F1: Verstappen a balesetének „örül”, Bottas meg annak, hogy büntet a pálya

Vágólapra másolva!
2019.06.28. 19:20
null
Csúnyán végződött a második szabadedzés Bottas számára (Fotó: AFP)
Eddig nehéz lenne megmondani, melyik csapat lehet a legerősebb Ausztriában, hiszen az első szabadedzésen a Mercedes, a másodikon pedig a Ferrari volt a gyorsabb. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy kissé kaotikusan alakult a spielbergi hétvége pénteki napja, így nem csoda, hogy a versenyzők sem nagyon tudják, ki lehet a favorit a továbbiakban. Max Verstappen és Valtteri Bottas beszélt a balesetéről, Sebastian Vettel pedig reméli, hogy a Ferrari ezúttal nem csak a gyakorláskor lesz gyors.

 

Nagy ütközése miatt idő előtt véget ért Valtteri Bottas számára a második szabadedzés. A Mercedes versenyzőjével nem a magas kerékvetők babráltak ki, és összességében úgy gondolja – a legtöbb versenytársával ellentétben –, hogy nem baj, ha azok az elemek ott vannak a pálya szélén.

„Van értelme. Azt kell mondanom, bár balesetet szenvedtem, úgy gondolom, büntetni kell a versenyzőket a hibázásért. Ez kissé izgalmasabbá teszi a dolgot, és ennek így kell lennie. A legkisebb hiba is sokba kerülhet itt a nagy kerékvetők és a többi tényező miatt” – vélekedik Bottas.



A finn számára már az első szabadedzés sem ment zökkenőmentesen, hiszen technikai probléma miatt kénytelen volt kihagyni az első fél órát. Ezzel kapcsolatban is elárulta, hogy mi történt.

„Délelőtt volt némi problémánk a motorral, szóval egy korábbira kellett váltanunk az első edzésen – árulta el Bottas. – Ez meghatározta kissé azt a tréninget, de így is sikerült megtalálni az irányt, amelybe el kell mennünk a beállításokat tekintve, és sok mindenen változtattunk a második szabadedzés előtt. Sokkal jobbnak éreztem az autót egészen az ütközésig. Azt hiszem, jól működik itt az autónk itt, de ahogyan láthattuk, más csapatok is gyorsak. Azt azonban tudjuk legalább, merre kell haladnunk holnapig, és majd meglátjuk, ez hogyan sikerül.”

32. OSZTRÁK NAGYDÍJ
JÚNIUS 28., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:04.838
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:05.086
JÚNIUS 29., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
JÚNIUS 30., VASÁRNAP
Futam: 15.10–17.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 14., 15.1070. Brit Nagydíj
Július 28., 15.10
64. Német Nagydíj
Augusztus 4., 15.10
34. Magyar Nagydíj

Csapattársa balesete és a kétszeri félbeszakítás miatt Lewis Hamilton programja is felborult pénteken, és a második szabadedzést csupán a negyedik pozícióban végzett. Akárcsak más alkalmakkal korábban, Hamilton ezzel most is azt próbálja sugallni, hogy a Ferrari gyorsabb a Mercedesnél, de a Red Bull előrelépéséről is ejtett néhány szép szót.

„Azt hiszem, a mai nap megmutatta: vagy velünk egy szinten vannak, vagy kissé előttünk – mondta a Ferrariról. – Ez egyike azon pályáknak, ahol a mezőny nagyon közel van egymáshoz. Úgy vélem, a Ferrari rendkívül gyors az egyenesekben, de a Red Bull is javított a tempóján az új motorral. Eddig elég jól mennek, szóval ez mindenképp nagy kihívást jelent. A versenyszimulációkon a ferrarisok gyakran nem túl gyorsak, de szerintem ma gyorsabbak voltak nálunk. Ez viszont rendben van, mi továbbra is harcolunk. Ez egy olyan pálya, ahol közelebb maradhatsz az előtted lévőhöz, és remélhetőleg a gumik is kitartanak, hogy ezt megtehessük majd.”

Max Verstappen balesete miatt kellett először félbeszakítani a második tréninget – a Red Bull versenyzője az utolsó kanyarban csúszott ki, majd autója hátuljával csúnyán eltalálta a gumifalat is. A Red Bull így nemcsak értékes időt veszített, hanem jelentős munka is vár a szerelőire a szombati nap előtt. Verstappen viszont bizonyos szempontból örül is annak, hogy darabjaira szedik az autóját az éjszaka folyamán, és elárulta, hogy mi vezetett a balesetéhez.

„Előtte is panaszkodtam a szélre az összes köröm alatt. Nagyon trükkös volt, és egyes helyeken elveszítettem az uralmam az autó eleje felett. Behajtottam a kanyarba, és utána a telemetriai adatokon is látszik, hogy az eleje irányt változtatott. Az idei autók alapvetően érzékenyebbek a szélre, ahogyan az Valtteri esetében is látszott. Balesetek sajnos történnek, de ez talán jó így, mert az autót most szét lehet szedni, és van olyan alkatrész, amelyből újat kaphatok. Összességében viszont elégedett vagyok az autóval, és most csak erre koncentrálok” – mondta a holland pilóta.



Épphogy megúszott egy autótörést Sebastian Vettel a második szabadedzésen. A Ferrari versenyzője egyébként nem tulajdonít nagy jelentőséget a pénteki napnak, hiszen tudja: úgyis az a fontos, hogy mi lesz a hétvége hátralévő részében. Vettel elégedett az autójával, de reméli, hogy a java csak most jön a Ferrari számára.

„Az edzéseken mindig kissé erősebbnek tűnünk, mint az időmérőn vagy a versenyen, szóval továbbra is kíváncsiak vagyunk – fogalmazott a négyszeres világbajnok. – Továbbra is sok mindent kipróbálunk, hogy közelebb kerüljünk az előttünk lévőkhöz, és remélhetőleg holnap jobban érezhetjük magunkat, és erősebbek leszünk, mint ma. Azt hiszem, a Mercedes még mindig rendkívül gyors, szóval nehéz dolgunk lesz, ha sikerül mindent összerakniuk. Ma jónak éreztem az autót, ennek pedig nagyon örülök. A szeles körülmények elég nehezek voltak, de úgy vélem, kihoztuk a legtöbbet a helyzetből, és remélhetőleg ezt holnap is megtesszük.”

Erős napot zárt Pierre Gasly, aki a második szabadedzésen az előkelő harmadik helyen végzett a leggyorsabb köröket tekintve. Csapattársához hasonlóan, a francia is jónak érzi a Red Bullt, és úgy véli, talán a Ferrari ellen is felvehetik a kesztyűt.

„Azt hiszem, jó nap volt a mai. Az első edzéstől jónak éreztem az autót, és sikerült megcsinálnom azt, amit szerettem volna, ami pozitív – árulta el Gasly. – A második tréningen is hasonlóan éreztem. Jónak tűnünk a gyors körökön, de azt hiszem, előhozhatunk még némi teljesítményt az autónkból. Négy tizedmásodpercre vagyunk a Ferraritól, szóval megpróbáljuk keményen nyomni, mert biztos vagyok benne, hogy nyerhetünk még némi időt.”

OSZTRÁK NAGYDÍJ, AZ 1. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:04.838 átlag: 239.748 km/ó
2. Sebastian Vettel német Ferrari 1:04.982 0.144 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:04.999 0.161
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:05.141 0.303
5. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:05.260 0.422
6. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1:05.378 0.540
7. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:05.502 0.664
8. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:05.846 1.008
9. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:05.876 1.038
10. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:06.125 1.287
11. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:06.135 1.297
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:06.272 1.434
13. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1:06.285 1.447
14. Nico Hülkenberg német Renault 1:06.383 1.545
15. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:06.457 1.619
16. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:06.708 1.870
17. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:06.729 1.891
18. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:06.756 1.918
19. George Russell brit Williams-Mercedes 1:06.805 1.967
20. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1:07.665 2.827

 

OSZTRÁK NAGYDÍJ, A 2. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:05.086 átlag: 238.834 km/ó
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:05.417 0.331 mp h.
3. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1:05.487 0.401
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:05.529 0.443
5. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:05.545 0.459
6. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:05.701 0.615
7. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:05.728 0.642
8. Sebastian Vettel német Ferrari 1:05.871 0.785
9. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:05.879 0.793
10. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:05.952 0.866
11. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:05.960 0.874
12. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:05.964 0.878
13. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1:06.064 0.978
14. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:06.119 1.033
15. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:06.148 1.062
16. Nico Hülkenberg német Renault 1:06.249 1.163
17. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:06.418 1.332
18. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:06.829 1.743
19. George Russell brit Williams-Mercedes 1:07.217 2.131
20. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1:08.508 3.422

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik