F1: Talán meg kellene osztani a szerepeket – Wolff a távozásról beszélt

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.09.16. 12:23
null
Wolff 2013-ban csatlakozott a Mercedeshez (Fotó: AFP)
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nyíltan beszélt a távozás lehetőségéről, és elmondta, nem biztos benne, hogy működőképes még a jelenlegi csapatfőnöki rendszer a Formula–1-ben.

 

Már jó ideje sok találgatás övezi Toto Wolff jövőjét, aki továbbra sem hosszabbította meg az év végén lejáró szerződését a Mercedesszel. Az osztrák őszintén bevallotta, hogy ennek hátterében az áll, elbizonytalanodott abban, hogy folytatni akarja-e a jelenlegi csapatfőnöki szerepkörét.

Nem vagyok biztos benne, hogy még mindig működik a csapatfőnöki pozíció a Formula–1-ben. Én kétezer emberért felelek, ezerért a motorrészlegen és ezerért a gyárban. Valóban egy embernek kell a vállán cipelnie a teljes felelősség és az elszámoltathatóság terhét? Én nagyon szerettem, amit csinálok, azonban a jövőben talán meg kellene osztani a szerepeket. Lehet, hogy ez lenne a megfelelő struktúra valamennyi szervezetnél, de még nem igazán konkretizáltuk, pontosan hogyan nézne ki" – kezdte az osztrák a Channel 4-nek adott nyilatkozatában.

Úgy gondolom, ha mindent beleadsz, a szívedet, minden energiádat, mint ahogyan én tettem az elmúlt nyolc évben, eljön a pont, amikor felteszed a kérdést, hogy ez vajon meddig tartható még fenn. Nem látja ennek a kárát a családi élet? Az egészséged? Manapság migrén gyötör, ami egyáltalán nem volt jellemző rám. Az elméd nem biztos, hogy bírja még. Úgy gondolom, mindenkinek van egy szavatossági ideje az adott szerepkörében. Nem akarok nagyszerűből simán jóvá válni, akkor valaki másnak kell átvennie a helyemet. Most ki kell találnom, mit szeretnék. Nagyon intenzív, hiszen én, illetve mi a tökéletességet hajszoljuk" – zárta a gondolatait a német gárdához 2013-ban csatlakozó, s azóta csapatfőnökként összesen hat egyéni és konstruktőri címet megszerző Wolff.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik