F1: újonc pilótát szerződtetett a Williams – hivatalos

Vágólapra másolva!
2018.10.12. 11:49
null
Norris után Russell is lehetőséget kap a Formula–1-ben (Fotó: AFP)
A Williams a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a húszéves George Russell kap lehetőséget 2019-től az F1-es csapatban.

A Formula–2 2018-as bajnokságának éllovasa, George Russell jövőre már a királykategóriában bizonyíthat, hiszen a Williams ma bejelentette, szerződtette a Mercedes juniorprogramjának versenyzőjét.

„Mindig erről a pillanatról álmodtam. Most végre elmondhatom, hogy jövőre hivatalosan is Formula–1-es versenyző leszek, méghozzá a Williamsnél" írta a brit a Twitter-oldalán, és köszönetet mondott a grove-i istállónak is, hogy lehetőséget adott számára. Russell szerződésével az is biztossá vált, hogy 2019-ben legalább három brit lesz a rajtrácson, miközben már csak négy ülés betöltetlen a pilótapiacon. Valójában ebből kettő szabad, a Force Indiánál ugyanis szinte biztosan Lance Stroll és Sergio Pérez indul.

„Már most ismerik a nevét a paddockban, miközben ő olyan versenyző, akinek a karrierjét jó ideje figyelemmel követjük. A vele eddig eltöltött idő után pedig úgy véljük, tökéletesen passzol a csapatba, miközben pontosan az ő szenvedélyére és elkötelezettségére van szükségünk" – mondta Claire Williams.

AZ EDDIG BEJELENTETT 2019-ES PILÓTAFELÁLLÁSOK
CsapatMotor
Versenyzők
MercedesMercedes
Lewis Hamilton Valtteri Bottas
FerrariFerrariSebastian Vettel
Charles Leclerc
Red Bull
Honda
Max Verstappen
Pierre Gasly
RenaultRenault
Daniel Ricciardo
Nico Hülkenberg
HaasFerrari
Romain Grosjean
Kevin Magnussen
Force India (új néven)
Mercedes
Sergio Pérez*
Lance Stroll*
McLaren
Renault
Carlos Sainz Jr.
Lando Norris
Toro Rosso
Honda
Danyiil Kvjat
?
SauberFerrari
Kimi Räikkönen
Antonio Giovinazzi
WilliamsMercedes
George Russell
?
*még nem hivatalos
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik