Hamilton volt a leggyorsabb a 2. edzésen, Norris a 3. Monzában

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.09.04. 14:31
null
Hamilton vette át a vezetést a monzai második szabadedzésen (Fotó: AFP)
A Mercedes az Olasz Nagydíj második szabadedzését is behúzta Monzában, ám ezúttal Lewis Hamilton végzett az élen, és Valtteri Bottas lett a második. Mögöttük Lando Norris zárt a McLarennel, pedig a fiatal brit versenyző motorprobléma miatt veszített időt az edzés első felében. Negyedikként – szintén kisebb megelepetésre – Pierre Gasly (AlphaTauri) végzett.

 

A monzai első szabadedzésen nem sok meglepetés született: a Mercedes párosa nyitott az élen, míg a Ferrari versenyzői a top tízen kívül végeztek. A délutáni tréning aztán úgy indult, mint a korábbi, hiszen a versenyzők nem siették el a pályára hajtást akkor, amikor zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén.

Végül szűk 10 perc elteltével jelentek meg az első autók a pályán, s nem sokkal ezután már gyors köröket is láthattunk. Negyedóra elteltével Pierre Gasly állt az élen Alexander Albon és Romain Grosjean előtt, ám a topversenyzők ekkor még persze alig jártak a pályán. Amikor ők is túl voltak az első gyors körökön, a megszokottak szerint nézett ki az időket rangsoroló lista: a Mercedes versenyzői voltak a leggyorsabbak Lewis Hamilton, Valtteri Bottas sorrendben.

30 perc elteltével jött néhány perc „szünet”, a folytatásban pedig Carlos Sainz Jr. zárkózott fel a mercedesesek mögé a harmadik pozícióba. Az edzés második felének az elején újra igen forgalmas lett a pálya, és sokan javítottak az idejükön. Bár Bottas is elvette az első helyet átmenetileg a csapattársától, amint Hamilton is befejezte az újabb gyors körét, ismét az élen állt.

71. OLASZ NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 4., PÉNTEK
1. szabadedzés:1. Bottas 1:20.703
2. szabadedzés:1. Hamilton 1:20.192
SZEPTEMBER 5., SZOMBAT
3. szabadedzés:12.00–13.00
Időmérő:15.00–16.00
SZEPTEMBER 6., VASÁRNAP
A verseny (53 kör, 306.72 km) rajtja:15.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 13., 15.10Toszkán Nagydíj
Szeptember 27., 13.10Orosz Nagydíj
Október 11., 14.10Eifel Nagydíj

Később a továbbra is jó formában lévő Gasly zárkózott fel Hamilton és Bottas mögé. Az utolsó 30 perc elején csupán Lando Norris rótta a köröket. A McLaren versenyzőjére rá is fért a javítás, ugyanis ekkor csak az utolsó helyen állt. Mint később kiderült, az erőforrással adódott probléma a 4-es számú McLarennél.

Az utolsó negyedóra elején Sebastian Vettel szolgáltatta az izgalmakat, a német ugyanis a hatos kanyarban kisodródott, éskeresztbe állt néhány másodpercre a Ferrarival. Sárga zászlós figyelmeztetés lépett életbe, de szerencsére csak néhány másodperc erejéig. Néhány perc múlva Vettel csapattársa, Charles Leclerc hibázott a pálya ugyanazon pontján, ő azonban nem forgott meg.

Úgy tűnik, hogy az edzés végére sikerült megoldani a technikai problémákat a McLarennél, ugyanis az utolsó percekben Norris feljött a harmadik helyre, a Mercedes versenyzői mögé. A sorrend már nem is változott a hátralévő időben: Hamilton lett az első, mögötte Bottas, Norris, Gasly, Verstappen, Sainz, Kvjat, Stroll, Leclerc és Pérez zárta a tréninget az első tízben.

Folytatás szombaton 12 órakor a harmadik szabadedzéssel!

OLASZ NAGYDÍJ, A 2. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:20.192 átlag: 260.060 km/ó 32 kör
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:20.454 0.262 mp. h. 29
3. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:21.089 0.897 19
4. Pierre Gasly francia
AlphaTauri-Honda 1:21.121 0.929 25
5. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:21.228 1.036 30
6. Carlos Sainz Jr. spanyol
McLaren-Renault 1:21.313 1.121 30
7. Danyiil Kvjat orosz
AlphaTauri-Honda 1:21.376 1.184 35
8. Lance Stroll kanadai
Racing Point-Mercedes 1:21.389 1.197 32
9. Charles Leclerc monacói
Ferrari 1:21.503 1.311 32
10. Sergio Pérez mexikói
Racing Point-Mercedes 1:21.594 1.402 31
11. Esteban Ocon francia Renault 1:21.697 1.505 32
12. Sebastian Vettel német
Ferrari 1:21.733 1.541 28
13. Antonio Giovinazzi olasz
Alfa Romeo-Ferrari 1:21.786 1.594 32
14. Alexander Albon thaiföldi
Red Bull-Honda 1:21.883 1.691 36
15. Daniel Ricciardo ausztrál
Renault 1:22.080 1.888 29
16. Kevin Magnussen dán
Haas-Ferrari 1:22.088 1.896 32
17. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:22.147 1.955 34
18. Romain Grosjean francia
Haas-Ferrari 1:22.254 2.062 34
19. Nicholas Latifi kanadai
Williams-Mercedes 1:22.825 2.633 32
20. George Russell brit Williams-Mercedes 1:22.927 2.735 34

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik