F1: Verstappen Vettelre, Leclerc önmagára akadt ki

Vágólapra másolva!
2019.04.13. 12:28
null
Verstappen szerint fordul a kocka, és egyszer Vettel is rosszul jár (Fotó: AFP)
Valtteri Bottas nyerte a Kínai Nagydíj időmérőjét, pedig a Mercedes versenyzőjének elmondása szerint nem sikerült túl jól számára a Q3. Max Verstappen és Sebastian Vettel a harmadik szakasz elején keveredett nézeteltérésbe, mely után a holland alaposan elmondta a véleményét Vettel manővereiről. Lewis Hamilton és Pierre Gasly elismerte, hogy nem volt összhangban az autójával, míg Charles Leclerc nagyon dühös magára az időmérőn elért eredménye miatt.

Karrierje hetedik pole pozícióját szerezte meg Valtteri Bottas Sanghajban, így a Mercedes versenyzője vághat neki az élről a Formula–1 történelmének 1000. futamán. Bottas meggyőzően teljesített a hétvége eddigi részében, még csapattársa, Lewis Hamilton sem tudta teljes mértékben felvenni vele a versenyt. Bottas azonban úgy véli, hogy a rajtelsőséget érő köre nem is volt olyan jó.

„Eddig ez egy jó hétvége. Jól éreztem magam a szabadedzésen is, de az időmérőn kicsit szenvedtem a Q3-ban, hogy összerakjam a tökéletes kört, de végül elég jól sikerült. Az utolsó köröm elment. Nem teljesen úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de szerencsére elég volt a pole-hoz. Az autó nagyon jó ezen a hétvégén. Lewis sokat javult az időmérő alatt, és a végén rettentő közel került” – mondta Bottas.

16. KÍNAI NAGYDÍJ
ÁPRILIS 12., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Vettel 1:33.911
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:33.330
ÁPRILIS 13., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Bottas 1:32.830
Időmérő: 1: Bottas 1:31.547
ÁPRILIS 14., VASÁRNAP
Futam: 8.10–10.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Április 28., 14.10Azeri Nagydíj, Baki

Május 12. 15.10

Spanyol Nagydíj, Barcelona
Május 26., 15.10
Monacói Nagydíj, Monte-Carlo

Egész hétvégén látható volt Lewis Hamilton lemaradása a csapattársával szemben. Az ötszörös világbajnoknak az időmérőn is meg kellett elégednie a második hellyel, annak viszont örül, hogy csak kevéssel kapott ki Valtteri Bottastól. Hamilton elárulta, hogy még nem sikerült megtalálni az összhangot az autójával ezen a hétvégén, valamint azt is felfedte, hogy a pálya mely részei kedveznek a Mercedesnek.

„Nem adtam fel, egészen a legvégéig keményen nyomtam. Gratulálok Valtterinek, mert eddig az egész hétvégén nagyszerűen ment, én viszont folyamatosan szenvedtem az autóval – mondta a brit. – Valamit elrontottuk, de elégedett vagyok, mert volt olyan is, hogy nyolc tizedmásodperces hátrányban voltam. Az, hogy végül ilyen közel kerültem, fantasztikus. Ez egy nagyszerű eredmény a csapat számára. A Ferrari elég gyors az egyenesekben, de nyilvánvaló ezen a hétvégén, hogy mi a kanyarokban nyújtottunk igen jó teljesítményt, szóval nagyon jó munkát végeztek a srácok a gyárban.”

A harmadik pozícióból vághat neki a sanghaji versenynek Sebastian Vettel. A Ferrari kisebb hátránya a Mercedesszel szemben már a második szabadedzés óta látható volt, és Vettel elmondása szerint az időmérőn is hamar nyilvánvalóvá vált a számukra, hogy kik a pole pozíció legfőbb esélyesei.

„Már a Q1-től úgy tűnt, hogy a Mercedes jobb pozícióból indul – árulta el a német pilóta. – Úgy vélem, hogy jók voltunk, de talán volt bennünk egy kicsivel több is. Nagyon örültem, hogy jól sikerült az utolsó próbálkozásom, hiszen nagyon kevés volt a különbség. Lehettünk volna egy kicsivel jobbak, de annyira nem, hogy meg tudjuk verni a mercedeseseket. Iszonyú gyorsak a kanyarokban, viszont ha közel tudunk maradni hozzájuk, előnyben lehetünk az egyenesekben, szóval talán van keresnivalónk ellenük.”

Az ötödik pozícióból vághat neki a kínai futamnak Max Verstappen, aki a Q3 végén került némi nézeteltérésbe Sebastian Vettellel. A holland – akárcsak a legtöbben az utolsó szakaszba jutott versenyzők közül – éppen az utolsó gyors körére készült, azonban Vettel hirtelen megelőzte őt. Verstappen ezzel lendületet veszített, és végül a két Renault-pilóta is el tudott menni mellette.

A versenyzők között van egy íratlan szabály, mely szerint a kivezető kör utolsó szektorában már nem előznek, így abban a sorrendben kezdik meg a gyors körüket, amiben akkor állnak. Vettel viszont nem először szegi meg ezt a megállapodást, ami miatt Verstappen igencsak kiakadt a csapatrádión.

„Próbáltam követni az előttem lévő Ferrarit, és meg is előzhettem volna, de ez nem olyan, amit megteszel egy időmerőn. Ez kizökkentett, aminek nem örülök, de fordul a kocka, és néha másra is lesújt. Bosszantó, mert harcban lehettünk volna a harmadik helyért, így viszont többet kell előznünk vasárnap – mondta a Red Bull versenyzője, aki végül nem tudott mért kört kezdeni, mert lejárt az idő, mire a célvonalhoz ért. – Vészesen fogyott az idő, mindenki el akarta kezdeni a körét, ezért ment el a két Renault is, de ha nincs öt másodperc két autó között, nincs sok értelme a mért körnek. Az autót viszont jónak éreztem, és megvan a sebességünk, szóval izgalmas lesz a vasárnap.”

Rettentő ideges volt az időmérő leintése után Charles Leclerc, aki a negyedik rajthelyet szerezte meg a vasárnapi versenyre. A Ferrari pilótája szerint az eredmény nem tükrözi a valós teljesítményét, de legalább tudott fejlődni a gyengébben sikerült szabadedzések után.

„Mérges vagyok magamra. Hibáztam az utolsó körömön, amit nem kellett volna – emlékezett vissza Leclerc. – Vannak pozitívumok is, ugyanis az első, a második és a harmadik edzésen elég elveszett voltam, és sokat szenvedtem. Végül változtattunk az időmérőre, ami jobban ment, ráadásul jobban vezettem, mint azt a köridők mutatják. Ez jó, de egyben bosszantó is, mert megvolt a lehetőségünk, hogy jobb eredményt érjünk el.”

A monacói a leintés után káromkodások közepette közölte a csapatrádión, hogy mennyire elégedetlen. Ahogy mondta, az autó jó volt, de ez az eredmény nem elég jó önmagának.

Nem sikerült túl jól a szezonkezdet a Red Bullhoz igazoló Pierre Gaslynak – különösen az időmérőkön maradt alul eddig. A francia pilóta Ausztráliában még a Q1-ből sem jutott tovább, Bahreinben pedig a második szakaszban „vérzett el”. Gasly szerint továbbra sem sikerült összehangba jönnie az új autójával, de már sejti, hogy min kell változtatnia. A sanghaji időmérővel és a hatodik rajthelyével viszont elégedett.

„Tényleg úgy gondolom, hogy ez a legjobb eredmény, amit elképzelhettem – mondta Gasly az időmérő után. – Ez egy trükkös hétvége, szóval örülök ennek a pozíciónak, a vezetési stílusommal viszont nem vagyok elégedett. Továbbra is szenvedek az autóval, szóval nyilván van még dolgom. Próbálok változtatni azon, ahogyan vezetek, és talán a csapattal közösen megtaláljuk azt az irányt, ami jobban illik hozzám. Azt hiszem, hogy agresszívan bánok a gázpedállal, ez pedig nem segít az autónak. Tavaly jó volt ez így, de most kissé változtatnom kell, hogy kihozzam a maximumot az autóból.”

KÍNAI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:31.547 átlag: 214.355 km/ó
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:31.570 0.023 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:31.848 0.301
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:31.865 0.318
5. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:32.089 0.542
6. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1:32.930 1.383
7. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:32.958 1.411
8. Nico Hülkenberg német Renault 1:32.962 1.415
9. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari idő nélkül
10. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari idő nélkül
11. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:33.236 1.599
12. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:33.299 1.662
13. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:33.419 1.782
14. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 1:33.523 1.886
15. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:33.967 2.330
16. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:34.292 1.634
17. George Russell brit Williams-Mercedes 1:35.253 2.595
18. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1:35.281 2.623
19. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari idő nélkül
20. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda idő nélkül
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Bottas 1:32.658 1. Hamilton 1:31.637
2. Leclerc 1:32.712 2. Bottas 1:31.728
3. Hamilton 1:33.115 3. Vettel 1:32.232
4. Verstappen 1:33.274 4. Leclerc 1:32.324
5. Vettel 1:33.557 5. Verstappen 1:32.369
6. Hülkenberg 1:33.644 6. Gasly 1:32.948
7. Sainz 1:33.686 7. Hülkenberg 1:32.968
8. Ricciardo 1:33.709 8. Magnussen 1:33.150
9. Grosjean 1:33.752 9. Grosjean 1:33.156
10. Kvjat 1:33.783 10. Ricciardo 1:33.214
11. Gasly 1:33.863 11. Kvjat 1:33.236
12. Pérez 1:34.026 12. Pérez 1:33.299
13. Magnussen 1:34.036 13. Räikkönen 1:33.419
14. Räikkönen 1:34.125 14. Sainz 1:33.523
15. Norris 1:34.148 15. Norris 1:33.967
16. Stroll 1:34.292
17. Russell 1:35.253
18. Kubica 1:35.281
19. Giovinazzi idő nélkül
20. Albon idő nélkül

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik