F1: Nigel Mansell óriási hajrája után 14 ezredmásodperc döntött

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.04.12. 20:06
null
Nigel Mansell (jobbra) 20 másodperces hátrányt dolgozott le az utolsó kilenc körben, de Ayrton Sennának maradt 14 ezrednyi előnye (Fotó: Imago)
A Nemzeti Sport Formula–1-es magazinjában sorrendbe állítottuk a sorozat első hetven évének 70 legjobb, legemlékezetesebb versenyét. A haláleseteket és súlyos sérüléseket kizártuk a kritériumok közül, inkább azokra összpontosítottunk, amelyek drámai fordulatait, előzéseit máig emlegetjük, illetve amelyek a világbajnoki csata szempontjából is kulcsfontosságúak voltak. Online sorozatunkban a húsz legjobbat vesszük sorra, a 17. helyen Nigel Mansell parádés jerezi hajrája áll, az angolnak 14 ezredmásodperc hiányzott Ayrton Senna legyőzéséhez.
A teljes 70-es listát elolvashatja 
a Nemzeti Sport magazin F1-es számában
A teljes 70-es listát elolvashatja a Nemzeti Sport magazin F1-es számában

Miután az 1984-es és az 1985-ös idényt is a TAG Porsche turbómotorral felszerelt McLaren uralta, a Williams-Honda az utolsó három '85-ös verseny megnyerésével jelezte, hogy az 1986-os világbajnokságon már más lesz a favorit. A Brabhamtől szerződtetett Nelson Piquet az idénynyitó Brazil Nagydíj megnyerésével nyomatékosította a Williams törekvéseit, majd Európába érkezve az első jerezi Spanyol Nagydíj következett.

Az első rajtkockát az F1 új edzésmenője, Ayrton Senna szerezte meg a 350. F1-es futamán a 100. pole-ját jegyző Lotusszal, mögüle a két Williams indult a dél-spanyolországi helyszínen, amelyre számos panasz érkezett felkészületlensége (főleg a kiszolgáló épületek hiányosságai) miatt.

A rajtnál Senna megőrizte első helyét Piquet előtt, Mansell viszont visszacsúszott a két McLaren mögé az ötödik helyre. Sennának a Renault-motor nagy fogyasztása miatt az első 25 körben spórolnia kellett az üzemanyaggal, ezért nem tudott elszakadni a többiektől, szorosan együtt autózott az élmezőny. Mansell előbb Alain Prostot, majd Keke Rosberget megelőzve feljött a harmadik helyre, miközben Piquet folyamatosan szorosan Senna mögött haladt, így alig kapott hűtést a Honda-motor. A 33. körben Mansell Piquet-t megelőzve már a második volt, és Senna után eredt.

A 72 körös futam 39. körében az angol megelőzte a Lotus pilótáját, miközben Piquet motorja túlmelegedése miatt leállt. Mansell négy másodpercnél nem tudta tovább növelni az előnyét, mert fokozatosan elkoptak az abroncsai. Senna felzárkózott rá, majd megérkezett a Rosberget időközben megelőző Prost is, és az első három szorosan egymás mögött autózott.

Senna a 62. körben tett egy kísérletet Mansell megelőzésére, majdnem összeütköztek, az angol elöl maradt. A következő körben a brazil sikerrel járt, ráadásul a következő kanyarban Prost is megelőzte a kisodródó Mansellt.

A Williams pilótája ezután kiállt új gumikért, és kilenc körrel a vége előtt nekilódult a látszólag lehetetlen vállalkozásnak. 20 másodperces hátrányán körönként négy másodpercet faragott, csak azzal veszített időt, hogy megelőzte Prostot, de az utolsó kör előtt már így is másfél másodpercre volt Sennától. Az utolsó kanyarokban Senna mindent megtett, hogy maga mögött tartsa az angolt, a győzelem az utolsó kigyorsításon dőlt el. Mansell gyorsabb volt, de Senna előnyéből 14 ezredmásodperc megmaradt, így övé lett a kilenc pont, Mansellnek be kellett érnie hattal.

Elismerően nyilatkoztak a csatáikról, egyikük sem rótta fel a másiknak, hogy sportszerűtlen lett volna.

„Ez volt az első győzelmem, amelyért meg is kellett küzdenem. Nem volt idő gondolkozni, nyomni kellett a gázt. Az elején az üzemanyaggal spóroltam, a végére pedig az én gumijaim is elkoptak. Nigel új abroncsai nagy előnyt jelentettek számára, minden azon múlt, hogy a célegyenes elején hogyan pozicionálom az autót” – mondta Senna.

„Sohasem dolgoztam ennyire keményen egy versenyen. Annyira szoros volt a vége, igazán adhatnának mindkettőnknek hét és fél pontot” – így a fáradt Mansell.

A korszak legnagyobbjai a dobogón (balról): Nigel Mansell, Ayrton Senna és Alain Prost (Fotó: AFP)
A korszak legnagyobbjai a dobogón (balról): Nigel Mansell, Ayrton Senna és Alain Prost (Fotó: AFP)

Az 1986-os idény az F1 egyik legjobbja volt, számos remek futammal, a 70-es listánkon az 1. Magyar Nagydíj a 60., a Brit GP a 34. helyen szerepel, míg az idényzáró Ausztrál GP később kerül sorra sorozatunkban.

ÖSSZEFOGLALÓ

A videó az elindítást követően a „Megtekintés a YouTube-on” szövegre kattintva érhető el.

16. SPANYOL NAGYDÍJ
1986. április 13., Jerez
72 kör, a 16 futamos idény 2. versenye
1. rajtsor: Ayrton Senna (Lotus-Renault) és Nelson Piquet (Williams-Honda)
A dobogósok: 1. Ayrton Senna, 2. Nigel Mansell (Williams-Honda), 3. Alain Prost (McLaren-TAG Porsche)
A versenyben vezettek: Ayrton Senna 49 kör (1–39., 63–72.), Nigel Mansell 23 (40–62.)

A TELJES FUTAMOT IDE KATTINTVA NÉZHETI MEG.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik