F1: Schumacher fia akár már idén tesztelheti a Ferrarit

Vágólapra másolva!
2019.01.14. 18:58
null
A kis Schumachert egy lépés választja el a Ferraritól (Fotó: AFP-montázs)
Olasz lapértesülések szerint Mick Schumacher tesztpilótai feladatokat kaphat a Ferrarinál az előttünk álló F1-es idényben, hiszen már csak a 19 éves német autóversenyző aláírása hiányzik a Scuderia utánpótlásprogramjával kötendő megállapodásról. Ha pedig ez már nem hiányzik, akkor ő lehet az, aki a szezon közbeni, rutintalan pilótáknak járó tesztnapok során a Ferrarit vezetheti.

 

Már decemberben lehetett róla hallani, hogy édesapja, a Ferrarival öt világbajnoki címet szerző Michael Schumacher nyomdokaiba lépve az olaszi istállóhoz igazol a 19 éves Mick Schumacher, ám eddig ezek pusztán pletykáknak bizonyultak, mivel a regnáló F3-as Európa-bajnok nem hozta lázba az olaszokat, másrészt pedig ő sem volt hajlandó elkötelezni magát egyetlen F1-es istálló utánpótlásprogramjával.

Mindez most megváltozni látszik: a motorsport.com olaszországi kiadása arról számolt be, hogy a hétszeres világbajnok legenda fia lehet a befutó a Ferrari – Pascal Wehrlein melletti – másik tesztpilótai ülésére, s így a tapasztalatlan pilóták tesztjén is ő ülhet majd autóba az idény közben. Ehhez már csak néhány apró részlet tisztázása és Mick Schumacher aláírása hiányzik a németet a Ferrari akadémiájához kötő szerződésről.

Az F1-es regulák szerint a négy szezonközi tesztnapból kettőn olyan versenyzőknek kell lehetőséget biztosítani, akik korábban maximum két F1-es versenyen indultak. Tavaly Antonio Giovinazzi megfelelt ennek a feltételnek, ám ő a Sauberhez igazolt, míg Pascal Wehrlein két – majdnem – teljes szezont töltött már versenyzőként a mezőnyben.

A Ferrari akadémiájával jelenleg szerződésben lévő pilóták közül Mick Schumacher a tavalyi F3-as Európa-bajnoki címének köszönhetően mindenkit megelőzne a házon belüli rangsorban, így ő vehetne részt az idényközi teszteken – számolt be róla a motorsport.com olasz kiadása.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik