F1: „Rosbergnek kedvez, Hamiltonnak árt a korlátozás”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.18. 14:21
null
Hamilton már Szingapúrban bizonyíthatja, hogy mérnöke tanácsai nélkül is jobb Rosbergnél (Fotó: Action Images)
Bernie Ecclestone elárulta, az ő ötlete volt a rádiós beszélgetések korlátozása az F1-ben, s kilátásba helyezte, hogy a jövőben a telemetriai adatok áramlását is csökkenteni fogják. Fernando Alonsót nem zavarja a változtatás, Kimi Räikkönent is csak akkor, ha emiatt nem tud megakadályozni egy műszaki hiba okozta kiesést. A szakértő szerint a módosítás Nico Rosbergnek kedvezhet a vb-csatában Lewis Hamiltonnal szemben.

„Valóban, én voltam az ötletgazda, szerintem egyik versenyzőnek sincs szüksége arra, hogy folyamatosan megmondják neki, mit csináljon –mondta Ecclestone. – Örülnek a pilóták a szigorításnak, hiszen ők vezetik az autót, nekik kell tudniuk, mi jó és mi nem a géppel. A szabály azt mondja, segítség nélkül kell vezetniük, de az utóbbi időben túl sok segítséget kaptak a boxból, és még ezután is kapni fognak olyan támogatást, amit nem lenne szabad engedni.”

A 7. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
12.00–13.30: 1. szabadedzés
15.30–17.00: 2. szabadedzés
SZOMBAT
12.00–13.00: 3. szabadedzés
15.00–16.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny (61 kör, 308.828) rajtja
Magyar idő szerint. Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.

Ecclestone az utolsó kijelentésével arra utalt, hogy a jövőben korlátozni fogják a telemetriai adatok áramlását is, hogy még inkább a pilótákon múljon, hogyan vezetik az autót – ez is fontos lépés lehet afelé, hogy a versenyzőkre felnézzenek, hősöknek tartsák őket.

Fernando Alonso nem aggódik az új helyzet miatt.

„Nem hiszem, hogy nagy különbséget jelentene számomra az új rendszer – mondta Alonso. – Sohasem használtuk a rádiót arra, hogy az autó teljesítményéről beszéljünk, a pilóta vezeti az autót, talán így jobban magunkra leszünk hagyva.”

Kimi Räikkönen attól tart, hogy több lesz a műszaki hiba a korlátozás miatt, hiszen a versenyző csak súlyos esetben kaphat tanácsot a mérnökétől egy-egy probléma megoldására, ami már késő lehet.

„Nehéz lehet a helyzet, ha egy-egy beállításon múlik, hogy valaki végig tud-e menni a versenyen, súlyos következményei lehetnek az új rendszernek” – vélekedett a finn.

„Nem értem, miért kell egyik versenyről a másikra ilyen szabálymódosítást hozni, de nem nagy ügy, kicsit több feladatunk lesz a kormány mögött” – mondta Sergio Pérez.

Gary Anderson F1-es szaktekintély, a Jordan, a Stewart és a Jaguar korábbi technikai igazgatója az Autosport szakírójaként azt elemezte, hogy a Mercedes-pilóták közül ki jöhet ki jobban a módosításból.

„Rosbergnek kedvez a rádiós korlátozás, Hamiltonnak árt. Egyikükkel sem dolgoztam együtt, de abból, amit a versenyeken hallok, Lewisnak nagyobb szüksége van a mérnöke segítségére és biztatására, mint Nicónak – írta Anderson. – Nico alaposabb versenyző, neki könnyebb lesz kezelnie azokat a helyzeteket, amikor nem minden megy probléma nélkül, ő könnyedén átállítja majd a motort és a differenciált, ha arra lesz szükség. Lewis természetes tehetség, de ilyen váratlan helyzetekben elveszhet.”

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1. Nico Rosberg41112238
2. Lewis Hamilton61010216
3. Daniel Ricciardo3 611166
4. Valtteri Bottas 412122
5. Fernando Alonso 212121
6. Sebastian Vettel 210106
7. Jenson Button 1 9 72
8. Nico Hülkenberg11 70
9. Felipe Massa 1 6 55
10. Kimi Räikkönen 9 41
11. Sergio Pérez 1 8 39
12. Kevin Magnussen 1 8 38
13. Jean-Éric Vergne 4 11
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 5
8
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes454
2. Red Bull-Renault272
3. Williams-Mercedes177
4. Ferrari162
5. McLaren-Mercedes110
6. Force India-Mercedes109
7. Toro Rosso-Renault 19
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik