F1: Rá kell jönnie, hogy nem teheti ezt tovább – főnöke Grosjeanról

Vágólapra másolva!
2018.07.09. 16:21
null
A Haas ennél sokkal többet vár Grosjeantól (Fotó: AFP)
Újabb nehéz hétvégén van túl Romain Grosjean. A Haas versenyzője a Brit Nagydíjat sem tudta befejezni, ráadásul az első körben éppen a csapattársával ért össze, amiről és a francia gyakori hibáiról Günther Steiner csapatfőnök nem éppen visszafogottan nyilatkozott.

 

Úgy tűnt, hogy talán a Osztrák Nagydíj után – amelyen a tizenkét pontot érő negyedik helyen ért célba – sikerül végre kilábalnia a gödörből Romain Grosjeannak, ám a francia vélhetően a Brit Nagydíjat is legszívesebben azonnal elfelejtené. Merthogy már az első szabadedzésen összetörte az autóját, a versenyt pedig a jó rajtpozíciója ellenére sem tudta befejezni.

69. BRIT NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:27.487
2. szabadedzés: 1. Vettel 1:27.552
SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:26.722
Időmérő edzés: 1. Hamilton 1:25.892
VASÁRNAP
A verseny: 1. Vettel, 2. Hamilton, 3. Räikkönen
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 22., 15.10:Német Nagydíj
Július 29., 15.10:Magyar Nagydíj
Augusztus 26., 15.10:Belga Nagydíj

Az első körben ugyanis csapattársával, Kevin Magnussennel ért össze kissé, ami miatt mindketten veszítettek néhány pozíciót. Magnussennek végül sikerült a pontszerző kilencedik helyen célba érnie – ezzel zsinórban harmadszor, a szezonban pedig összesen hatodszor szerzett pontot. Grosjean azonban később Carlos Sainz Jr.-ral is összeakadt, ésez már a versenyének a végét jelentette. Nem csoda tehát, hogy acsapatánál kezd betelni a pohár.

„Nem örülök neki. Persze megtörténhet az ilyen, de mégsem szabadna – mondta Günther Steiner csapatfőnök az első körös incidensről. – Jobban kellene figyelniük, hiszen ez csak a versenyzőkön múlik. Romain nem szándékosan tette, de a versenyzőknek jobbnak kellene lenniük abban, hogy elkerüljék az ilyen szituációkat. Ezt nem pusztán rossz szerencsének hívnám, és kezd egyszerűen egyre frusztrálóbb lenni az egész. Rá kell jönnie, hogy nem teheti ezt tovább."

„Azt várjuk tőle, hogy közösen egyre jobbak leszünk, ezzel szemben megint egyre csalódottabbak vagyunk, és újra ki kell lábalnunk egy nehéz helyzetből. Sikerülni fog, ami viszont mindig kemény, de a kemény munkát pontszerzéssé kell alakítanunk ahelyett, hogy megint talpra kell állnunk. Jelenleg túl sok energiát használunk arra, hogy kijöjjünk ebből a helyzetből. Üldözzük a többieket ahelyett, hogy előre lépnénk" – füstölgött Steiner.

A BRIT NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1.Sebastian VettelnémetFerrari1:27:29.784
2.Lewis HamiltonbritMercedes2.264 mp h.
3.Kimi RäikkönenfinnFerrari3.652 mp h.
4.Valtteri BottasfinnMercedes8.883 mp h.
5.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer9.500 mp h.
6.Nico HülkenbergnémetRenault28.220 mp h.
7.Esteban OconfranciaForce India-Mercedes29.930 mp h.
8.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault31.115 mp h.
9.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari33.188 mp h.
10.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes34.708 mp h.
11.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault35.774 mp h.
12.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes38.106 mp h.
13.Pierre Gasly *
franciaToro Rosso-Honda39.129 mp h.
14.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes48.113 mp h.
15.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer6 kör h.
FELADTÁKMegtett körök
Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari37
Carlos Sainz Jr.spanyolRenault37
Marcus EricssonsvédAlfa Romeo Sauber31
Charles LeclercmonacóiAlfa Romeo Sauber18
Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda 1
*: öt másodperc büntetés utólag

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik