F1: versenyruhában helyezik végső nyugalomra Niki Laudát

Vágólapra másolva!
2019.05.24. 17:30
null
Versenyruhában helyezik végső nyugalomra Niki Laudát (Fotó: AFP)
Szűk családi körben temetik el szerdán Niki Lauda háromszoros Formula–1-es világbajnokot, aki hétfőn, 70 évesen hunyt el.

 

A szertartást vezető lelkész arról tájékoztatta pénteken az osztrák hírügynökséget, hogy a legendás pilótát versenyruhában helyezik örök nyugalomra, a koporsóba pedig bukósisakját is elhelyezik. Toni Faber hozzátette, jövő szerdán a bécsi Stephansdomban nyilvános megemlékezést, majd zártabb körű gyászmisét is tartanak.

Szerda reggeltől délig a rajongók és szurkolók vehetnek végső búcsút az egykori versenyzőtől a babérral díszített zárt koporsónál, amelynek tetején Lauda bukósisakja lesz látható. A lelkész közlése szerint a gyászmise 13 órakor kezdődik, erre több mint 300 díszvendéget várnak. Televíziós közvetítés nem lesz, ahogyan a fotó- és videofelvételek készítése is tilos.

Faber szerint Lauda kedvenc dalai is felcsendülnek majd a ceremónián, és két-három rövid beszédre is sor kerül, de a díszvendégek névsora egyelőre nem ismert. A gyászmisét követően, röviddel 14 óra után kísérik utolsó útjára Laudát, azt azonban nem hozták nyilvánosságra, hogy a legendás versenyzőt hol helyezik örök nyugalomra.

Niki Laudán tavaly hajtottak végre életmentő tüdőátültetést, felépülése elhúzódott, s januárban rövid ideig influenzás megbetegedéssel néhány napot ismét kórházban töltött. A 70 esztendős sportembert hétfőn családja körében érte a halál.

Lauda 1975-ben, 1977-ben és 1984-ben nyert Formula–1-es vb-címet, visszavonulása után 1992-től 1997-ig a Ferrari-istállónál, majd 2002 óta az elmúlt öt idényben konstruktőr-világbajnok Mercedes-csapatnál volt tanácsadó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik