F1: Pérez már új ülést keres; Hamilton Schumachert érheti utol

Vágólapra másolva!
2020.07.16. 16:47
null
Egy évvel ezelőtt Hamilton és Verstappen harcolt a győzelemért a Hungaroringen – jön az újabb ütközet? (Fotó: AFP)
Nem is olyan rég vette kezdetét a Formula–1 2020-as idénye, máris elérkeztünk az első tripla hétvége utolsó állomásához. Lewis Hamilton a múlt heti lenyűgöző teljesítménye után az egyik kedvenc vadászterületén, a Hungaroringen hajszolhatja Michael Schumacher rekordját, míg Max Verstappen azt bizonyíthatja, hogy a Red Bull képes lehet a vb-címért is felvenni a harcot a Mercedesszel. Míg a pályán a szombatra jósolt futózáporok, addig a pályán kívül Sebastian Vettel okozhat felfordulást: a német érkezése egyre biztosabbnak tűnik a 2021-ben Aston Martinná alakuló Racing Pointhoz, ami láncreakciót indíthat be a pilótakeringőben.

 

AMI MÚLT HÉTEN TÖRTÉNT – SZÁMOKBAN A STÁJER NAGYDÍJ

Lewis Hamilton parádés körrel szerezte meg a pole pozíciót az esős spielbergi időmérőn, amivel Michael Schumacher rekordját adta át a múltnak. A brit ugyanis a bemutatkozása óta valamennyi évben legalább egyszer indulhatott az élről, vagyis sorozata immár 14 éve íródik, amivel túlszárnyalta a hétszeres világbajnok által 1994 és 2006 között felállított szériát.

A brit vasárnap pályafutása 89. rajtelsőségét aztán győzelemre váltotta, amivel több csúcshoz is közelebb került: egyrészről ez volt a 152. dobogója, aminek értelmében már a Spanyol GP-n átveheti a vezetést Schumachertől a vonatkozó örökranglistán, másrészről ez volt zsinórban a 14. idénye, amikor sikerült legalább egyszer nyernie, így jövőre utol is érheti a németet (15); illetve karrierje 85. sikerével hét diadalra került attól, hogy ő váljon a sorozat legtöbb győzelmet jegyző versenyzőjévé.

Ezenkívül a brit lett Jack Brabham után az F1 második olyan versenyzője, akinek sikerült három egymást követő évtizedben is futamot nyernie. Az ausztrál az 1950-es, az 1960-as és az 1970-es, míg Hamilton a 2000-es, a 2010-es és a 2020-as években aratott győzelmet.

Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas a második helyen futott be a Stájer Nagydíjon, amivel a spielbergi pályán elért dobogók számában utolérte a listavezető David Coulthardot, aki 1997 és 2001 között sorozatban minden évben felállhatott a pódiumra. A finn emellett Hamiltonnal kiegészülve a Mercedes 54. kettős sikerét jegyezte.

A harmadik pozícióban Max Verstappent intették le, a holland így 32. alkalommal állhatott fel a pódiumra, amivel utolérte a Jean Alesi, Jacques Laffite és Jim Clark alkotta hármast.

A leggyorsabb kört az első spielbergi hétvége után a másodikon is egy McLaren-versenyző futotta meg, ilyen legutóbb 2011-ben történt, amikor először Hamilton Monzában, majd Jenson Button Szingapúrban érte el a versenyen futott legjobb időt. A wokingiaknak akkor sikerült a következő futamon is megismételni a teljesítményt.

Két verseny után 15 pilóta neve mellett szerepel pont, a Haas és a Williams versenyzői mellett egyedül Kimi Räikkönen nem tudott még az első tízesben végezni. A finn legutóbb 2009-ben kezdett ilyen rosszul egy évet.

AMIRŐL BESZÉLNEK – PLETYKÁK A HUNGARORING PADDOCKJÁBÓL

Binotto és Vettel jövője az egyik legforróbb téma (Fotó: AFP)
Binotto és Vettel jövője az egyik legforróbb téma (Fotó: AFP)

 

Bár a Williams kissé váratlanul megerősítette a Magyar Nagydíj sajtónapján, hogy jövőre is a George Russell, Nicholas Latifi párossal indul, s ezáltal egyre nyilvánvalóbb, hogy Valtteri Bottas is marad a Mercedesnél, a legforróbb témát továbbra is a Ferrari, illetve Vettel jövője szolgáltatja.

Az olasz gárda a csalódást keltő idénynyitó után felpörgette a fejlesztési programját, aminek eredményeként az előzetesen a Hungaroringre szánt átfogó fejlesztési csomagjának egy részét már a Stájer Nagydíjon is bevetette.

Az SF1000-es azonban száraz és vizes pályán sem hozta a várt eredményeket, majd miután vasárnap Charles Leclerc belerohant Sebastian Vettelbe, és ezzel véget vetett mindkettejük versenyének, a Ferrari nem is tudta versenykörülmények között tesztelni a frissítéseit, így adatot gyűjteni, pedig az egyazon pályán megszerzett információk világos képet adhattak volna arról, hogy pontosan mely elemek váltak be.

A pocsék hétvége után az olasz sajtó rá is szállt a csapatra, így az elmúlt napok leginkább a gárdán belüli krízisről, az ütközésről, a nem működő frissítésekről és a bűnbakkeresésről szóltak. Olasz értesülések szerint meg is vannak számlálva a csapatfőnök, Mattia Binotto napjai, és a Corriere della Sera azt is tudni véli, hogy ha a Ferrari rövidesen nem lép előre, akkor Antonello Coletta válthatja a maranellóiakhoz 2019-ben csatlakozó svájcit.

35. MAGYAR NAGYDÍJ
JÚLIUS 17., PÉNTEK
1. szabadedzés: 11.00–12.30
2. szabadedzés: 15.00–16.30
JÚLIUS 18., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
JÚLIUS 19., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 306.630 km) rajtja: 15.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 2., 16.10
Brit Nagydíj
Augusztus 9. 16.10A 70. Évforduló Nagydíja
Augusztus 16., 15.10
Spanyol Nagydíj

A Ferrari a hét végére is hoz aerodinamikai fejlesztéseket, és mivel a Hungaroring kevésbé domborítja ki a motorok közötti különbségeket, az SF1000-esnek, illetve a többi Ferrari-motorral hajtott autónak is jobban feküdhet a pálya. Ugyanakkor ha Binottóéknak itt sem sikerül előrelépniük, az talán megadhatja az utolsó lökést a vezetőségnek.

Vettel jövőjével kapcsolatban eközben újabb pletykacunami söpört végig: a legfrissebb hírek szerint a német tárgyalást folytat a jövőre Aston Martinná alakuló Racing Pointtal, és rövidesen megegyezésre juthatnak a felek. A négyszeres világbajnok Sergio Pérezt válthatja fel annak ellenére is, hogy a mexikói hosszú távú, 2022-ig szóló szerződést írt alá a silverstone-i csapattal, egy bizonyos záradék lehetővé teszi ugyanis, hogy július végéig busás összeg ellenében az alakulat elküldje a pilótát, aki az értesülések szerint már el is kezdett új csapatot keresni.

Pérez menedzsere a Haasszal és az Alfa Romeóval folytat tárgyalásokat: előbbi csapatnál Romain Grosjean, utóbbinál Kimi Räikkönen helyére lehet esélye a mexikóinak, igaz, egyikük csapattársának sincs jövőre érvényes szerződése. Alternatív lehetőségként szerepel, hogy nem Pérezt, hanem Lance Strollt küldi el a gárda, de erre jóval kevesebb esély van. Hogy mi lesz, arra a hírek szerint nem kell sokat várni, hiszen már augusztus első napjaiban bejelenthetik Vettel érkezését.

A Racing Point ellen benyújtott óvás hosszú vizsgálódáshoz vezethet (Fotó: AFP)
A Racing Point ellen benyújtott óvás hosszú vizsgálódáshoz vezethet (Fotó: AFP)

 

Tehát jövőre összeállhat a Stroll, Vettel páros, és a Racing Point jelenlegi formáját nézve az sincs kizárva, hogy győzelemért harcolhat majd (immár Aston Martinként). Persze nem szabad elfeledkezni a Renault által a stájer verseny után benyújtott óvásról sem. Az enstone-iak ugyanis a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elé vitték a „rózsaszín Mercedes” ügyét, aminek következményeként a szövetség lefoglalta a Racing Point, illetve bekérte a Mercedes első és hátsó fékhűtésének elemeit, előbbi nagyon érzékeny pontja a kocsinak, hiszen a gumik hőmérsékletének kontrollálásában játszik főszerepet, ami nagyban meghatározza az autó teljesítményét is.

A Renault azért várt a második versenyhétvégéig, mert az elsőn úgy vélte, alapjában véve is nagyon leterhelt a szövetség, így várt egy hetet az óvás benyújtásával. Azzal, hogy a FIA befogadta, elindulhatnak a vizsgálódások, így ameddig azok nem zárulnak le, a Stájer Nagydíj végeredménye nem tekinthető hivatalosnak.

Hogy miért épp a fékhűtést nézte ki magának a francia alakulat? Nos, először is azért, mert az autó ezen része pont idén került be az úgynevezett listázott elemek közé, amelyeket valamennyi csapatnak saját magának kell terveznie és gyártania, vagyis nem vehetné meg egy másik gárdától. Másrészről pedig azért, mert a fékhűtés csatornáit nem lehet kívülről látni, és fotók alapján sem lemásolni, vagyis ha egyezik az RP20-as és a tavalyi Mercedes, a W10-es ezen része, akkor nagyon nehéz helyzetben találhatja magát a Racing Point.

Persze még akkor sem biztos a bűnössége, és a team állítja, a télen az FIA felügyelte a fejlesztéseiket, és akkor mindent szabályosnak talált, vagyis úgy véli, információhiányon alapul a Renault óvása. Említésképpen: a DAS-ügyben is hasonlóan zajlottak a történések, és a szövetség nem minősítette később szabálytalannak azt, amire előtte már az áldását adta... Ha viszont most bebizonyosodik a szabályszegés, akkor az autó további elemei is vizsgálat alá kerülhetnek, és nemcsak a Racing Point, hanem a Mercedes is megütheti a bokáját, persze előbbi csapat sokkal jobban, és akár az idei bajnokságból is kizárhatják.

Bár a vizsgálódás kimenetele még nem ismert, Lawrence Stroll istállójára mindenképpen sok szempár szegeződik majd a Magyar GP hétvégéjén is. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner az előző versenyt követően úgy nyilatkozott, szerinte minden csapatnak tartania kell a Racing Pointtól, Pérezék ugyanisa futam bizonyos pontjain a Mercedesnél is gyorsabbak voltak. Bár a németeket irányító Toto Wolff elismerte, hogy az „ezüstnyilak” nem mutatták még meg, mi rejlik a W11-esben, az RP20-as előrelépése vitathatatlan.

A LEGNAGYOBB KÉRDÉS

A rózsaszín csapat teljesítménye mellett a Ferrarié és a Red Bullé jelenti a legnagyobb kérdést. Előbbi csapat újabb fejlesztésekkel készül, míg utóbbi hagyományosan jól szerepel a magyar pályán, amelyen a Honda-erőforrás lemaradása sem fog olyan nagy hátrányt jelenteni, mint Spielbergben. Egy évvel ezelőtt Verstappen szerezte meg a pole pozíciót, és sokáig vezette is a versenyt, ám Hamilton jobb stratégiával fel tudott zárkózni rá, és meg is előzte a pályán.

A „vörös bikák” szereplése a bajnoki harc szempontjából is meghatározó lehet, hiszen ha egy ilyen pályán sem tudják megállítani a Mercedes menetelését, akkor bajban lehetnek. Azonban fontos megjegyezni, hogy akkor sem lesz könnyű dolguk, ha közelebb van egymáshoz a két autó, mivel Hamilton egyik kedvenc vadászterülete a Hungaroring, amelyen egy újabb sikerrel fontos mérföldkőhöz érkezne el.

MI VÁRHATÓ?

A címvédő a rosszabbul sikerült idénynyitója után bomba formában tért vissza a pályára Spielbergben, és az esős időmérőn domináns teljesítménnyel szerezte meg a pole pozíciót, majd a másnapi versenyen sem talált legyőzőre annak ellenére sem, hogy a Mercedes ezúttal is kénytelen volt kerülni a kerékvetőket. A brit hat pontra megközelítette az egyéni összetett vezető csapattársát, és favoritként érkezhetett meg a Magyar Nagydíj helyszínére.

Hamilton mellett nemcsak a jelenlegi forma, hanem a múlt eredményei is szólnak: szombaton először utolérheti a pályán szerzett pole-ok tekintetében Schumachert, majd vasárnap egy dobogóval Räikkönennel szemben egyenlítene ki, ha pedig a pódium felső fokára állna fel, akkor a nyolcadik győzelmével beállítaná a hétszeres világbajnok vonatkozó rekordját.Egyazon pályán ugyanis eddig csak a német tudott nyolc alkalommal diadalmaskodni, méghozzá a franciaországi Magny-Cours-ban. A brit a mogyoródi pályán kívül még Kanadában hajthatná végre ezt a tettet idén, de egyelőre nagyon bizonytalan a montreali futam megtartása.

Az újabb rekordokat hajszoló címvédő emellett az időjárás-előrejelzéseknek is örülhet, hiszen amellett, hogy pénteken nagy esély mutatkozik az esőre, szombaton egy-egy futózápor borzolhatja a kedélyeket az időmérőn. Hamilton egy hete már megmutatta Spielbergben, hogy vizes pályán még mindig nagyon nehéz legyőzni. Igaz, azt nem szabad elfelejteni, hogy ha valóban csak időszakosan szakad le az ég, akkor a szerencsefaktor felerősödik, hiszen egy rossz időzítés a kvalifikáció végét is jelentheti, a Hungaroringen pedig köztudottan nem könnyű előzni...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik