F1: nem csütörtökön döntenek a Mercedes ügyében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.20. 15:20
Nem születik döntés csütörtökön a Mercedes és a Pirelli májusi barcelonai privát tesztjének ügyében – közölte a Nemzetközi Automobil-szövetség.

A párizsi tárgyalás első szakaszában az FIA és a Mercedes elmondta az érveit, az ebédszünetet követően pedig a Pirelli is szót kapott.A párizsi tárgyalás első szakaszában az FIA és a Mercedes elmondta az érveit, az ebédszünetet követően pedig a Pirelli is szót kapott.

A Mercedes azzal védekezett, hogy a szabályok szerint neki kellett volna lebonyolítania a tesztet ahhoz, hogy felelősségre vonhassák, de a tréninget a Pirelli szervezte és fizette. A csapat rámutatott arra a levelezésre, amely Charlie Whiting FIA-versenyigazgató és a szövetség egyik jogásza között történt, és azt tartalmazza, hogy a Mercedes valóban nem vonható felelősségre. Ugyanakkor az FIA azt mondja, Whiting és a jogász állásfoglalása nem lehet döntő.

Az FIA nem közölte, mikor hirdet ítéletet.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik