„Nagyon boldog vagyok a harmadik hellyel, nagyon szerencsésnek érzem magam az egész hétvégén. Tudtuk, hogy mindenki más fejlesztéssekkel érkezik, és a szabadedzéseken úgy tűnt, kicsit le vagyunk maradva. Így nagyon óvatos voltam az elvárásokat illetően" – nyilatkozta a valenciai időmérő edzést követően Lewis Hamilton.

„Úgy vélem, érdekes futamra van kilátás holnap. A gumik nagyon fontosak lesznek, remélhetőleg jobban bírják majd a terhelést, mint Kanadában. Nem panaszkodhatok a harmadik hely miatt. A boxkiállások döntőek lesznek, illetve az első kanyar és az első néhány kör is nagyban befolyásolhatja a helyezéseket. Olyan keményen versenyzünk majd, ahogy csak tudunk, hogy megnyerjük a futamot" – jelentette ki Hamilton.