F1: pozitív koronateszt, nem indul a McLaren Melbourne-ben

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.03.12. 12:36
null
Nem indul Melbourne-ben a McLaren (Fotó: AFP)
A McLaren Racing csütörtökön hivatalos közleményben tudatta, hogy az istálló nem indul a Formula–1 hétvégi melbourne-i idénynyitóján, mert az egyik csapattag pozitív koronavírustesztet produkált.

 

A közlemény arra nem tér ki, kiről van szó. Az érintett csapattag a tünetek jelentkezése után azonnal önkéntes karanténba vonult, ápolását időközben átvették a helyi egészségügyiek.


Korábban beszámoltunk arról, hogy Ross Brawn, a Formula–1 sportigazgatója a koronavírus-járvány várható következményeivel kapcsolatban leszögezte: nem rendeznek olyan helyszínen versenyt, ahova akár csak egy csapat nem utazhat el.

Elmondta ugyanakkor azt is, hogy más a helyzet, ha egy csapat a saját döntése alapján marad távol egy versenytől – a McLaren Racing lépése ebbe a kategóriába tartozik, azaz vélhetően ez nem befolyásolja a melbourne-i idénynyitó megrendezését.

FOLYAMATOSAN EGYEZTETNEK

FRISSÍTÉS. Az Ausztrál Nagydíj szervezőbizottsága reagált a McLaren döntésére. Az Andrew Westacott ügyvezető igazgató jegyezte közlemény szerint a helyi egészségügyi szervek javaslatára a paddockban dolgozók közül nyolc embernél végezték el a koronavírustesztet, és a hét negatív minta mellett az egyik valóban pozitív lett – a McLaren csapat meg nem nevezett tagjáé.

Időközben elvégezni kényszerültek még egy tesztet, amelynek eredménye még nem érkezett meg. Annyi azonban tudható, hogy a vizsgálat alanya nem tartozik sem F1-es csapathoz, sem az FIA-hoz, sem a kiszolgáló-személyzethez – állítólag egy helyi fotósról van szó.

Westacott szerint folyamatos az egyeztetés az FIA-val és az egészségügyi szervekkel a melbourne-i nagydíjat illetően, mert „nincs fontosabb a nézők, a csapatok és a stábtagok egészségénél”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik