F1: Vettel soha nem látogatta meg Schumachert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.10. 15:09
A Formula–1-ben szereplő Ferrari istálló négyszeres világbajnok pilótája, Sebastian Vettel elárulta, síbalesete óta egyszer sem látogatta meg a sportág legendáját, a hétszeres bajnok Michael Schumachert, ugyanakkor baráti tanácsai nagyon hiányoznak neki.

Michael Schumacher volt az első német világbajnoka a sportágnak, és Juan Manuel Fangio óta az első, aki négy egymást követő évben is egyéni világbajnoki címet ünnepelhetett a kétezres évek elején – végül ötig jutott egymás után 2000–2004 között.

Ezt a teljesítményt – a négy egymást követő vb-címet – másolta le Sebastian Vettel 10 évvel később, amikor 2010–2013 között nyerte meg zsinórban az F1-es vb-t.

Vettel végül a 2014-es idény után igazolt át honfitársa, Michael Schumacher legnagyobb sikereinek „helyszínére”, a Ferrarihoz azzal, hogy ő is vb-címet szerezzen a maranellóiakkal.

Mindez azonban a mai napig nem sikerült neki, mivel a 2014-es idény óta a Mercedes dominálja a sportágat. Schumachert a 2013-as síbalesete óta nem lehetett nyilvánosan látni, a súlyos agysérüléssel járó baleset óta svájci otthonában gyógyul a hétszeres bajnok.

A svájci Blicknek adott interjúban Vettel elárulta, noha nagyon hiányzik neki a hétszeres bajnok, balesete óta nem látogatta meg.

„Hiányoznak a beszélgetéseink Michaellel, hiszen rengeteg időt töltött Maranellóban, jelenléte, hatása a mai napig meghatározza a csapat életét. Vele mindig a pilóták nyelvét tudtam beszélni, s nem a mérnökökét, és ezért lenne igazán hasznos, ha beszélgethetnénk. Mindig is nagyszerű kapcsolatunk volt, és ezért is nagyon hiányzik” – mondta Vettel a svájci lap hasábjain az exkluzív interjút készítő Roger Benoit-nak, akinek következő kérdésére csak némi hezitálás után válaszolt.

„Meglátogatta Schumachert?”
„...Nem.”

Az interjú további részeiben Vettel elmondta még azt is, hogy továbbra sem tervezi a megjelenését a különböző közösségi oldalakon.

„Nem látom szükségét annak, hogy így kéne kommunikálni a szurkolóimmal. Nem látom készülni a Sebastian Vettel önéletrajzát bemutató könyvet. Azt sem hiszem, hogy a jövőben megjelennék különböző közösségi oldalakon. De meglehet, hogy az utolsó mohikán vagyok ezen a téren” – fogalmazott Vettel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik