Räikkönen sokáig tartotta magát, de Hamilton nyert; Vettel a 4.

Vágólapra másolva!
2018.09.02. 14:27
null
Lewis Hamilton nyerte meg az Olasz Nagydíjat (Fotó: AFP)
Bár sokáig úgy tűnt, hogy Kimi Räikkönen öt év után ismét futamot tud nyerni, nyolc körrel az Olasz Nagydíj vége előtt Lewis Hamilton átvette a vezetést, és az övé lett a győzelem Monzában. Räikkönennek meg kellett elégednie a második hellyel, a harmadik pedig Valtteri Bottas lett. Az első körben Hamiltonnal összeütköző és a mezőny végéről felzárkózó Sebastian Vettel a negyedik helyen végzett.

 

A részben esős péntek és száraz szombat után úgy vágott neki a mezőny a vasárnapi versenynek az Olasz Nagydíjon, hogy, bár sütött a nap, az eső fenyegetése nem maradt el.

A pole pozícióból a tavalyi Monacói Nagydíj után várhatta ismét a piros lámpák kialvását Kimi Räikkönen, aki jól kapta el a rajtot, majd hatalmasat fékezett, de meg tudta tartani az első helyet. Sebastian Vettel próbálta támadni a csapattársát, de közben Lewis Hamilton ellen is védekeznie kellett, akivel össze is értek. A Ferrari megforgott, és visszaesett a 18. helyre. A mezőny végén Brendon Hartley Marcus Ericsonnal ütközött. Az új-zélandi számára azonnal véget ért a verseny, ráadásul az elakadó Toro Rosso miatt a pályára kellett küldeni a biztonsági autót.

Amely végül három kört töltött ott, az újraindításkor pedig Hamilton résen volt, és meg tudta előzni az élen álló Räikkönent. A finn azonban nem hagyta magát, és mindössze néhány kanyar után visszavette az első helyet. Igaz, utána nem tudott nagyon ellépni.

69. OLASZ NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 31., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Pérez 1:34.000
2. szabadedzés: 1. Vettel 1:21.105
SZEPTEMBER 1.,SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Vettel 1:20.509
időmérő edzés: 1. Räikkönen 1:19.119
SZEPTEMBER 2.,VASÁRNAP
verseny: 1. Hamilton 2. Räikkönen 3. Bottas
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 16., 14.10:Szingapúri Nagydíj
Szeptember 30., 13.10:Orosz Nagydíj
Október 7., 07.10:Japán Nagydíj

Vettelnek a 18. helyről kellett megkezdenie a felzárkózást, és ez jól is ment neki, noha autója nem volt tökéletes állapotban. A 8. körben már a 14. helyen álló Daniel Ricciardót támadta, aki mellett a célegyenesben a DRS segítségével könnyedén el is ment.

A 9. körben Fernando Alonsót ismét utolérte a technika ördöge, a spanyol behajtott a bokszutcába, és feladta a versenyt. Közben a sportfelügyelők vizsgálták Vettel és Hamilton első körös esetét, de versenybalesetnek minősítették, így egyikőjüket sem büntették meg. Vettel a 18. körben már a nyolcadik helyen autózott.

Az élen Hamilton nem hagyta Räikkönennek, hogy ellépjen, a különbség kettejük között kevesebb mint egy másodperc volt, mikor a finn a bokszutcába hajtott friss gumikért a 21. körben. Hamilton azonban nem jött a következő körben, a Mercedes szerelői kétszer is csak ijesztgettek azzal, hogy kivonultak a gumikkal, majd visszaballagtak a garázsba.

A 23. körben elfüstölt Ricciardo autójában az új specifikációjú Renault-motor, az ausztrál ismét kiesett technikai hiba miatt. Csapattársa, Max Verstappen félve kérdezte a csapatrádión, hogy az ő erőforrásával minden rendben van-e, ám pozitív választ kapott.

Hamilton a 27. körben kapta meg a friss lágy gumikat, de az elé vágás nem sikerült, a brit csak Räikkönen mögé jött vissza a pályára. Az élen ekkor Valtteri Bottas állt, aki még nem járt a bokszban, de egész hétvégén nem találta a ritmust, a ferraris honfitársa nemsokára meg is érkezett közvetlenül mögé.

Räikkönen tehát Bottast támadta az első helyért, de közben a mögötte szorosan érkező Hamiltonra is figyelnie kellett. A 38. körben visszaállt a rend az élen: Bottas is letudta a kerékcserét, ám az első helyre kerülő Räikkönenre is ráfért már egy újabb csere, ugyanis a közeli kameraképekből látszott, hogy igencsak elhasználódtak az abroncsai.

Hamilton közel maradt Räikkönenhez, és a 45. körben meg is tudta előzni – átvette a vezetést. Nem sokkal előtte Bottas is megpróbálkozott az előzéssel – a finn a verseny nagy részében Verstappenen próbálta átrágni magát, ám a 43. körben össze is ért autója jobb első kereke a Red Bull bal elsőjével. Az esetet azonnal elkezdték vizsgálni a sportfelügyelők, és végül öt másodperces időbüntetéssel sújtották Verstappent.

Miután Hamilton az élre állt, a győzelmét senki és semmi nem veszélyeztette, a második helyen haladó Räikkönennek ráadásul a vibrációval is gondjai támadtak. Hamilton megnyerte a versenyt a finn előtt, és bár harmadikként Verstappen látta meg a kockás zászlót, büntetése miatt visszaesett az ötödik helyre. A harmadik Bottas, a negyedik pedig Vettel lett, akinek hátránya 17-ről 30-ra nőtt az összetettben Hamiltonnal szemben.

Az első tízben végzett még Romain Grosjean, Esteban Ocon, Sergio Pérez, Carlos Sainz Jr. és Lance Stroll.

A szezon a Szingapúri Nagydíjjal folytatódik két hét múlva.

AZ OLASZ NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1.Lewis HamiltonbritMercedes1:16:54.484
2.Kimi RäikkönenfinnFerrari8.705 mp h.
3.Valtteri BottasfinnMercedes14.066 mp h.
4.Sebastian VettelnémetFerrari16.151 mp h.
5.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer18.208 mp h.
6.Romain Grosjean*franciaHaas-Ferrari56.320 mp h.
7.Esteban OconfranciaRPFI-Mercedes57.761 mp h.
8.Sergio PérezmexikóiRPFI-Mercedes58.678 mp h.
9.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1:28.140 p h.
10.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes1 kör h.
11.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes1 kör h.
12.Charles LeclercmonacóiAlfa Romeo Sauber1 kör h.
13.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault1 kör h.
14.Nico HülkenbergnémetRenault1 kör h.
15.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda1 kör h.
16.Marcus EricssonsvédAlfa Romeo Sauber1 kör h.
17.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1 kör h.
FELADTÁKmegtett körökkiesés oka
Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer23áramellátás
Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault9feladta
Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda0karambol
* szabálytalan padlólemez miatt utólag kizárták

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 6 11 13 256
2. Sebastian Vettel 5 8 13 226
3. Kimi Räikkönen -
9 11 164
4. Valtteri Bottas -
6 12 159
5. Max Verstappen 1 5 10 130
6. Daniel Ricciardo 2 2 8 118
7. Nico Hülkenberg -
-
8 52
8. Kevin Magnussen -
-
8 42
9. Sergio Pérez -
1 7 46
10. Esteban Ocon -
-
8 45
11. Fernando Alonso -
-
8 44
12. Carlos Sainz Jr. -
-
9 34
13. Pierre Gasly -
-
4 28
14. Romain Grosjean -
-
4 27
15. Charles Leclerc -
-
5 13
16. Stoffel Vandoorne -
-
3 8
17. Lance Stroll -
-
2 6
18. Marcus Ericsson -
-
4 6
19. Brendon Hartley -
-
2 2
20. Szergej Szirotkin -
-
1 1

A KONSTRUKTŐRÖK ÁLLÁSA
1. Mercedes 415
2. Ferrari 390
3. Red Bull-TAG Heuer 248
4. Renault 86
5. Haas-Ferrari
76
6. McLaren-Renault 52
7. RPFI-Mercedes 32
8. Toro Rosso-Honda
30
9. Alfa Romeo Sauber 19
10. Williams-Mercedes 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik