F1: Nem volt más választásunk – Vettel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.13. 21:33
null
A Mercedes tökéletes hétvégét zárt Spanyolországban (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton domináns győzelmet aratott a Circuit de Catalunyán, miközben 17 pontra növelte előnyét a gumikkal küszködő Sebastian Vettel előtt. A Mercedes tökéletes hétvégéjét Valtteri Bottas második pozíciója tette teljessé, így – Kimi Räikkönen kiesésének is köszönhetően – a német gárda 27 pontra lépett el a Ferraritól. A Red Bull eközben már Monacóra készül, ami Daniel Ricciardo szerint a legerősebb pályájuk lesz, míg Romain Grosjean elmesélte, ő miként élte meg belülről az első körös balesetet.

 

Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíj előtt elmondta, hogy nem kér többet a szerencsés győzelmekből, és mai sikerében valóban nem játszott szerepet ez a faktor. A brit jól rugaszkodott el a rajtnál, majd megállás nélkül futotta a jobbnál-jobb köröket, és aratott fölényes diadalt.

„Nagyon jó érzés volt ma vezetni az autót. Kívülről nem tudom, hogyan jött le, de igazán különleges volt, nagyon erősnek éreztem magam” – mondta lelkesen az egyéni összetettben 17 ponttal elhúzó Hamilton.

„A srácok nagyon keményen dolgoztak a gyárban, és itt is van az eredménye. Lehet, hogy az időmérőnk jól alakult, de nem tudtuk, hogy milyen lesz a mai verseny, miután folyamatosan változott a pálya hőmérséklete az állandóan jövő és menő felhők miatt. Még azt sem tudtuk, hogy esni fog-e vagy sem.”

„Bár nem mindig veszek jó rajtot, most sikerült jól elrugaszkodnom, és utána meglepődve tapasztaltam, hogy az első kanyarnál nem ér semmilyen támadás. Ezt követően majdnem egy másodpercet adtam körönként a többieknek, és csak azt hajtogattam magamnak, hogy így tovább.”

„Ma végre hasonlóan jól éreztem magam vezetés közben, mint tavaly bizonyos versenyeken” – zárta a gondolatait a vb-éllovas.

Csapattársa, Valtteri Bottas bár a rajtnál elvesztette a második pozícióját, Sebastian Vettel második kiállása után újra Hamilton mögött találta magát.

48. SPANYOL NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:18.148
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:18.259
SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:17.281
Időmérő: 1. Hamilton: 1:16.173
VASÁRNAP
verseny: 1. Hamilton
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Május 27., 15.10: Monacói Nagydíj
Június 10., 20.10: Kanadai Nagydíj
Június 24.,16.10: Francia Nagydíj

„A győzelemért akartam küzdeni, a csapat szempontjából mindenképpen nagyszerű futamot teljesítettünk. Nagyon jó volt ma az autó, és remekül taktikáztunk. Sosem hittem abban, hogy egy kiállással kihúzzuk, de sikerült, szóval elégedett vagyok.”

„Csapatként tökéletes hétvégét zárhatunk magunk mögött. Egyszerűen így kell továbbra is folytatnunk, és az én időm is el fog jönni.”

Max Verstappen az ötödik pozícióból rajtolt, és – kihasználva Räikkönen kiesését és Vettel két kiállásos stratégiáját – egészen a dobogó alsó fokáig menetelt előre, igaz, elmondása szerint másnak köszönhető a pódium.

„Az autó nagyon jól működött. Ezen a pályán eléggé nehéz előzni, szóval végig próbáltunk közel maradni az előttünk haladókhoz. Bár szerencsék volt Kimi kiesésével, szerintem mégsem ennek, hanem a jó gumikezelésünknek köszönhetjük a harmadik helyet.”

„A végén tudtam, hogy Valtteri nagyon messze van, de Vettel miatt nyomnom kellett. Kicsit aggódtam az első vezetőszárnyam miatt, de kitartott és nem okozott nagy gondot.

Vettel sokáig autózott a második helyen, majd a virtuális biztonsági autós szakasz alatt másodszor is kiállt, és a negyedik pozícióba tért vissza, amin már nem tudott javítani. Bár sokan úgy látják, a Ferrari hibázott, a német szerint nem volt más választásuk.

„Szóba sem jöhetett nálunk, hogy kint maradunk, hiszen sokkal jobban fogyasztottuk a gumikat, mint a többiek. Lehet, hogy kívülről nem ez tűnt a helyes döntésnek, de az volt” – jelentette ki határozottan a német.

„Összességében kicsit gyorsabb voltam, mint Verstappen, de a körök csak fogytak, és nem tudtam előrelépni, hiszen körülbelül ugyanolyan időket futottunk. Egyszerűen nem voltunk eléggé gyorsak, és még a gumijaim sem voltak túl egészséges állapotban a végére, annak ellenére is, hogy az enyémek frissebbek voltak.”

„Nehéz megmondani, hogy miként alakult volna a hétvége, ha nincs a változtatás az abroncsokkal. Úgy gondolom, hogy ez minket jóval hátrányosabban érintett, mint a többieket, szóval rá kell jönnünk, hogyan tudjuk megfelelően munkára bírni őket. Ha jól tudom, akkor Franciaországban és Silverstone-ban is ezek állnak a rendelkezésünkre.

Daniel Ricciardo a futam egy pontján rádión is jelezte, hogy gyorsabb tudna lenni a csapattársánál, az ausztrálnak azonban meg kellett elégednie az ötödik hellyel.

„Eléggé trükkös volt vezetni az autót. Amikor összeállt, nagyon gyors tudtam lenni, de könnyű volt hibázni. Eléggé a késhegyen táncoltam végig. Ha épp szerencsém volt, akkor fantasztikus kört futottam, azonban az csak egy volt az ötből. A másik négyen csak csúszkáltam, és próbáltam a pályán tartani az autót.”

„A verseny elején úgy tűnt, hogy kissé feltart minket Kimi, aztán a kerékcsere után épp három egymással viaskodó autóhoz tértem vissza, s sok időt vesztettem. Aztán a VSC-fázis végén még hibáztam is, így a senki földjére kerültem.”

Ricciardo a futam értékelése után, némileg előre is tekintett a soron következő Monacói Nagydíjra.

„Elvileg Monaco lesz a legerősebb pályánk, de majd meglátjuk, hogy ez a gyakorlatban miként mutatkozik meg.”

Romain Grosjean az első körben hibázott és megforgott, s Nico Hülkenberget és Pierre Gaslyt is magával vitte. A Haas pilótája elmondta, ő miként élte meg azokat a pillanatokat.

„Elvesztettem a kocsi hátulját, amit próbáltam helyrehozni, de egyszerűen nem ment. Nem hiszem, hogy ennél többet tehettem volna. Ha fékeztem volna, akkor ugyanez lett volna végeredmény, szóval próbáltam a gázon maradni, hogy elkerüljem a megforgást, és ne álljak szembe a menetiránnyal, de nem sikerült.”

„Ez természetes emberi reakció, ha megnézed, akkor pontosan ez volt a helyzet Nico Rosberggel 2016-ban és Michael Schumacherrel 2010-ben. Ha fékezek, akkor ott lettem volna a pálya közepén, és ugyanez történt volna” – állapította meg a francia.

Összefoglaló a versenyről:

Formula 1 on Twitter

A dramatic first-lap crash A masterclass from @LewisHamilton All the best bits from race day in Spain in 60 seconds #SpanishGP #F1 https://t.co/TqJmbR5B1W

A SPANYOL NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:35:29.972
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 20.593 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 26.873 mp h.
4. Sebastian Vettel német Ferrari 27.584 mp h.
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 50.058 mp h.
6. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1 kör h.
8. Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1 kör h.
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 2 kör h.
10. Charles Leclerc monacói Alfa Romeo Sauber 2 kör h.
11. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 2 kör h.
12. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda 2 kör h.
13. Marcus Ericsson svéd Alfa Romeo Sauber 2 kör h.
14. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 3 kör h.
FELADTÁK

megtett körök kiesés oka
Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 45 feladta
Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 38 feladta
Kimi Räikkönen finn Ferrari 25 feladta
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 0 karambol
Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 0 karambol
Nico Hülkenberg német Renault 0 karambol
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Lewis Hamilton 2 4 5 95
2. Sebastian Vettel 2 2 5 78
3. Valtteri Bottas 3 4 58
4. Kimi Räikkönen 3 3 48
5. Daniel Ricciardo 1 1 3 47
6. Max Verstappen 1 3 33
7. Fernando Alonso 5 32
8. Nico Hülkenberg 3 22
9. Kevin Magnussen 3 19
10. Carlos Sainz Jr. 4 19
11. Sergio Pérez 1 2 17
12. Pierre Gasly 1 12
13. Charles Leclerc 2 9
14. Stoffel Vandoorne 3 8
15. Lance Stroll 1 4
16. Marcus Ericsson 1 2
17. Esteban Ocon 1 1
17. Brendon Hartley 1 1

 

A KONSTRUKTŐRÖK ÁLLÁSA
1. Mercedes 153
2. Ferrari 126
3. Red Bull-TAG Heuer 80
4. Renault 41
5. McLaren-Renault 40
6. Haas-Ferrari 19
7. Force India-Mercedes 18
8. Toro Rosso-Honda 13
9. Alfa Romeo Sauber 11
10. Williams-Mercedes 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik