Formula–1: futamot rendeznének Szaúd-Arábiában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.08.06. 20:33
Szaúd-arábiai futamrendezés lehetőségéről tárgyalnak a Formula–1 és a csapatok vezetői.

A The Times keddi cikke szerint arról tanácskoznak, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása, a nemek közötti egyenlőség és a média szabadsága van-e olyan szinten, hogy az lehetővé teszi a versenyrendezést a közeljövőben. A Formula–1 illetékesei négy évvel ezelőtt kötelezettségvállalást tettek közzé az emberi jogok tiszteletben tartásáról, márpedig Szaúd-Arábiát számos kritika éri ezen a téren, bár a nők vezetési tilalmát például tavaly megszüntették.

A jelenlegi 21 után jövőre 22, később pedig 24 futamból állhat az idény. A Szaúdi Nagydíj 2021-ben kerülhet be a programba. A közel-keleti térségben Bahrein és Abu-Dzabi után Szaúd-Arábia lenne a harmadik versenyhelyszín.

Az elektromos autókat versenyeztető Formula E sorozat egyik állomásának ugyancsak tavaly óta ad otthont az ország.

A Formula–1 kereskedelmi jogainak tulajdonosa, az amerikai Liberty Media már bejelentette, hogy Miamiban és Kínában mindenképpen szeretne futamot rendezni, és megbeszélések folytak Argentínával, Dél-Afrikával és Marokkóval is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik