F1: Norris úgy véli, Alonsón múlik a jövője; Mazepin is mesélt a terveiről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.02. 17:03
null
Norris nem bánja, ha várnia kell a McLarennél (Fotó: Dömötör Csaba)
A Magyar Nagydíjat követő második évközi kollektív teszt szerdai napján a McLarennel pályára guruló Lando Norris és a Force Indiával tesztelő Nyikita Mazepin nyilatkozott eddigi tapasztalatairól a Formula–1-et illetően, valamint arról, hogy mikor valósíthatják meg álmukat és juthatnak versenyzői üléshez a királykategóriában.

 

A Magyar Nagydíj hétvégéjét és az azt követő kétnapos tesztet is a hatalmas meleg és a nyári záporok jellemezték. A keddi tesztnapon is utóbbi nehezítette meg a csapatok és a versenyzők dolgát, ez azonban lehetőséget adott a fiatal tehetségeknek ahhoz, hogy új helyzetben próbálhassák ki magukat.

A McLaren pártfogoltja, Lando Norris is ezen ifjú tehetségek közé tartozik. A brit jelenleg a Formula–2-ben méreti meg magát, és bár már több alkalommal vezette a McLaren négykerekűjét, esőben a Hungaroringen tehette ezt meg először.

„A keddi nap elég trükkös volt, mert az volt az első alkalom, hogy vizes körülmények között vezettem F1-es autót, ami igencsak eltérő volt az F2-eshez képest. Beletellett némi időbe, hogy hozzászokjak a körülményekhez” – árulta el, ahogy azt is, hogy a legnagyobb különbségnek a teljesítménybeli különbséget tartja a két sorozat között, de ez igaz a tavalyi és az idei McLaren eltéréseire is.

Természetesen Norris nem kerülhette el azt a kérdést, hogy mikor láthatjuk az F1-es debütálását. A fiatal versenyző azonban úgy véli, ha a McLarennél szeretné ezt megtenni, akkor a jövője nagyban függ attól, hogy az istálló egyik jelenlegi pilótája, Fernando Alonso marad-e, esetleg más csapat vagy más sorozat felé kacsintgat.

„Nehéz erre válaszolni, főleg a helyzet miatt, amiben jelenleg vagyunk, vagyis hogy senki sem tudja igazán, Fernando mit is szeretne csinálni jövőre – mondta Norris. – Nyilván nagyon jó lenne a Formula–1-ben versenyezni, és maradnék a McLarennél, de inkább azt mondom, hogy teljesítek néhány első szabadedzést, hogy több lehetőségem legyen F1-es autót vezetni. Ezzel pedig megerősíteném, hogy fel lehet ajánlani nekem az ülést 2020-ra. Ezt a szituációnak jobbnak tartom."

Mazepin számára a Formula–2 is jó opció (Fotó: AFP)
Mazepin számára a Formula–2 is jó opció (Fotó: AFP)

 

Norrishoz hasonlóan Nyikita Mazepin is a Magyar Nagydíjat követően vehetett részt másodszor évközi teszten – az orosz tavaly és idén is a Force Indiával gurulhatott pályára a Hungaroringen. Mazepin 2017-ben még a Formula–3-as Európa-bajnokság mezőnyét erősítette, idén viszont már a GP3-ban vitézkedik.

„Minden alkalommal, amikor beszállok egy F1-es autóba, az élvezet még erőteljesebb a GP3-hoz képest, amihez szoktam – árulta el a 19 éves orosz pilóta. – Ezzel a csapattal együtt dolgozni hihetetlen. Még annak ellenére is, hogy már két éve ezekkel az emberekkel vagyok, minden alkalommal, ha velük tesztelek, lenyűgöz a profizmus és a szaktudás, ami körülvesz."

A mercedeses Valtteri Bottas 2012-ben a GP3-ból érkezvén lett előbb a Williams tesztversenyzője, majd debütált az Formula–1-ben egy évvel később, de Mazepin Force India-beli kollégája, Esteban Ocon is a GP3-ban szerepelt, mielőtt egy évre átigazolt volna a DTM-be, onnan pedig a Mercedes támogatásának köszönhetően bekerült volna az F1-be. Mazepin szerint mindez jó motiváció, de ha a jövőjét tervezi, azt sem tartja rossz lehetőségnek, ha a királykategória előtt a Formula–2-ben is eltölt némi időt.

„Őszintén szólva érzem, hogy a Force India mennyire támogat akár csak azzal is, hogy ad néhány tesztlehetőséget. Úgy érzem, készen állok arra, hogy F1-es autót vezessek, ám akkor is boldog leszek, ha az F2-be lépek feljebb" – vélekedik az orosz.

HUNGARORING, 1. TESZTNAP
PILÓTA
CSAPATKÖRIDŐHÁTRÁNYKÖRÖK
1.
Antonio GiovinazziFerrari1:15.64896
2.Marcus EricssonSauber/Ferrari1:18.155

+2.507 másodperc

95
3.
Brendon HartleyToro Rosso/Honda1:19.251+3.603 mp.
126
4.
Lando NorrisMcLaren/Renault1:19.294+3.646 mp.
107
5.
George RussellMercedes1:19.781+4.133 mp.49
6.
Daniel RicciardoRed Bull/TAG Heuer1:19.854+4.206 mp.
125
7.
Nicholas LatifiForce India/Mercedes1:19.994+4.346 mp.
103
8.Nico HülkenbergRenault1:20.826+5.178 mp.
63
9.Oliver RowlandWilliams/Mercedes1:20.970+5.322 mp.
65
10.
Sean GelaelToro Rosso/Honda1:21.451+5.803 mp.
109
HUNGARORING, 2. TESZTNAP

PILÓTACSAPATKÖRIDŐHÁTRÁNYKÖRÖK
1.George RussellMercedes1:15.575116
2.Kimi RäikkönenFerrari1:15.6490.074131
3.Jake DennisRed Bull-TAG Heuer1:17.0121.437131
4.Antonio GiovinazziSauber-Ferrari1:17.5581.983120
5.Nyikita MazepinForce India-Mercedes1:18.7482.17351
6.Robert KubicaWilliams-Mercedes1:18.4512.876103
7.Lando NorrisMcLaren-Renault1:18.4722.89773
8.Artyom MarkelovRenault1:18.4962.921108
9.Sean GelaelToro Rosso-Honda1:19.0463.471122
10.Pierre GaslyToro Rosso-Honda (Pirelli)1:19.7904.21575
11.Brendon HartleyToro Rosso-Honda (Pirelli)1:20.2214.64667

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik