Formula-1: „Massa minden kétséget kizáróan a Ferrarinál marad”

Vágólapra másolva!
2011.05.14. 08:20
Luca di Montezemolo, a Formula–1-es Ferrari-istálló elnöke szerint Felipe Massa jövőre is az olasz csapat versenyzője lesz.

A 63 éves üzletember a CNN televíziónak adott interjújában azt mondta, a brazil pilótának a jövő év végéig szól az érvényben lévő megállapodása, ezért nem vetődött fel, hogy távozna.

„Igen, minden kétséget kizáróan a Ferrarinál marad”– fogalmazott Montezemolo.

A 30 éves versenyző a 2009-es Magyar Nagydíj hétvégéjén szenvedett súlyos balesetet, felépülése után pedig egyértelműen alárendelt szerepkörben alkalmazták tavaly a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso mellett.

A dél-amerikai pilóta 2006 óta versenyez a Ferrarinál, de a Hungaroringen történt balesete óta nem sikerült visszanyernie a csúcsformáját, ezért a jövőjével kapcsolatban az elmúlt hónapokban különböző találgatások láttak napvilágot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik