F1: további fejlesztések várhatóak a Hungaroringen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.08.04. 16:35
További fejlesztések várhatóak a Hungaroringen – mondta vasárnap Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Formula–1-es Magyar Nagydíj helyszínén.

A politikus a verseny előtt találkozott Chase Careyvel, a Formula–1 első emberével, akivel a pálya fejlesztéséről is tárgyalt. Palkovics emlékeztetett, hogy a Hungaroring 1986-ban épült az akkori szabványoknak megfelelően, de a jelenlegi menedzsment minden évben hozzátesz valamint a körülmények javításához.

„Ütemezett fejlesztési tervre van szükség, amely arról is szól, hogyan tudjuk a versenypályát és környezetét lényegesebben attraktívabbá tenni. Ebben a pillanatban úgy látom, ezzel nincs probléma. Ahol több mint százezer látogató megjelenik, az bizonyára jól szervezett verseny” – nyilatkozta.

A miniszter úgy fogalmazott, az a tapasztalat és tudás, amivel a mogyoródi versenyt szervezik, többet nyom a latba, mint azok az esetleges hiányosságok, amelyek egy régebbi pálya esetén adottak.

„Az idén is voltak változások, de szeretnénk még nagyobbakat” – mondta Palkovics László, aki szerint a közeljövőben további lelátórészek válhatnak fedetté.

Hangsúlyozta, vannak a pályának olyan fejlesztési igényei, amelyek a technológiával kapcsolatosak. Példaként említette, hogy az 5G-s mobilszolgáltatáshoz szükséges frekvenciasávok értékesítésére vonatkozó pályázat eredményeit októberig kihirdetik, s ez kiváló lehetőség arra, hogy élvezhetőbbé tegyék a Formula–1-et is.

„Mindez lehetőséget biztosít, hogy olyan kamerákat telepítsünk, amelyekre rá lehet kapcsolódni, és a pályán valós időben mindenki a saját készülékén nézhesse az eseményeket” – magyarázta.

A politikus hozzátette, a főépülettel kapcsolatban több megvalósíthatósági tanulmány is van, mert már nem felel meg a mai kor követelményeinek.

„Az átépítése szerintem nem jó opció, de nem szeretnék ennyire előreszaladni, ezt majd a szakemberek eldöntik” – szögezte le, majd hozzátette, minden adott ahhoz, hogy a kormány október végén egy átgondolt stratégiát tudjon elfogadni, ezt készítik elő jelenleg is.

Palkovics László közölte, még nem tárgyaltak Chase Careyvel a Magyar Nagydíj szerződéséről, hiszen az 2026-ig szól, de a magyar kormány és az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media részéről is megvan az elhatározás a későbbi hosszabbításról. Hangsúlyozta, a szakág amerikai vezetősége olyan célokat tűzött ki, hogy a Formula–1-et a fenntarthatóság segítségével közelebb vigyék az emberekhez, és ebben a magyar fél maximálisan partner.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik