F1: Räikkönen elismerte, hogy hibázott; Vettel magyarázkodhatott

Vágólapra másolva!
2018.07.08. 20:44
null
„Az ujj” ismét előkerült (Fotó: AFP)
Sebastian Vettel örülhetett a kaotikusan alakuló Brit Nagydíj végén. A Ferrari versenyzője már a rajtot követően az élre állt, az Ericsson balesete miatt pályára küldött biztonsági autós fázis után viszont úgy tűnt, hogy talán le kell mondania a győzelemről. Öt körrel a leintés előtt meg tudta előzni az élen álló Bottast, és megnyerte a silverstone-i versenyt. A rajt és csapattársa hibája miatt azonban magyarázkodnia kellett a futamot követően. Hamilton nem győzte dicsérni honfitársait, míg Verstappen elárulta, mi okozta a kiesését.

Miután a rajtnál Lewis Hamilton hibázott, majd utána összeakadt Kimi Räikkönennel, a Mercedes vezetőiben felvetődött a kérdés, hogy vajon a Ferrari szándékosan alakította-e úgy a dolgokat, hogy egyik versenyzője hibája miatt előnybe kerüljön a másik. A verseny után – mely a német győzelmével végződött – Sebastian Vettel megpróbálta azonnal cáfolni az összeesküvés-elméletek gyártóit, és beszélt arról is, mikor a 47. körben megelőzve Bottast újra az élre állt.

„Őrültség lenne belegondolni, hogy bármi, ami ma történt, szándékos volt. Kétlem, hogy Kimi szándékában állt ezt tenni, szóval felesleges is belemenni ebbe – mondta a négyszeres világbajnok. – A biztonsági autó nyilván felrázta a dolgokat, de jó volt csatázni Valtterivel. Őrülten nyomta, de előnyben voltam a gumikat illetően. Így sem volt könnyű elmenni mellette, de sikerült meglepnem. Nem voltam benne biztos, hogy sikerül-e bevennem a kanyart, de végül így történt, szóval jól működött a dolog. Hatalmas köszönet a csapatomnak a támogatásért. Tegnap kissé rosszul éreztem magam, ma viszont sokkal jobb formában voltam, szóval nincs semmi probléma. Nagyon boldog vagyok.”

69. BRIT NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:27.487
2. szabadedzés: 1. Vettel 1:27.552
SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:26.722
Időmérő edzés: 1. Hamilton 1:25.892
VASÁRNAP
A verseny: 1. Vettel 2. Hamilton 3. Räikkönen
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 22., 15.10:Német Nagydíj
Július 29.,15.10:Magyar Nagydíj
Augusztus 26., 15.10:Belga Nagydíj

Először fordult elő 1979 óta, hogy a Formula–1 mezőnyében mindössze egy brit versenyző van, ám az a négyszeres világbajnok Lewis Hamilton. A hazai pályán versenyző Mercedes-pilóta minden támogatást meg is kapott ezen a hétvégén, amiért nem győzött köszönetet mondani, de bocsánatot is kért a hibájáért és azért, hogy csak a második lett.

„Nektek köszönhető, hogy átverekedtem magam a mezőnyön. Továbbra is keményen küzdünk, és higgyetek nekem, nem adom fel – közölte a leintést követően honfitársaival, a helyszínen lévő szurkolókkal. – A Ferrari taktikája érdekes volt, de mindent megteszünk, amit lehet, hogy támadjuk a következő versenyeken. Nagyon hálás vagyok az összes támogatásért, amit itt kaptunk. Ez a szezon legnagyobb versenye, és az itteni a legjobb közönség, szóval sajnálom, hogy nem jött össze a jó eredmény ma. A csapatom nagyszerű munkát végzett, sok támogatást kaptunk, de nagy nyomás is nehezedett ránk.”

Kimi Räikkönenforgatta meg az első körben Hamiltont, ami miatt a brit visszaesett a mezőny végére, míg Räikkönent tíz másodperces időbüntetéssel sújtották. A Ferrari versenyzője a leintést követően elismerte, hogy ő hibázott, és elárulta, mi történt.

„A hármas kanyarban blokkoltak a kerekeim, és mivel mögötte voltam, belecsúsztam Lewis autójába. A megpörgetés az én hibám volt, de néha így alakulnak a dolgok – ismerte el a felelősséget Räikkönen. – Hibáztam, szóval megérdemeltem a büntetést. Miután letöltöttem a tíz másodpercet, tovább küzdöttem. Ez a verseny nem volt egyszerű.”

A biztonsági autó első pályára küldésétől egészen a 47. körig Valtteri Bottas vezette a Brit Nagydíjat, ám Vettelnek kemény próbálkozások után sikerült megelőznie a finnt. Mint utólag elárulta, a gumik fogytak el a Mercedesen, és ez eredményezte azt, hogy Bottas nem tudta maga mögött tartani sem Vettelt, sem később Hamiltont és Räikkönent – így csak a 4. helyen ért célba. Utólag elismeri a finn, hogy jobb lett volna egy újabb kerékcsere.

„Úgy éreztem, hogy mindenképp lehetséges végigmennem – mesélt az előzetes tervekről Bottas. – Az edzéseken nem teljesítettem hosszú etapot a közepes gumikon, de a számításaink szerint jók lettünk volna, mégsem voltunk azok. Utólag könnyű azt mondani, hogy ki kellett volna állnunk, legalább azért, hogy megtartsuk a pozíciót. Kockáztattunk, hogy elsők legyünk, de csak a negyedikek lettünk. Túl sok volt az utolsó öt kör. Tényleg mindent megtettem, hogy elöl maradjak, és időmérős köröket mentem, ettől viszont gyorsabban koptak a gumik. Minden tőlem telhetőt megtettem, de ez sem volt elég.”

Az ötödik helyen ért célba Daniel Ricciardo, akinek a végén még lett volna esélye elkapni az első helyről a negyedikre visszaeső és a gumijaival küszködő Bottast. Az előzés elmaradt, ami mögött a Red Bull versenyzője szerint szintén a gyorsan kopó abroncsok állnak.

„Próbáltam közel kerülni hozzá, de ennél közelebb már nem ment. Elkezdtek meghalni a gumijaim, a tapadás sem maradt meg, amint közel kerültem hozzá. Kicsit trükkös volt követni őt. Várom a következő, szabad hetet, a három verseny alatt, ami mostanában volt, valami nem működött nálunk – mondta a kevésbé sikeres futamokról az ausztrál. – Az utolsó pillanatban cseréltünk kereket, mielőtt bejött volna a biztonsági autó, ami miatt több pozíciót veszítettünk, ez elég balszerencsésen jött ki. Monaco óta nem igazán mennek jól a dolgok, de megpróbálunk ezen fordítani Hockenheimben és Budapesten.”

Sebastian Vettel a 47. körben az élre állt, Max Verstappen számára viszont ebben a körben ért véget a verseny. A hollandot előbb megelőzte csapattársa, Ricciardo, miután megpörgött, majd fel is adta a versenyt – mint azóta kiderült, a brake-by-wire hibásodott meg a Red Bulljában. Verstappen elmondása szerint már a verseny elején is gondja volt a fékekkel.

„Szerencsére nem mentem neki senkinek a rajtnál. Az első körben, a hármas kanyarban, amikor megnyomtam a fékpedált, egyszerűen beesett. Figyelmeztettek, hogy gond van a brake-by-wire-rel. Viszont amint megjavult, elég furcsának éreztem. Általában ilyenkor vége is szokott lenni mindennek – mondta a holland. – Később sikerült gyorsabbnak lennünk, és az egész versenyen jól bántam a gumikkal, mert egy kiállást terveztem. Viszont sajnos jött a biztonsági autó, és ez nem kedvezett nekünk. Az első ilyen után csatáztam Kimivel, ami gyönyörű volt, az viszont nagyon frusztráló, hogy mennyivel lassabbak voltunk az egyenesekben. Még a biztonsági autós korlátozások után is olyan, mintha lassúsági versenyben lettünk volna.”

BRIT NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1.Sebastian VettelnémetFerrari1:27:29.784
2.Lewis HamiltonbritMercedes2.264 mp h.
3.Kimi RäikkönenfinnFerrari3.652 mp h.
4.Valtteri BottasfinnMercedes8.883 mp h.
5.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer9.500 mp h.
6.Nico HülkenbergnémetRenault28.220 mp h.
7.Esteban OconfranciaForce India-Mercedes29.930 mp h.
8.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault31.115 mp h.
9.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari33.188 mp h.
10.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda34.129 mp h.
11.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes34.708 mp h.
12.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault35.774 mp h.
13.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes38.106 mp h.
14.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes48.113 mp h.
15.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer6 kör h.
FELADTÁKMegtett körök
Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari37
Carlos Sainz Jr.spanyolRenault37
Marcus EricssonsvédSauber-Ferrari31
Charles LeclercmonacóiSauber-Ferrari18
Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda1
A VILÁGBAJNOKI PONTVERSENY ÁLLÁSA
PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1.Sebastian Vettel4610171
2.Lewis Hamilton379163
3.Kimi Räikkönen68116
4.Daniel Ricciardo227106
5.Valtteri Bottas48104
6.Max Verstappen147 93
7.Nico Hülkenberg7 42
8.Fernando Alonso7 40
9.Kevin Magnussen6 39
10.Carlos Sainz Jr.7 28
11.Esteban Ocon5 25
12.Sergio Pérez13 23
13.Pierre Gasly3 19
14.Charles Leclerc5 13
15.Romain Grosjean1 12
16.Stoffel Vandoorne3 8
17.Lance Stroll1 4
18.Marcus Ericsson2 3
19.Brendon Hartley1

1

KONSTRUKTŐRÖK
1.Ferrari287
2.Mercedes267
3.Red Bull-TAG Heuer199
4.Renault 70
5.Haas-Ferrari 51
6.Force India-Mercedes 48
7.McLaren-Renault 48
8.Toro Rosso-Honda 20
9.Sauber-Ferrari 16
10.Williams-Mercedes 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik