Hamilton, a hazafi, Lauda, a troll, Pérez, a bunkó - a Brit GP legjei

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.07. 11:02
null
Legendás autó a Mercedes garázsában – Rosbergnek nem hozott szerencsét (Fotók: Action Images)
A Nemzeti Sport Online az idei F1-es világbajnokság során a hétvége érdekességeit összeszedve tekint vissza egy-egy futamra. A Brit Nagydíjon is volt miből szemezgetni, íme, a hétvége legjei!

A HÉTVÉGE AUTÓJA. A Mercedes péntekhez képest éppen 60 évvel ezelőtt nyerte meg első F1-es versenyét az alább is látható „ezüstnyíllal”. A legendás W196 jelenkori társaival pihent egy garázsban a hétvége során. A 65. Brit Nagydíjon Lewis Hamilton a 22. brit győzelmet aratta, az elsőt, még 1955-ben Aintree-ben Stirling Moss épp a Mercedes legendás kocsijával érte el.

A HÉTVÉGE HAZAI HŐSE. Lewis Hamilton Nico Rosberg technikai hibáját kihasználva megnyerte a hazai nagydíját, ez volt karrierje 27. győzelme, ezzel beérte Sir Jackie Stewartot az örökranglistán. Most már csak egyetlen britnek van több győzelme, mint Hamiltonnak: Nigel Mansell (31). Hamilton az idén ötödször nyert, ennyi siker 2008-ban elég volt neki a világbajnoki címhez – ám a Mercedes-fölény miatt könnyen lehet, hogy az idén a duplája is kevés lesz.

Hamilton a hatodik rajtkockából nyerte meg a Brit Nagydíjat, akárcsak Peter Collins 1958-ban. Ilyen hátulról 1975 óta nem nyertek Brit GP-t, Emerson Fittipaldi akkor a hetedik rajtkockából startolva járt sikerrel.

A LEGVÁRATLANABB ESEMÉNY. Nico Rosberg legutóbb a tavalyi Magyar Nagydíjon nem szerzett pontot, a Hungaroringen a múlt évben motorhiba miatt esett ki. Az idén eddig úgy tűnt, csak Hamiltonnak lehet műszaki hibája, de ezúttal Rosberg váltója ment tönkre.

A HÉTVÉGE CSATÁJA. A legértékesebb helyezés az 5. volt a Brit Nagydíjon, a pozíciót a kétszeres világbajnok Fernando Alonso és a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel árazta fel. A német a második boxkiállása után a spanyol elé ért vissza, Alonso a felhevült gumijain gyorsan megelőzte, de amint a Red Bullon is üzemi hőfokra kerültek az abroncsok, Vettel felgyorsult, és visszatámadt. 13 kört töltött el a spanyol mögött, s sokadik előzési kísérletére utasította maga mögé Alonsót, szenzációs, bátor manőverrel. Közben sokat szidták egymást a rádión, de a végén mosolyogva beszéltek a hatalmas csatáról.

S meg kell említeni, hogy elmúlt Vettel Webber-átka, három verseny után a negyediken célba ért úgy, hogy korábbi csapattársa is a helyszínen volt.

Legutóbb Burti 2001-es hockenheimi balesete miatt állítottak le F1-es futamot a rajt után
Legutóbb Burti 2001-es hockenheimi balesete miatt állítottak le F1-es futamot a rajt után

A HÉTVÉGE BALESETE. Kimi Räikkönen rajtnál történt kicsúszása után csaknem egy óráig szerelték a szalagkorlátot. Ez volt az első rajtbaleset a 2001-es Német Nagydíj óta, amely miatt piros zászlóval félbeszakították a futamot.

A HÉTVÉGE MÁZLISTÁJA. Max Chilton a verseny után elmondta, eltalálta az autóját néhány törmelék Räikkönen balesete után, sőt egy repülő kerékről is szót ejtett. Ám csak egy szurkolói fényképből derült ki, mennyire súlyos volt a Marussia brit pilótájának helyzete: centikre kerülte el a fejét a repülő kerék. A kép láttán nem véletlenül jut eszünkbe Henry Surtees F2-es pilóta 2009-es halálesete.

Chilton hatalmas mázlival úszta meg a súlyos fejsérülést Räikkönen balesete után (Fotó: Twitter/nathanjowen)
Chilton hatalmas mázlival úszta meg a súlyos fejsérülést Räikkönen balesete után (Fotó: Twitter/nathanjowen)

A HÉTVÉGE BESZÓLÁSA. Niki Lauda az egyórás várakozás során annyira szenvedett, hogy a következő mondat csúszott ki a száján egy televíziós interjúban a Räikkönen balesete után kicserélt szalagkorlátról: „Teljesen felesleges kicserélni a korlátot, semmi esély sincs rá, hogy valaki ugyanoda ütközik a verseny alatt.” Igaza lett, de azért mégis…

A HÉTVÉGE ISMÉTLÉSE 1. Felipe Massa tavaly a Ferrarival pont ugyanott csúszott ki, ahol most a Willamst vezetve az első szabadedzésen.

A HÉTVÉGE MÉRFÖLDKÖVEI. Massa a Brit Nagydíjon teljesítette 200. F1-es versenyét, ami nem tartott sokáig, az első körben ütközött Räikkönennel. A 15. hazai futamán induló Jenson Button 256. alkalommal rajtolt, ezzel utolérte az örökranglista harmadik helyén Riccardo Patresét.

Button számára azért is volt fontos az idei Brit GP, mert rózsaszín sisakjával a januárban elhunyt apjára emlékezett. Többen csatlakoztak hozzá a lelátón, a paddockban és a McLaren-istállónál rózsaszín felsőjükkel.

A McLaren osztozott Jenson Button rózsaszín gyászában (Fotó: Twitter/JensonButton)
A McLaren osztozott Jenson Button rózsaszín gyászában (Fotó: Twitter/JensonButton)

A HÉTVÉGE ISMÉTLÉSE 2. Valtteri Bottas az Osztrák Nagydíj után újra dobogóra állt, ezzel 2005 óta először ismételt a Williams a pódiumon – akkor Nick Heidfeld a Monacói GP után az Európai Nagydíjon is pezsgőzhetett. A Williams következő dobogós helyezése a csapat történetében már a 300. alkalom lesz.

Susie Wolff beugrása rövid volt, ráadásul Pérez is beszólt neki
Susie Wolff beugrása rövid volt, ráadásul Pérez is beszólt neki

A HÉTVÉGE DEBÜTÁLÓJA. Susie Wolff, a Williams női tesztpilótája az első szabadedzésen vett részt, sokáig azonban nem vezethetett, miután az autója leállt motorhiba miatt négy kör után. Hockenheimben újra próbálkozhat.

A HÉTVÉGE ÉGÉSE. Sergio Pérez az egyik spanyol televíziós csatornának nyilatkozva azt mondta, hogy Wolff kisasszony a konyhában biztosan jobban mozogna, mint a versenypályán... Később a mexikói elnézést kért a szavaiért, Wolff pedig nem nem sértődött meg ezen annyira, humorosan azt mondta, hogy sokkal jobban vezet annál, mint ahogyan főz.

A HÉTVÉGE VÉSZJÓSLÓ NYILATKOZATA. „Nem hiszem, hogy meghosszabbítjuk a szerződést, mert a régi katasztrofális számunkra kereskedelmi szempontból. 2016 után búcsút intünk egymásnak” – nyilatkozta Bernie Ecclestone a monzai verseny jövőjét firtató kérdésre válaszolva. Alonso szerint nem kell ezt annyira komolyan venni Ecclestone szavait.

A HÉTVÉGE REVÁNSA. Bahreinben Pastor Maldonado megforgatta Esteban Gutiérrezt, aki most visszaadta a kölcsönt, igaz, a venezuelai nem bukfencezett, sőt, tovább tudott menni a Lotusszal, míg a mexikói kiesett.



A HÉTVÉGE LAZASÁGA. Közel van az otthonod a silverstone-i pályához? Akkor ha végeztél a napi teendőkkel, pattanj helikopterbe, és menj haza! Hamilton is így tett.

Hamilton a hétvégén helikopterrel közlekedett apja háza és a pálya között (Fotó: Twitter/LewisHamilton)
Hamilton a hétvégén helikopterrel közlekedett apja háza és a pálya között (Fotó: Twitter/LewisHamilton)

A HÉTVÉGE VENDÉGEI. A Brit Nagydíjon legendás zenésztől kezdve brit hercegen át korábbi modellig többen is megfordultak a paddockban.

Eric Clapton
Eric Clapton
Harry herceg
Harry herceg
Jude Law Bernie Ecclestone-nal
Jude Law Bernie Ecclestone-nal
Naomi Campbell
Naomi Campbell
BRIT NAGYDÍJ, A LEGGYORSABB KÖRÖK LISTÁJA
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:37.176 átlag: 218.239 km/ó 26. kör
2. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:37.481 0.305 mp h. 52.
3. Nico Rosberg német Mercedes 1:38.091 0.915 26.
4. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:38.264 1.088 34.
5. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:38.284 1.108 52.
6. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:38.407 1.231 45.
7. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:38.459 1.283 34.
8. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:38.587 1.411 52.
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:38.625 1.449 52.
10. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:38.677 1.501 32.
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:38.716 1.540 41.
12. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:38.919 1.743 48.
13. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:39.261 2.085 44.
14. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:39.961 2.785 51.
15. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:40.041 2.865 34.
16. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:40.314 3.138 48.
17. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:40.399 3.223 50.
18. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:41.462 4.286 31.
19. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:42.566 5.390 7.
20. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:44.319 7.143 7.
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 3 8 8 165
2. Lewis Hamilton 5 7 7 161
3. Daniel Ricciardo 1 4 7 98
4. Fernando Alonso 1 9 87
5. Valtteri Bottas 2 8 73
6. Sebastian Vettel 2 6 70
7. Nico Hülkenberg 9 63
8. Jenson Button 1 5 55
9. Kevin Magnussen 1 6 35
10. Felipe Massa 4 30
11. Sergio Pérez 1 5 28
12. Kimi Räikkönen 6 19
13. Jean-Éric Vergne 3 9
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 4 6
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 326
2. Red Bull-Renault 168
3. Ferrari 106
4. Williams-Mercedes 103
5. Force India-Mercedes 91
6. McLaren-Mercedes 90
7. Toro Rosso-Renault 15
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik