F1: Verstappen elégedett a rajthelyével, Bottas nem volt elég magabiztos

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.07.27. 19:12
null
Verstappen szerint Hamiltont nem tudta volna elkapni (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton rajtelsőségével ért véget a Német Nagydíj időmérője, amely több okból is, de különösen a Ferrari drámája miatt marad emlékezetes. A Mercedes brit versenyzője nem gondolta volna, hogy így alakul alakulata hazai versenyhétvégéje, míg csapattársa, Valtteri Bottas azt bánja, hogy máshogyan állt a kvalifikációhoz, mint az előtte lévő szabadedzéshez. Max Verstappen nem hiszi, hogy a Red Bull esélyes volt a pole pozícióra, ezért örül a második rajthelyének, Sebastian Vettel pedig elárulta, hogy mit érzett a kudarcba fulladt időmérője elején.

 

A Ferrari drámája nélkül sem lett volna annyira meglepő, ha a Mercedes szerzi meg a pole pozíciót Hockenheimben, miután ismét rákapcsolt kicsit az időmérőre. A rajtelsőség végül valóban Lewis Hamiltoné lett, aki hiszi, hogy legalább az egyik ferrarist le tudta volna győzni a technikai problémájuk nélkül is.

„Nem igazán tudom, hogyan hoztuk össze ezt ma, de azt sem, hogy mi történt a Ferrarikkal – mondta az időmérő után az ötszörös világbajnok. – Ez fontos verseny lesz számunkra, hiszen a második hazai futamunkról van szó. A Ferrari nagyon gyors volt egész hétvégén. Hoztunk ide néhány fejlesztést, és az autót is jónak érezzük, mégis úgy gondoltuk, hogy a Ferrari egy másik szinten van. Az utolsó köröm elég jó lett volna, hogy felvegyem a kesztyűt legalább Leclerc ellen abban az esetben, ha teljesített volna kört. Mindenképp szoros lett volna köztünk. Ez a pálya lenyűgöző. Minden évben, amikor idejövünk, az autók egyre gyorsabbak. Az egyes kanyar király és a tizenkettes is. Nagy kihívás előtt állunk az egész kör alatt.”

64. NÉMET NAGYDÍJ
JÚLIUS 26., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Vettel 1:14.013
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:13.449
JÚLIUS 27., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:12.380
Időmérő: 1. Hamilton 1:11.767
JÚLIUS 28., VASÁRNAP
Futam: 15.10–17.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 4., 15.10
34. Magyar Nagydíj
Szeptember 1., 15.10 64. Belga Nagydíj
Szeptember 8., 15.10
70. Olasz Nagydíj

Sebastian Vettel után Max Verstappen is okozott némi izgalmat a technikát illetően, amikor az időmérő második szakaszában úgy tűnt, hogy a 33-as számú Red Bullban sem működik tökéletesen az erőforrás. Az autó végül magára talált, és a holland bejutott a Q3-ba, ráadásul ott az előkelő második helyen végzett. Verstappen természetesen örül az első soros rajthelynek, és főleg annak, hogy ezt ennyi honfitársa előtt érte el.

„Visszafogottan kezdtük a Q1-et, és a Q3-ig azt éreztem, hogy veszítünk némi tapadást, de persze elégedett vagyok a második rajtpozíciómmal – árulta el a Red Bull versenyzője. – Nagyszerű volt látni a sok holland rajongót, és örülök annak, hogy az első sorból startolhatok. Holnap azonban bármi megtörténhet. Lehettünk volna kissé közelebb, bár azt nem hiszem, hogy meglehetett volna a pole.”

Nemcsak a pole-ról, a második helyről is lemaradt Valtteri Bottas, aki végül 362 ezredmásodperccel kapott ki csapattársától. A finn pilóta nem ezt várta az utolsó szabadedzés után, és elárulta, hogy mitől van még oka tartani a vasárnapi futamon.

LECLERC-NÉL MÁS VOLT A BAJ
Vettelhez hasonlóan Charles Leclerc Ferrarija is elvérzett az időmérőn, de mint kiderült, a 16-os számú gépben az üzemanyagrendszer hibásodott meg. Arról, hogy a technikai problémáról és a Ferrari esélyeiről mit mondott a fiatal monacói, ide kattintva olvashatnak bővebben.

„Hosszú versenyünk lesz holnap, és az időjárás nagy szerepet fog játszani. Amiatt kissé csalódott vagyok, hogy az időmérőn nem volt meg az a magabiztosságom, ami a harmadik edzésen, különösen a fékezést illetően. Ellenőriznem kell, hogy minden rendben van-e. A Ferrari eddig nagyon gyors volt itt, és nem tudom, hogy mi okozta a problémáit végül” – mondta Bottas a leintés után.

Már szinte az előtt véget ért az időmérő a hazai pályán szereplő Sebastian Vettel számára, hogy igazán elkezdődött volna. Azóta kiderült, hogy a német vesztét turbóhiba okozta, de amiatt még jobban fájhat a Ferrari szíve, hogy a hétvége korábbi részében elég meggyőzően teljesített.

„Nem tudom, hogy mi történt. Valami eltört a turbóban, s ez a végét jelentette számomra – emlékezett vissza a négyszeres világbajnok. – Ez persze nagyon keserves, mert úgy gondolom, hogy az autó nagyszerű volt, és nagy lehetőséget szalasztottunk el. Változtattunk néhány dolgon, amiktől még jobbak lehettünk volna délután, ám végül nem így történt.”

NÉMET NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:11.767 átlag: 229.442 km/ó
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:12.113 0.346 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:12.129 0.362
4. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1:12.522 0.755
5. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:12.538 0.771
6. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:12.851 1.084
7. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:12.897 1.130
8. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:13.065 1.298
9. Nico Hülkenberg német Renault 1:13.126 1.359
10. Charles Leclerc monacói Ferrari idő nélkül -
11. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:12.786 0.637
12. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:12.789 0.640
13. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:12.799 0.650
14. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:13.135 0.986
15. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:13.450 1.301
16. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:13.333 1.104
17. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1:13.461 1.232
18. George Russell brit Williams-Mercedes 1:14.721 2.492
19. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1:14.839 2.610
20. Sebastian Vettel német Ferrari idő nélkül -
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Leclerc 1:12.229 1. Hamilton 1:12.149
2. Verstappen 1:12.593 2. Leclerc 1:12.344
3. Hamilton 1:12.852 3. Gasly 1:12.385
4. Gasly 1:12.991 4. Bottas 1:12.424
5. Räikkönen 1:13.066 5. Verstappen 1:12.427
6. Bottas 1:13.075 6. Räikkönen 1:12.519
7. Magnussen 1:13.103 7. Sainz 1:12.632
8. Ricciardo 1:13.131 8. Hülkenberg 1:12.766
9. Grosjean 1:13.146 9. Grosjean 1:12.769
10. Giovinazzi 1:13.170 10. Pérez 1:12.776
11. Hülkenberg 1:13.186 11. Giovinazzi 1:12.786
12. Pérez 1:13.194 12. Magnussen 1:12.789
13. Sainz 1:13.221 13. Ricciardo 1:12.799
14. Stroll 1:13.256 14. Kvjat 1:13.135
15. Kvjat 1:13.278 15. Stroll 1:13.450
16. Norris 1:13.333
17. Albon 1:13.461
18. Russell 1:14.721
19. Kubica 1:14.839
20. Vettel idő nélkül

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik