F1: Wolff részesedést vásárolt az Aston Martinban

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.04.18. 10:59
null
Hamilton mercedeses hosszabbításának feltétele Wolff maradása (Fotó: AFP)
Bár Toto Wolff többször is tagadta, hogy szerepet vállal az Aston Martinban, részesedést vásárolt az autógyártóban.

 

A Mercedes csapatfőnökét többször is szóba hozták a Formula–1-be 2021-ben gyári csapatként érkező Aston Martinnal, és egyes források azt sem zárták ki, hogy Toto Wolff lesz a Racing Pointból átalakuló gárda vezérigazgatója. Az osztrák azonban tagadta az erről szóló pletykákat, s elmondta, elkötelezett az „ezüstnyilaknál" betöltött szerepe iránt, és ebben rövid távon biztosan nem lesz változás, hiába jár le a szerződése 2020 végén a csapattal.

Bár Wolff valóban nem lett vezérigazgató, mégis vásárolt 4.77 százalékos részesedést az Aston Martinban. Igaz, az osztrák szóvivője elmondta, a következő héten a részvényeseknek újra lehetősége lesz a befektetésre, így az osztrák végül 0.95 százalékot tulajdonol majd az autógyárban.

Érdekellentétről azonban egyelőre nincs szó, hiszen Wolff nem az F1-es csapatba, hanem a brit vállalatba vásárolta be magát, amelyben a Mercedes anyavállalatának, a Daimlernek például 5 százalékos részesedése van.

„Ez egy pénzügyi befektetés, és Toto partnerségére, illetve a Mercedesnél betöltött vezető szerepére nem lesz semmilyen hatással a tranzakció" – jelentette ki a szóvivő.

Wolff jövője azonban továbbra is kérdéses, hiszen még nem állapodott meg a sorozatban hat konstruktőri címet szerző alakulattal. A felek mielőbbi megegyezése azért lenne fontos, mert Lewis Hamilton többször is egyértelművé tette, a mercedeses hosszabbításának feltétele a csapatfőnök maradása.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik