F1: a németeknél eladhatatlanná válhat a sorozat – Glock

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.14. 08:25
null
Timo Glock (jobbra) szerint drámai hatása lenne, ha Sebastian Vettel visszavonulna (Fotó: AFP, archív)
Miután nyilvánosságra került, hogy Sebastian Vettel az idény végén elhagyja a Ferrarit, a volt Formula–1-es pilóta, Timo Glock attól tart, hogy az F1 ázsiója esik majd Németországban.

„Ha nem lenne német pilóta a mezőnyben, az természetesen televíziós szempontból is nehézzé tenné a helyzetet, nem lenne sztár, akiről tudósítani lehet” – fogalmazott a 38 éves exversenyző.

Miután egyelőre kérdéses, hogy a négyszeres világbajnok Vettel hol folytatja a pályafutását, vagy folytatja-e egyáltalán, előfordulhat, hogy 1990 után először 2021-ben nem lesz német pilóta az F1-ben.

„A német szurkolók számára ez drámai lenne”
– jelentette ki Glock, aki korábban többek között a Toyota színeiben versenyzett, s jelenleg televíziós szakértőként dolgozik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik