Alonso Bahreinben vezethette a McLarent (Fotó: AFP)

 

Fernando Alonso a 2018-as idény végén intett búcsút a Formula–1-nek, ám már az első 2019-es idényközi teszten visszaült a McLarenbe. A spanyol a Pirelli 2020-as abroncsairól gyűjtötte az adatokat az MCL34-es géppel, amely elmondása szerint nagy előrelépés a wokingiak tavalyi konstrukciójához képest.

„Nyilvánvaló a fejlődés az autó minden egyes részén. Nagyobb a leszorítóerő, a kocsi jobban viselkedik az egyenesekben, és a motor is nagy előrelépést jelent. Összességében jó irányba halad a csomag" – mondta a kétszeres világbajnok a Formula–1 hivatalos oldalának.

„Idén jó az alap és a fejlesztési program is, szóval ez sokkal jobb szezon lesz, ami boldoggá tesz. Bár tavaly is jól indult az év, aztán májusban vagy júniusban leálltunk a fejlesztésekkel. Mivel tudtam, hogy ez az utolsó idényem, még fájdalmasabb volt Barcelona és Abu-Dzabi között ugyanazzal az autóval versenyezni" – magyarázta, majd az esetleges visszatérésre is kitért.

„Úgy gondolom, amit el kellett érnem a Formula–1-ben, már elértem. Nem bántam meg semmit. Bár kétlem, hogy visszatérek, mert elég magabiztos voltam a döntésemmel kapcsolatban, azért tenném, hogy megnyerjem a világbajnokságot. Ez minden versenyző számára csábító lenne. Azonban egy hetedik vagy egy hatodik, de még egy negyedik hely sem az" – jelentette ki.