F1: új kék zászlós rendszert tesztel az FIA Brazíliában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.11. 18:45
Sok volt a felháborodás a pilóták körében az utóbbi időben, amiért nem találták egyértelműnek a kék zászlós jelzést, vagyis azt, amikor lekörözöttként el kellett engedniük a mögöttük érkező versenyzőt. Az FIA emiatt új jelzőrendszert tesztel a hétvégén Brazíliában.

A jelzés az érintett versenyző számára a zászló lengetésén kívül más módokon is megvalósul. Például a kormányán található kijelzőn figyelmeztetés jelenik meg, ha olyan pilóta van 1.2 másodpercen belül mögötte, akinek körelőnye van. Továbbá a pálya menti elektronikus zászlójelzéseken a kék színen felül Interlagosban már az adott versenyző rajtszáma is látható lesz, hogy egyértelmű legyen, kinek szól a figyelmeztetés.

Emellett az érintett versenyző csapata is láthatja a GPS-rendszerén keresztül, ha pilótájának el kell engednie valamelyik versenytársát.

Ezzel a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) azt a felháborodást szeretné csillapítani, amely a versenyzők körében alakult ki az utóbbi időben, ugyanis többük számára nem voltak egyértelműek a lekörözést érintő figyelmeztetések. Amennyiben a Brazíliában tesztelt rendszer beválik, az FIA eldönti, mikortól kezdi annak folyamatos alkalmazását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik