felipe Massa 4 30
11. Sergio Pérez 1 5 28
12. Kimi Räikkönen 6 19
13. Jean-Éric Vergne 3 9
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 4 6
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 326
2. Red Bull-Renault 168
3. Ferrari 106
4. Williams-Mercedes 103
5. Force India-Mercedes 91
6. McLaren-Mercedes 90
7. Toro Rosso-Renault 15
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik