F1: Vettel már nem tartozik a három legjobb versenyző közé – Marko

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2019.12.17. 18:43
null
Marko azonban még nem írná le a németet (Fotó: AFP)
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko kritikusan fogalmazott korábbi versenyzőjével, Sebastian Vettellel kapcsolatban. Az osztrák elárulta, szerinte a négyszeres világbajnok már nem tartozik a legjobb pilóták közé.

 

Sebastian Vettel a 2019-es idényben alulmaradt fiatal csapattársával, Charles Leclerc-rel szemben, s végül egy győzelmével az ötödik helyen zárta az egyéni vb-összetettet. A németet több kritika is érte a pályán mutatott teljesítménye nyomán, s most korábbi csapata, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko formált róla nem éppen pozitív véleményt.

„Sajnos azt kell mondanom, Vettel már nem tartozik a három legjobb versenyző közé. Ennek ellenére még nem szabad leírni. Talán az is meglepte, milyen gyors is tud lenni Leclerc – magyarázta Marko, majd arra is kitért, a Ferrarinál erősen tapasztalható politika is rossz hatással lehet a németre. – A Red Bullnál mindig őszinték voltunk egymással. A Ferrari viszont arról ismert, hogy erősen jelen van a politika csapaton belül, és Sebastian valószínűleg túl őszinte” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik