F1: Silverstone-nak túl drága a futam, veszélyben a Brit GP

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.06. 13:45
A silverstone-i versenypálya tulajdonosai szerint „a kockázatosan magas költségek” miatt kérdéses, hogy a létesítmény hosszú távon is házigazdája lesz-e a Formula–1-es Brit Nagydíjnak.

A brit autóklub (BRDC) decemberben levélben informálta tagjait arról, hogy fontolóra veszi a Formula–1-es szerződés felbontását, amire – a mostani, 2026-ig érvényes kontraktus egyik záradéka értelmében – 2019 végétől van lehetősége.

„Az idei Brit Nagydíj előtt kell jeleznünk, ha szeretnénk élni a szerződésben foglalt jogunkkal, és 2019 után nem kívánjuk megrendezni az angliai Formula–1-es futamot. Nem egyszerű ez a döntés, minden lehetőséget meg kell vizsgálnunk a versenyig, de az biztos, hogy meg kell védenünk magunkat a túl nagy kockázattól" – írta a levélben a BRDC elnöke, John Grant.

A Brit Nagydíj az egyik legrégebbi futam a Formula–1-es világbajnokságon, az első versenyt még 1950-ben rendezték a silverstone-i aszfaltcsíkon. Bár az elmúlt évtizedekben több különböző pályán is rendeztek F1-es vb-futamot Nagy-Britanniában, a legtöbbet, szám szerint ötvenet ezen a helyszínen bonyolítottak le.

A legutóbbi, 2016-os versenyen 139 ezer néző látogatott ki a helyszínre, de a pálya vezetői így is nehezen tudják kigazdálkodni azt a 17 millió fontot (6.1 milliárd forint), amit a világbajnoki futam megrendezéséért kell kifizetniük. Ez az összeg ráadásul a mostani szerződés lejártáig tovább emelkedik: 2026-ban már 26 millió fontot (9.3 milliárd forint) kellene fizetni a Formula–1 kereskedelmi jogai birtokló Liberty Mediának a rendezési lehetőségért cserébe.

A cég – mely tavaly vásárolta meg a Formula–1-es jogokat a sportágat évtizedeken át irányító Bernie Ecclestone-tól – korábban jelezte, az új helyszínek bevonása mellett a régi, tradicionális versenyeket is szeretné megtartani, így elképzelhető, hogy a közeljövőben a silvertone-i helyszín szerződését is újratárgyalják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik