Fernando Alonso 3.0 – az újrakezdő bajnokok krónikája

HARMATH ÁKOSHARMATH ÁKOS
Vágólapra másolva!
2020.07.21. 15:01
null
Alonso a terepraliban is kipróbálta magát a távolléte során (Fotó: AFP)
Fernando Alonso 2018 végén távozott a Formula–1 világából, de már az utolsó versenye előtt is arról beszélt, idén visszatér. Ez végül nem történt meg, ám miután Sebastian Vettel helyére Carlos Sainz érkezett az olasz istállóhoz, felerősödtek a kétszeres világbajnok spanyol visszatéréséről szóló pletykák. Az idénynyitó Osztrák Nagydíj után aztán a Renault bejelentésével hivatalossá is vált. Utánajártunk, hogy az eddig világbajnokként legalább egy idényt kihagyó versenyzők mire jutottak a reaktiválásuk után.

A Formula–1 eddigi 70 idénye során összesen 33 világbajnokot ünnepelhetett, közülük 16 pilóta nyert egynél több bajnoki címet. Ebből a 33 fős társaságbólcsupán hét versenyző mondhatja el magáról, hogy ilyen-olyan okból legalább egy teljes szezont kihagyott.

Alonso a második vb-címét ünnepli a Renault-val 2006-ban… (Fotó: AFP)
Alonso a második vb-címét ünnepli a Renault-val 2006-ban… (Fotó: AFP)

Ehhez a társasághoz csatlakozik most a 38 éves Fernando Alonso, aki még 2005-ben és 2006-ban a Ferrari és Michael Schumacher dominanciáját megtörve lett kétszer is világbajnok.

Egy, a McLarennél töltött balhés év után visszatért a Renault-hoz, hogy aztán két év után ismét távozzon: a Ferrarinál töltött öt év, majd négy – többnyire a Honda-erőforrás hibájából – pocsékul sikerült év után 2018 augusztusában bejelentette a visszavonulását, amit később egy év szabadságra módosított.

Ebből kettő lett, ez alatt az idő alatt a hosszú távú sportautózás töltötte ki leginkább a napjait: WEC-bajnok lett a Toyotával, s kétszer megnyerte a Le Mans-i 24 órás viadalt, megpróbálta kvalifikálni magát az Indy 500-as futamra 2019-ben – sikertelenül –, s az idén belekóstolt a terepraliba: elindult a Dakaron, ahol a 13. helyen zárt összetettben.

Miután a nyár elején beindult a pilótakeringő, a Renault Alonso szerződtetésével próbál meg visszakerülni azokba a magasságokba, ahol legutóbb 15 évvel ezelőtt járt – éppen a spanyollal. Alonso személyében tehát egy újabb világbajnok tér vissza legalább egy teljes idény kihagyása után.

Flavio Briatoréval, aki a 2005-ös és a 2006-os vb-győzelme idején is a Renault csapatfőnöke volt (Fotó: AFP)
Flavio Briatoréval, aki a 2005-ös és a 2006-os vb-győzelme idején is a Renault csapatfőnöke volt (Fotó: AFP)
Juan Manuel Fangio 1954-ben a feleségével... (Fotó: Imago)
Juan Manuel Fangio 1954-ben a feleségével... (Fotó: Imago)

Az első pilóta, aki világbajnokként legalább egy teljes szezont kihagyott, tulajdonképpen abba sem hagyta.

Az ötvenes évek legendás argentin pilótája, Juan Manuel Fangio 1951-ben szerezte meg első vb-címét, ám egy évvel később nem találni a nevét az F1-ben szereplők között.

Az 1951-es idény végén a Fangiót is alkalmazó Alfa Romeo kivonulása miatt csak a Ferrarinak voltak versenyképes autói, ezért 1952-ben inkább a Formula–2-es szabályrendszernek megfelelő autók számára írták ki a világbajnokságot, amelyben így is dominált a kisebb autóival is remeklő Ferrari.

Így aztán Fangio júniusig nem is talált magának szabad autót, majd két, a vb-pontversenybe nem számító futamon elindult, a harmadikon, Monzában pedig úgy összetörte magát – kirepült az autójából, és nyakcsigolyatörést szenvedett –, hogy az idény hátralévő része ráment a felépülésére.

Ezért nincs Fangiónak hivatalos, F1-es versenyzői statisztikája 1952-ből. Az 1953-as „visszatérése” után 54-től 57-ig sorozatban négy világbajnoki címet nyerve uralta a sportágat.

... és Mercedesében, amellyel hatból négy futamot megnyert az idény második felében. (Fotó: Imago)
... és Mercedesében, amellyel hatból négy futamot megnyert az idény második felében. (Fotó: Imago)

Az argentin Maestro tehát úgy lett az első, világbajnokként visszatérő pilóta, hogy vissza sem vonult. Nem úgy a másik véglet, az 1980-ban bajnoki címet szerző ausztrál kiválóság, Alan Jones, aki viszont kétszer is visszatért visszavonulásából.

Alan Jones, 1980 bajnoka csak szenvedett a Team Haas autójában 1985-ben (Fotó: Getty Images)
Alan Jones, 1980 bajnoka csak szenvedett a Team Haas autójában 1985-ben (Fotó: Getty Images)

Az ausztrál első búcsúja nagyszerűre sikerült, hiszen pályafutása 12., egyben utolsó győzelmét aratta az első Las Vegas-i Caesar’s Palace Grand Prix-n. A következő évben hazájában versenyzett, majd 1983-ban egy alkalomra – az USA Long Beachben rendezett nagydíjára – visszatért az Arrows csapathoz. Bár ne tette volna: 12 körrel a verseny vége előtt rosszul érezte magát, így feladta a futamot, majd bejelentette újabb visszavonulását.

A második távollét már majdnem két évig tartott. Az 1985-ös évad utolsó öt versenyére ült be a Team Haashoz – amelynek semmi köze a mai Haas istállóhoz –, ahol négyszer kiesett, egyszer csapata nem indult a futamon. A következő évben egy 4. és egy 6. hely még összejött neki rengeteg kiesés mellett, így végleg befejezte F1-es szereplését.

Niki Lauda a visszatérése után nyerte harmadik vb-címét (Fotó: Getty Imgaes)
Niki Lauda a visszatérése után nyerte harmadik vb-címét (Fotó: Getty Imgaes)

Jones volt tehát a legkevésbé sikeres visszatérő pilóta, ám őt időben megelőzte Niki Lauda.

A kiváló osztrák sofőr még kétszeres bajnokként az 1979-es Kanadai Nagydíj edzése után közölte csapatfőnökével, bizonyos Bernie Ecclestone úrral, hogy őt untatja „a körbe-körbe autókázás”, úgyhogy azonnal visszavonul.

Lauda két évig saját légitársaságát működtette, ám elfogyott a pénze, ezért az 1982-es szezon rajtjánál már ott ült a rajtrácson az egyik McLarenben.

Második „újonc” évében két futamot nyert, majd 1984-ben, további öt győzelmet aratva, megszerezte harmadik világbajnoki címét – fél ponttal megelőzve csapattársát, Alain Prostot.

Lauda tehát Jones után a másik véglet a visszatérő világbajnokok sorában – eredményesség terén –, míg Nigel Mansell afféle arany középutat képvisel.

Az 1992-es bajnok a következő évben a tengerentúli Indycar-sorozatban lett első – újoncként... Aztán 1994-ben eljött a visszatérés ideje.

Az F1 történelmének egyik legnagyobb hatású szezonjában a tragikus imolai balesetben elhunyt Ayrton Senna pótlására a Williamsbe került újonc, David Coulthard helyén kapott a szezon közepén egy, a szezon végén pedig három versenyt a bajszos bajnok (a többi versenyen Indycar-szereplése miatt nem indult). Egy negyedik helyezéssel, valamint az idényzáró megnyerésével segített csapatának bebiztosítani a konstruktőri vb-címet.

Nigel Mansell 1995-ös szerepvállalása a McLarennél finoman szólva is rossz döntésnek bizonyult (Fotó: Getty Images)
Nigel Mansell 1995-ös szerepvállalása a McLarennél finoman szólva is rossz döntésnek bizonyult (Fotó: Getty Images)

A következő idényt aztán már talán neki sem kellett volna elvállalnia: 95-re aláírt a McLarenhez, ám a szezon első két versenyén egyszerűen nem fért be az autóba. Imolában két kör hátrányban a 10. helyen zárt, alig tudta tartani a középmezőnnyel a tempót, a következő versenyen Barcelonában meg műszaki hiba miatt feladta a futamot. Ezt követően – arra hivatkozva, hogy nem versenyképes az autója – végleg visszavonult.

Alain Prost egy évre, negyedik vb-sikere erejéig tért vissza (Fotó: AFP)
Alain Prost egy évre, negyedik vb-sikere erejéig tért vissza (Fotó: AFP)

Nem Lauda volt az egyetlen, aki visszatérése után világbajnoki címnek tudott örülni: a francia Alain Prost 1993-ban ünnepelte negyedik bajnokságát – miután a komplett 1992-es szezont kihagyta.

Történt, hogy Prost az 1991-es Japán Nagydíjon Ferrariját egy teherautóhoz hasonlította, mire válaszlépésként az olasz csapat azonnali hatállyal megvonta tőle a versenyülést.

A jó szavakért cserébe ráadásul a Ferrari nem engedte el Prostot élő szerződéséből, így kénytelen volt kihagyni a 92-es idényt.

A 93-as évadban a Williamshez igazolt, és a második helyen záró nagy rivális, Senna és a harmadik helyen végző csapattárs, Damon Hill előtt végezve megszerezte negyedik világbajnoki címét, az idény végén végleg szögre akasztotta a bukósisakot, soha többé nem tért vissza versenyzőként.

Prost visszatérése után a következő, legalább egy év szünet után újra F1-esautóba ülő korábbi bajnokra 17 évet kellett várni: Michael Schumacher 2010-ben, hároméves aktív pihenés után döntött úgy, hogy ismét a volán mögé ül, mégpedig az akkor újoncnak számító Mercedesnél.

Michael Schumacher tapasztalata kincset ért a Mercedesnek (Fotó: AFP)
Michael Schumacher tapasztalata kincset ért a Mercedesnek (Fotó: AFP)

A hétszeres világbajnokként 2006-ban a színről lelépő németről persze folyamatosan hallani lehetett, hogy rövidesen visszatér, de hol ő nem akart újból beülni a Ferrariba, hol meg az egészségi állapota nem volt megfelelő – motorbalesete miatt a nyaka nem bírta a terhelést, így Hungaroringen súlyos balesetet szenvedő Felipe Massa helyére két olasz, előbb a teljes csődnek bizonyuló Luca Badoer, illetve az őt két verseny után leváltó Giancarlo Fisichella került 2009-ben.

A hétszeres bajnok „második pályafutása” az F1-ben azonban nyomába sem érhetett az elsőnek.

Bár kétségtelenül hasznos volt a Mercedesnek a rengeteg tapasztalata, amivel az autó és a csapat fejlesztését segítette, kiváló statisztikáin csak rontott a három év alatt. Ez idő alatt 58 futamon egy dobogó, egy leggyorsabb kör szerepel a neve mellett, és egy büntetés miatt elvett pole pozíciót jegyezhettünk még fel. Na meg az, hogy mindhárom évben kikapott csapattársától, Nico Rosbergtől az év végi összesítésben.

A 2012-es második, immár végleges visszavonulása után egy évvel Schumacher 2013 decemberében családjával síelt Franciaországban, amikor súlyos fejsérüléssel járó balesetet szenvedett,fél évig kómában volt, s azóta családi körben ápolják, s a baleset óta nem került a nyilvánosság elé.

Alonso előtt már csak egyetlen világbajnok van, akiről szót kell ejteni, mégpedig Kimi Räikkönenről, akinek 2011-es visszatérése kapcsán cikkünk eredeti verziója készült. Ha valamit nem gondoltunk volna akkor, az az, hogy a finn még 2020-ban is versenyezni fog: 40 évesen az Alfa Romeóban küzd a többiekkel, s pályafutása második része már hosszabb, mint az első.

Räikkönen 2007-ben nyert vb-címet a Ferrarival, majd a 2009-es idény végén 157 futammal a háta mögött elment NASCAR-ozni, meg rallizni két évre, s visszatérése óta az első Stájer Nagydíj volt a 160. teljesített versenye. A szünet után Räikkönen egyébként korábbi 18 futamgyőzelméhez további hármat tett hozzá, kettőt a Lotus, egyet a Ferrari pilótájaként. Utóbbi sikerével a rekordokat is átírta, miután pályafutása első (2003, Malajziai Nagydíj) és eddigi utolsó (2018, Amerikai Nagydíj) győzelme között 15 év 6 hónap és 28 nap telt el, ami a leghosszabb időszak ebben a kategóriában.

Kimi Räikkönen visszatérése után két futamot nyert a Lotusszal, többet mint később a Ferrarival (Fotó: AFP)
Kimi Räikkönen visszatérése után két futamot nyert a Lotusszal, többet mint később a Ferrarival (Fotó: AFP)

Íme tehát a világbajnokként, legalább egy szezont kihagyó pilóták visszatéréseinek története, ennek a „könyvnek” a lapjait írhatja tovább Alonso, aki tulajdonképpen már másodszor tér vissza az F1-be, hiszen miután a Minardinál 2001-ben bemutatkozott az idény végén, kihagyott egy évet: a Renault-nál lett tesztpilóta, s csak 2003-ban kapott versenyzői ülést a franciáknál.

Az nem valószínű, hogy Fernando Alonso első renault-s időszakához, valamint Laudához és Prosthoz hasonlóan elindul a bajnoki cím felé. Hogy mi lesz a spanyol sorsa, hogy Räikkönenhez, Mansellhez hasonlóan gyarapítja-e még futamgyőzelmei számát, vagy a Schumacher-féle megbízható középszert hozza a stabil pontszerzésekkel, netán kiröhögteti magát, mint Alan Jones vagy éppen az autójába be nem férő bajszos angol bajnok, nos, mindez 2021-ben kiderül...

(A szerző megjegyzése: cikkünk a Kimi Räikkönen 2011-ben bejelentett visszatérése kapcsán készített írásunk felfrissített változata. Az eredeti itt olvasható.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik