F1: sosem látott csata egy második helyezésért Dijonban

Vágólapra másolva!
2020.05.15. 20:44
null
Gilles Villeneuve izgalmas utolsó körben utasította maga mögé René Arnoux-t (Fotó: Imago Images)
A Nemzeti Sport Formula–1-es magazinjában sorrendbe állítottuk a sorozat első hetven évének 70 legjobb, legemlékezetesebb versenyét. A haláleseteket és súlyos sérüléseket kizártuk a kritériumok közül, inkább azokra összpontosítottunk, amelyek drámai fordulatait, előzéseit máig emlegetjük, illetve amelyek a világbajnoki csata szempontjából is kulcsfontosságúak voltak. Online sorozatunkban a húsz legjobbat vesszük sorra, a 11. helyre az első turbómotoros győzelem és az F1 történetének leghíresebb, második helyért folyó csatája került.

A Renault az 1977-es Francia Nagydíjon mutatkozott be az F1-ben, s a kezdeti nehézségek ellenére hitt a turbómotoros koncepció létjogosultságában. Két évvel később ugyan még mindig nyeretlen volt, de az 1979-es Monacói Nagydíjat követő öthetes szünetben tökéletesen összehangolta konstrukcióját, a turbómotor erejét ötvözte az úgynevezett ground effecttel (az oldaldobozok elejénél kezdődő, hosszú diffúzor által az autó és az aszfalt között létrejövő szívóhatással).

Sokat várt a hazai versenyétől az évad addigi hét futamán még csak pontos sem szerző Renault. Az eredmény nem okozott csalódást a dijoni edzéseken és az időmérőn, a francia csapat francia pilótapárosa, Jean-Pierre Jabouille és René Arnoux szerezte meg az első két rajtkockát.

Jabouille ugyan már Dél-Afrikában is az élről indulhatott, ott a 11. helyre visszaesett, mielőtt motorhiba miatt feladta a versenyt. A dimbes-dombos dijoni pályán azonban minden másképpen alakult. A rajtnál a harmadik helyről startoló Gilles Villeneuve az élre ugrott a Ferrarival, de Jabouille mögötte maradt. Nem úgy Arnoux, aki a kilencedik helyig csúszott vissza a rajt után, de a 80 körös verseny 15. körére feljött a harmadik helyre.

Villeneuve a verseny fél távjához érve egyre nehezebben kezelte a Ferrarit, Jabouille felzárkózott rá, és a 47. körben a francia közönség hatalmas örömére maga mögé utasította. Könnyedén lerázta magáról, és ezen a napon a technika sem hagyta cserben a Renault-t. A francia csapat francia pilótája (a francia Michelin gumikon a francia Elf üzemanyagot használva) 15 másodperces előnnyel megnyerte a Francia Nagydíjat.

Jean-Pierre Jabouille aratta a Renault első F1-es győzelmét a turbómotorral (Fotó: AFP)
Jean-Pierre Jabouille aratta a Renault első F1-es győzelmét a turbómotorral (Fotó: AFP)

Történelmi eredmény született, amely meghatározta a Formula–1 következő tíz évének irányát, 1988-ig hét egyéni és hat konstruktőr-vb-cím született turbómotorral, és a sors iróniája, hogy ezek közül egyiket sem a Renault aratta...

A dijoni verseny elsősorban nem a fenti siker miatt maradt emlékezetes, hanem Villeneuve és Arnoux második helyért vívott ádáz csatája miatt. A francia három körrel a leintés előtt utolérte és megelőzte a gumijaival küszködő kanadait, de a Renault-motor az ő autójában nem bírta végig probléma nélkül.

Arnoux hajtóműve ki-kihagyott, így Villeneuve kapott még egy esélyt. A motorgondokkal küszködő Renault és a kopott gumikon száguldó Ferrari pilótája az utolsó két körben örökre emlékezetes csatát vívott egymással, mint két sebzett vad, amely az utolsó leheletéig küzd. A pálya minden centijét kihasználták, össze is értek, de az autók ezt is kibírták, így lehetett ez az F1 történetének egyik legemlékezetesebb két köre.

AZ UTOLSÓ KÖRÖK

Végül Villeneuve szerezte meg a második helyet Arnoux előtt, ám a francia visszavonulása után is úgy emlékezett vissza, mint a legszebb emlékére a Formula–1-ből. Alighanem a legtöbben így vannak ezzel a verseny szemtanúi közül is.

A VERSENY HOSSZÚ ÖSSZEFOGLALÓJA

29. FRANCIA NAGYDÍJ
1979. július 1., Dijon
80 kör, a 15 futamos idény 8. versenye
1. rajtsor: Jean-Pierre Jabouille (Renault) és René Arnoux (Renault)
A dobogósok
: 1. Jean-Pierre Jabouille, 2. Gilles Villeneuve (Ferrari), 3. René Arnoux
A versenyben vezettek:
Gilles Villeneuve 46 kör (1–46.), Jean-Pierre Jabouille 34 (47–80.)

SOROZATUNK KORÁBBI RÉSZEI

12.: a sportág első igazi klasszikusa Ferrari-győzelmet hozott

EXTRA, 49.: az eddigi utolsó Holland Nagydíjon nyert utoljára Niki Lauda

13.: Jenson Button nyerte meg az első esős Magyar Nagydíjat

14.: Häkkinen és Schumacher párharcának ikonikus pillanata

15.: Senna parádés első kört futott, majd le is körözte Prostot

16.: Jim Clark körhátrányból állt az élre, de aztán jött az utolsó kör

EXTRA, 45.: Stirling Moss eltüntette az 50 lóerős hátrányt Monacóban

17.: Nigel Mansell óriási hajrája után 14 ezredmásodperc döntött

18.: Vettel hibája a Hamilton elleni harc végét jelentette – talán végleg

19.: Gilles Villeneuve utolsó győzelme az 1980-as évek mesterműve volt

20.: Vettel a sírból hozta vissza a világbajnoki címet Brazíliában

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik