F1: Sao Paulo nem akar lemondani a Brazil Nagydíjról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.09. 12:50
Sao Paulo vezetősége felháborodva fogadta Jair Bolsonaro brazil elnök szerdai bejelentését, amely szerint 2020-tól Rio de Janeiro rendezi a Formula–1-es Brazil Nagydíjat.

A Sao Pauló-i városháza közleménye szerint a metropolisz szerződése 2020 decemberében jár csak le, de már tavaly november óta zajlanak az egyeztetések a hosszabbításról, ezért mindenképpen megakadályozná a költözést.

„Sao Paulo városa és a szövetségi állam sem tud olyan akadályról, amely meggátolná a folytatást" – olvasható az állásfoglalásban.

Bolsonaro előzőleg közölte, hogy hat-hét hónap alatt új versenypályát építenek, így jövőre már Rióban lesz az F1-es futam. Hozzátette: a jelenlegi rendezés a Sao Paulóhoz közeli interlagosi aszfaltcsíkon veszteséges, a pályának sok a tartozása, ezért költöztetik el a versenyt. Bolsonaro szerint közpénz bevonása nélkül kerül sor a beruházásra, amely „közvetve és közvetlenül hétezer új munkahelyet teremt majd".

Az új, Ayrton Senna nevét viselő pályát a Rio de Janeiro nyugati részén található Deodoro városrészben építik majd fel, ott, ahol a 2016-os olimpián lovas-, továbbá szlalomkajak-versenyeket rendeztek.

A brazil versenyt a jelenlegi, interlagosi helyszínen 1990 óta rendezik, és ez a pálya volt a házigazda 1972 és 1977 között, valamint 1979-ben és 1980-ban is. Az 1978-as, valamint az 1981 és 1989 közötti futamokat a rióhoz közeli Jacarepaguá versenypályán tartották.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik